Evangélikusok lapja, 1930 (16. évfolyam, 1-43. szám)

1930-09-07 / 28. szám

218.

EVANGÉLIKUSOK utPjfX

pásztoroknak romlása, Isten szemeivel nézve egyúttal az aratásra való kifejlődés. Küldetésünk lényege és programmja az alapul szolgáló ige szerint felöleli azt, hogy Krisztus láttassa meg velünjk a helyzetet s hogy imádkozó lélekkel lássuk, vizsgáljuk azt. A küldetésünk elhíváson alapul és csak akkor teljes erejű, ha Jézus Krisztusban találjuk meg életmunkánk és közösségünk középpontját, istennek hatalmában volna, hogy emberi közreműködés nélkül üdvözítse a világot, de amiként az Ige testté lett, emberré lett, testvérünkké lett és úgy lett a világnak üdvözítője, úgy Isten most is embereket hiv munkatársaivá; küldetésünk program injának és lényegének ez a része az Ige megtestesülésének misztérium-vonalába esik, s az isteni üdvözítő akarat csodálatos voltának jelensége, amelyből azonban mi evangélikusok nem a klérus privilégiumaira és a hierarchiának megszervezésére jutunk él, hanem ellenkezőleg, félelemmel és alázatossággal, az Ur szentségének tudatában, odaadó engedelmességgel végezzük munkánkat az Urban. Az a körülmény, hogy Jézus nem a pogány okhoz, nem a samaritánusokhoz, hanem inkább Izráel házának elveszett juhaihoz küldi tizenkét tanítványát, nemcsak megszorítását jelenti a munkaterületnek, hanem Izráelnek kiválasztottságát és dicsőségét is, amelynek elismerésével Jézus egyúttal vállalja a messiási méltóságot s amely Ige bennünket arra kötelez, hogy lássuk meg minden gyülekezetben, ahová megyünk, Izrael házának méltóságát és szolgálatunkat az Izrael házának méltósága és dicsősége alapján is tartsuk dicsőségesnek. Azok a feltételek, amelyek mellett küldi a tanítványokat az Ur, hogy ne vigyenek pénzt stb. magukkal, nem azért szabja, hogy munkájukat megnehezítse, hanem hogy megkönnyítse és minden kisértő akadálytól eleve megszabadítsa; az indokolás itt nem az, hogy az isten gondot visel, bár ez is, nem kimondottan, megtalálható, hanem az, hogy a munkás méltó a táplálékára; ez a méltóság jelenti, hogy az Izrael házának, a gyülekezeteknek is vannak kötelességei, s a kiküldött méltán kérhet és várhat a gyülekezettől. Amit a kiküldött magával visz, s amit maga után hagy, az a békesség; ez zárja ki az ingerlékenységet, csüggedést, elbizakodást, ez teszi munkánkat áldottá, ez visz programmunkba állandóságot és hűséget, kitartást és erőt. A kiküldött maradjon meg annál a háznál, amelyben munkáját elkezdte, Ne válogasson, ne keresgéljen olyan házat, amelyikben megfelelőbb környezetet, jobb ellátást, szebb lakást találna; a ház jelenti az egyházat és gyülekezetét is; ne keresgéljünk és ne válogassunk, ne keltsünk zavart, elégedetlenséget, ne szítsuk a visszavonást a gyülekezeteket közt jobb és megfelelőbb környezet, nagyobb jövedelem után vágyódva; a Szentlélek inditására érkezzünk és távozzunk, békességet vive és békességet hagyva magunk után.

Augusztus 26-án a konferencia Büki Jenő

mekényesi lelkész irásmagyarázatával kezdődött; Máté 10, 13—23. A tanítványok nem képesek mindenkinek békességet adni, mert nemcsak tőlük, hanem az emberektől is függ az, A tanítványokat ne szomoritsa el, ha nem mindenki méltó. Az ellenséges környezetben két elemet lehet megkülönböztetni. Először azok, akik nem támadnak, de'elutasítják a küldötteket, nem vállalnak közösséget velők, nem akarnak 'semmit tőlük. Vagy a tanít vány okát becsülik le, vagy magukat becsülik túl. Talán a nyugalmukat féltik; bezárkóznak abba a hivatásba, abba a robotba, amelyben életüket tengetik és nem akarnak megzavartatni. Ez a közöny ragadós, megöli iá) (hitet, az életet, elfásulunk, munkakedvünket vesztjük; azért veszedelmesek az ilyen 'emberek. A másik fajtája az ellenségnek az, amely szenvedést zúdít ránk; az Ur tudja, hogy akiket küld, juhok a farkasok közt, az Ur nem akarja, hogy küldöttei farkasok, Übermenschek legyenek: maradjanak szelíd, engedelmes szolgái az Urnák. Ha az Ur tudja, hogy bennünket mint juhokat küld a farkasok közé, akkor tudja azt is, hogy van mód, hogy ne hiába menjünk; akit O küld a tüzbe, annak nem árt a tűz. A kígyó okosságát és a galamb szelídségét ajánlja tanítványainak. Az okosság jóakarat nélkül veszedelem a környezetre; a galambszelidség a kígyó okossága nélkül veszedelem az emberre önmagára. Keresnünk kell a két véglet közt azt a helyes mértéket, amikor az okosságból nem lesz ravaszság s amikor a szelídség nem válik gyanútlan, de önmagunkra káros bizalommá. Munkánkban egyedül vagyunk, nem számíthatunk senkire, a vérségi kötelék itt nem számit. Egyedül az Urban bizhatunk. Az Ö lelkének jelenléte biztosit arról, hogy megkapjuk mindenkor a helyes tanácsot arra, hogy mit szóljunk és mit cselekedjünk. Szóljunk mindenkor bátran a Szentlélek inditására és tegyünk bizonyságot hitünkről, a továbbiakban hagyjuk magunkat Urunkra. Az Ur segítséget ígér és azt, hogy békességünk megmarad, reánk száll vissza.

Lie. Dr. Karner Károly, egyetemi ny. rk. tanár »Az egyház lényege az Ágostai Hitvallás szerint« címen tartott felolvasást. Az egyház a római egyház tanítása szerint a szentségeknek közössége (communio sacramentorum), az Ä. H. szerint a szentek közössége (communio sanctorum). A szent itt nem erkölcsi tulajdonságot jelöl meg; már az első gyülekezetekben (p. o. a korintusaiban) olyanok voltak az állapotok, hogy az erkölcsi szentség a tagokat nem illethette meg; vallási értelemben szent az, ami kivétetett ennek a profán, istentelen világnak a köréből s átkerült az Isten körébe; szent, mert ottvan, ahol a szent Isten van. A megszentelés nem emberi munka, hanem a Szentlélek munkája. Az egyháznak két sajátossága van: az egyik az evangéliom helyes tanítása, a másik a szentségek kiszolgáltatása. Az egyház, amelyről az Ä. H. szól, nemcsak elv, hanem valóság; a látható és a láthatatlan egyház közti különbségié