Evangélikusok lapja, 1930 (16. évfolyam, 1-43. szám)
1930-09-14 / 29. szám
228 EVANGÉLIKUSOK LAPJA Í930. ben hozzájárult a német protestáns egyházi és vallásos életnek ahhoz az aszályához, amely végzetes lett a magyarországi és általában az európai protestantizmusra, s amely lethargiába sülyesztette az egyházak és gyülekezetek életét. Hz ágostai Hitvallás és egyházuk feladatai. (Folytatás.) Ezeknek előrebocsátása után áttérve már most közelebbről az Ágostai Hitvallásra, bennünket először is érdekelhet az a kérdés, hogy szükséges volt-e a hitvallásból kifolyólag az, hogy a reformáció egyháza kialakuljon? Vagy szabatosabban, az ami az Ágostai Hitvallásban foglaltatik, meg tudja-e indokolni azt a tényt, hogy a római katholikus egyháztól elszakadva az ágostai hitvallásnak külön egyházban szervezkedtek, Fontos kérdés ez, amely állandóan szőnyegen forog, különösen hazánkban is a rekatho- lizáló törekvések, az ellenreformáció küzdelmei miatt. Jól tudom én, hogy nekem ezen a konferencián az Ágostai Hitvallással kapcsolatban egyházunk feladatairól kell szólnom. Ámde tudom azt is, hogy ehhez a tárgyhoz csak azután lehet szólni, miután szilárd és tántoríthatatlan meggyőződésünkké vált, hogy a keresztyénség nagy családján belül ágostai hitvallású egyházunknak isteni hivatása, küldetése, rendeltetése van, s hogy mindennek csak mint különálló egyház felelhetünk meg. Fél meggyőződéssel és fél lélekkel, abban a híszemben, hogy másokkal ösz- szeolvadva is el tudnánk végezni a mi munkánkat, egész munkát, odaadó munkát és eredményes munkát végezni nem lehet. Tehát visszatérve kérdésünkre: az Ágostai Hitvallásban foglaltak megalapozzák és megokolják-e a róm. kath, egyháztól elszakadt ág. h. ev. egyház fen- maradását? Erre a kérdésre az Ág. Hitv. központi tanításával felelhetünk csupán. Ez pedig a hit által való megigazulás. Ez a tan az Ág. Hitv. gerince és egész tanítása ebből folyik, sar- kallik és gyökerezik. Ha már most a keresztyén egyház lényegét abban látjuk, s abban kell látnunk, amit a keresztyénség az Istenhez való viszonyról tanít és hisz, akkor egyúttal megjelöltük azt is, hogy a megigazulás tana az egyháznak lényegbevágó, sőt ez a lényeges tanítása. Ennek alapján kell tehát megítélnünk a római katholikus egyházhoz való viszonyunkat, Ebben a tanításban pedig nemcsak eltérünk, de ellentétbe jutunk a római katholikus egyházzal. Amiig ezt a központi tanunkat hisszük és valljuk, addig a római egyháztól távol állunk. De hisszük és valljuk azt is, hogy az anyaszentegyháznak éppen ezen a hiten kell fel- éoülnie és semmi máson. Hit által, a Krisztusért. Hisszük és valljuk tehát, hogy ez az alap elegendő arra, hogy az egyház rajta épüljön és megmaradjon. Persze, ellenfeleink megvádolnak bennünket azzal, hogy amikor az üdvösséget a hittől, a személyes hittől tesszük függővé, akkor az üdvöt is, meg az egyházat is, amely ezen a tanon épül, az egyéni vélekedésnek prédájává tesszük, a hitigazságokat s az egyházat tekintélyétől megfosztjuk, az embereket megint csak önmagukra utaljuk. Ellenfeleinknek ez a vádja azonban nem helytálló azért, mert tévesen ítélik meg tanunkat, s általában az Ágostai Hitvallást. Mert miről van itt szó? Krisztus érdeméről, arról, hogy mit tett és mit tesz Jézus Krisztus, Isten Fia, értünk. Általában szem előtt kell mindig tartanunk, hogy az Á. H. legfontosabb cikkeiben mindig Istennek a cselekedeteit hirdeti és tanítja. A Megigazulásról szóló IV. cikk azt mondja „ingyen, hit által, a Krisztusért" igazulunk meg. Nem a hitünkért, hanem Krisztusért, teljesen ingyen, A hit nem érdem, a hit eszköz. És ezt a hitet a Szentlélek ébreszti azokban, aki az Igét hallgatják, ébreszti ott és akkor, ahol és amikor a Szentiéleknek tetszik. Ki van rekesztve minden gépiesség, minden mechanikus ok és okozati összefüggés, A megigazulás és a hit is teljesen személyi életre, elsősorban a háromságos egy Isten személyes életére van alapozva, s egyetlen adott tényező az Ige, amely kőszálként megáll, s amelyet hirdetnünk, hallgatnunk kötelesség, de sohasem érdem. Ezen a ponton válnak el a lelkek egymástól: ez a keresztyénségnek nagy vízválasztója: egyik oldalon állnak azok, akik emberi cselekedetekkel dicsekesznek, a másik oldalon azok, akik Isten cselekedeteiben bizakodnak. Az Ág. Hitv. azt tanítja és vallja, hogy nem az emberek cselekedetén, nem is az egyházak cselekedetén, hanem Istennek cselekedetén áll vagy bukik az ember és a világmindenség üdve és élete. Ahogyan a teremtés munkája egyedül Istennek akarata és ereje, úgy a megváltás sem egyéb, mint Istennek kegyelme és szeretete. Ezen a ponton megalkuvás, kompromisszum nem létezhetik, itt választanunk kell. Szokások, szertartások, egyházkormányzat és egyházszervezet az Á. H. értelmében nem lehet akadálya az egyház egységének, nem szaggatja szét Krisztus földi testét; mindezek bár fontosak, de nem lényegbevágók mindaddig, amíg nem tángálják az egyház gerincének épségét és egészségét: az embernek Istenhez való helyes viszonyát, amely viszonynak szubjektíve a főkérdése az, hogy miképen lesz a szent Isten hozzám, bűnös, elveszett és elkárhozott emberhez kegyelmes. Az egyház egysége szempontjából az szükséges, hogy az evangéliom helyesen hirdettessék s a szentségek helyesen szolgáltassanak ki, s hogy ebben a kettőben egyértelműség legyen. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy az egyház tanítása és bizonyságtétele legyen egységes az igazságban, és sáfárkodjék híven, serényen azokkal a javakkal, amelyeket az egyház Ura reábízott.
