Evangélikusok lapja, 1930 (16. évfolyam, 1-43. szám)

1930-09-14 / 29. szám

1930.

EVANGÉLIKUSOK LAPJA

227

fogja azt munkába állítani. A lelkész és csak a lelkész hirdesse az igét a templomban, de hirdesse ott is, ahol a hívők serege hallgatni akarja; ne zárkózzék el az ecclesiolától, menjen oda és ápolja. Legyen olyan lélek a gyülekezetében, amely befogadni képes azt, amit az Ür mások által készített az ő számára is. A gyermekke- resztségnek értelme csak ott van, ahol garancia van arra, hogy a gyermeket keresztyénnek nevelik. Az Úrvacsora is az ecclesiolára utal, mert ott van azoknak a serege, akik megbecsülik az Urat. Épúgy a konfirmáció, mert az ecclesiolában van azoknak serege, akik bizonyságot tudnak tenni. Az egyházfegyelemnek alanya a gyülekezet és forrása a Szentirás. Azonban fegyelmezni csak az tud, aki maga is fegyelmezett és aláveti magát annak a fegyelmezési szabálynak, amely tulajdonképen senkit nem tud fegyelmezni; tehát az egyházfegyelem szintén az ecclesiolára utal, mert ott vannak azok, akiket lehet fegyelmezni, mert fegyelmeztetik magukat. Ha a gyülekezet a hivők közössége, akkor a gyülekezet imaközösség; és van-e gyülekezeteinkben imaközösség? Hány százalék imádkozik és tud imádkozni. Az egyház lényege megvalósulhat az ecclesiolán keresztül az ecclesiában. Zulauf előadásához többen hozzászóltak. (Folytatjuk.)

Folyóiratok szemléje.

Az Evangélikus Népiskola július—augusztusi kettős számában Reichel Lajos az egy pengőre felemelt népiskolai beiratási díjakról ír. A beiratási díj felét a kultuszminiszter a tanítók állami internátusainak javára foglalta le. Ebben az összefüggésben érthetetlennek találom tehát Reichel kifakadását: ,,És te szegény tanítótest- vér! Táthatod tovább is a szádat az orrod előtt elrepülő sültgalambok után!“ Azt sem tudom, mi lehet az a ,,sok gyüjtőív s a velük járó sok szekatúra” ami egy-egy tanév alatt iskoláinkhoz érkezik, holott a miniszter az iskolákban a gyűjtéseket betiltotta. — Alapos és értékes tanulmányt írt Nitschinger János pápai igazgató-tanító „Javaslat az elemi iskolai oktatás eredményesebbé tételére“ címen. Javaslatának veleje az, hogy a mostani ismétlő iskolát, amelynek úgyszólván csak egyetlen haszna, hogy „a tanító az ismétlősökön megállapíthatja 6 évi verejtékes munkájának, zsúfolt verbális szalmacséplésének sikertelenségét“, megszüntetve, a mindennapi iskoláztatást 7 évre kell kiterjeszteni. Nitschinger számításai és adatai szerint a népoktatásnak ez az átszervezése sem az iskolafenntartókra, sem a tanítókra nem járna teher-, illetve munkatöbblettel. A cikknek a főgondolat kidolgozásán kívül igen értékes megjegyzései, megfigyelései és eszméi vannak. Figyelemreméltó azért is, mert a veszprémi egyházmegye felterjesztésében a dunántúli egyházkerület közgyűlését és remélhetőleg az egyetemes közgyűlést is foglalkoztatni

fogja. — A lap több tanítóegyesületi közgyűlés jegyzőkönyvét hozza teljes terjedelmükben. A könyvismertetés rovatban egyebek közt Koller István dr. Szelényi Ödönnek „A neveléstan alapvonalai“ című, 1922-ben megjelent könyvét ismerteti.

A Lelkipásztor szeptemberi számában Gyalog István, Balázs Béla, Kovács Zsigmod, Tu- róczy Zoltán és Biró László prédikációit, Petro- vics Pál suspriumait találjuk; elmélkedést Fábián Imre írt a folyóirat elejére. Van még egy hosszabb prédikáció „Bytumen“ álnév fölött. Gyalog István kétyi lelkész Gál. 3, 15—22. alapján a hit által való megigazulásáról, az ingyen kegyelemből való megtartásról prédikál: az Ágostai Hitvallás jubileumi esztendejében külö- ncsképen is aktuális és kiemelkedő téma. Érdemes lenne prédikációban való feldolgozására pályadijat kitűzni! A fiatal gárdából Balázs Béla győri segédlelkész szerepel „Békesség“ című prédikációjával (Ef. 2, 14.); a textusba való elmélyedés, mély hit és széles szellemi látókör, a Szentirás által kiszélesített látókör nyilvánul meg ebben a prédikációban, amelyből olyan hang csendül ki, amelyet szeretnénk sokszor hallani.

A Protestáns Szemle szeptemberi számának címlapján boldogult Zsinka Ferencnek kereszttel megjelölt neve szerepel még mint felelős szerkesztőé, de olvassuk, hogy ennek a számnak szerkesztéséért Török Pál felelős.

Ebben a nagyon tartalmas számban két cikkre hivom fel a figyelmet. Az egyiket D. Kapi Béla püspök írta: „A 400 éves Ágostai Hitvallás“, amelyből idézem a következő szavakat: „Nem elegendő, ha az evangélikus egyház, mint az Ágostai Hitvallás birtokosa, újból megállapítja ezen hitvallási irat theológiai és egyházközösségi értékét, továbbá világtörténeti jelentőségét, hanem azt az egyes hívek lelkében építő hatalommá kell tenni . . . Növekedjék azoknak tábora, akik jogosan elmondhatják: tudom, azért hiszek . . . Isten országa szempontjából az egyház igazi értékmérője egyedül híveinek hittudata lehet.“ — A másik cikket Muraközy Gyula írta „Augustinus két élete“ címen. Örülök, hogy a szerkesztő a cikkhez megjegyzi, hogy Augustinus jelentőségének kérdésére még visszatér a lap. Muraközy cikke nagyon szépen, nagyon világosan van megírva, de amikor Augustinus két életén nem a keresztyénné létele előtti és azutáni Augustinust, hanem egyfelől a római katholiciz- musban, másfelől a protestantizmusban továbbélő Augustinust érti, olyan éles disztinkciót állít fel, amelyet részemről nem tudok elfogadni, sem pedig Augustinus jellemzésénél helyeselni, mert az ilyen jellemzés mesterkéltté válik. — D. Dr. Prőhle Károly Harnack Adolfról, az idén elhalt kiváló liberális theológusról írt cikket: „Hamack- ban a protestáns tudományosságnak a századok mértékével mért egyik legnagyobb alakja hunyt el." Tegyük hozzá: Harnack iránya nagy mérték