Evangélikusok lapja, 1930 (16. évfolyam, 1-43. szám)

1930-01-26 / 4. szám

26

EVANGÉLIKUSOK LAPJA

1930.

natra és a kegyelemre irányul. Nem emberek érdemén alapszik, hanem Istennek jóságán és Istennek ajándékán. A hit az Istennek ajándékát megszerzi. A hitnek ereje van. A hit aktiv energia, nem csupán befogadó képesség. A hit nem az embernek ilyen vagy amolyan mindig pasz- sziv és receptív képessége, hanem az Isten bűnbocsátó kegyelmét és kegyelmi ajándékait megragadó, elsajátító erő; az emberi természet úgy, ahogyan a Szentlélek áthatotta, megszentelte és újjászülte. A hivő ember új ember, új teremtmény, aki megszabadult az ördögnek és bűnnek hatalma alól, szembeszáll a halállal és pokollal, fel van szerelve támadó és védő fegyverekkel. Egy új lelkiség, új erőkkel és új életlehetőségekkel. Akiben ez a hit nincs meg, az bizalmatlan Isten iránt, elfordul tőle és a világ felé fordul; a világban keres kielégítést, célhozjutást, sikert. A hit fordítja szivünket, elménket, akaratunkat Isten felé, a hit keresi és találja meg az életet Istennél; a hit vár, remél és kap mindent Istentől. Hit nélkül Isten előtt nem lehet megigazulni, mert nemcsak erőnk hiányzik ahhoz, hanem hit nélkül az Isten előtt való megigazulásra nem is törekszünk, mert minden igyekezetünk oda irányul, hogy minél távolabbra jussunk Istentől, elrejtőzzünk előle. Hit nélkül még a vallásos szertartások is azt a célt szolgálják, hogy az Istent távoltartsák tőlünk, mert félünk haragjától és büntetésétől. Hit nélkül hiányzik belőlünk az a bizalom, amelynél fogva mondjuk: Atyám!

Mihelyt felébred, mihelyt életre gerjed bennünk a hit, azonnal megváltozik számunkra az élet, máshova tolódik el annak középpontja, más lesz a fény és árny eloszlása, más megvilágításban látjuk az útat, a célt, az eszközöket és az erőket. Isten színe elé jutunk és megszerezzük a kegyelmet és a bűnbocsánatot Krisztus ama szava szerint: keressetek, zörgessetek, kérjetek. Ráeszmélünk tehetetlenségünkre, szegénységünkre, vétkeinkre, mulasztásainkra és kérjük az ő akaratának teljesülését bűneinknek megbocsátását, a gonosztól való megszabadítást, még a mindennapi kenyeret is. A hit által való megigazulás tehát jelenti az óembernek teljes csődjét, jelenti, hogy Isten világosságában felismertük helyzetünk tarthatatlanságát, Istentől való függésünket, reáutaltságunkat, de felismertük azt is, hogy Istentől megkapunk mindent, amire szükségünk van, a kegyelmet és a bünbocsánatot is.

A Hitvallás VI. cikke hozzáteszi, hogy ennek a hitnek jó gyümölcsöket kell teremnie. A XX. cikk szerint pedig »jó tetteket cselekedni okvetlenül szükséges«. Sajnálatos a dologban az, hogy a cselekedetekről szóló tan a hit által való megigazulás tana körül kerekedett vita folyamán került bele a Hitvallásba, másfelől azonban örülhetünk is ennek a körülménynek. Mert a hitnek a cselekedetekhez való viszonyát tisztázni kell. De ez a tisztázás nem történhetik meg a

kérdésnek olyan feltevésével, hogy hit vagy cselekedetek. Ezt a kettőt közös nevezőre kell előbb hozni, s akkor megtaláljuk a feleletet. Ez a közös nevező pedig a vallásos ember élete. Vagy talán helyesebben: az embernek vallásos élete. A keresztyénség tanítása szerint az ember főrendeltetése Isten irányában van. Keressétek először Isten országát és Istennek igazságát. Az Isten pedig lélek, és akik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják. A vallásos élet főkérdése tehát nem az, hogy mit cselekszik az ember kifelé, hanem, hogy mi és milyen maga az ember, milyen annak a lelkisége, milyen viszonyban van Istenhez. Élére állítva a dolgot és elképzelve magunknak egy olyan embert, aki cselekedni kifelé semmit nem tud a körülmények folytán: ez az ember is meg- igazulhat, hogyha Istenhez helyes viszonyban áll, ha életével őt dicsőíti, ha lélekben igazán imádja. A jócselekedet elmulasztása annak bűn, aki tudna jót cselekedni, de nem cselekszi. Ellenben semmiféle jócselekedet nem üdvözítheti azt, aki Istenben nem hisz és nem bízik, aki Isten kegyelmében nem részesül és bűnbocsánatot nem nyer, mert az üdvösség nem a világhoz, hanem az Istenhez való viszonyon for- dúl meg. Istenen kívül, Isten nélkül, üdvösség és örök élet olyan kategóriák, amelyek nem kerülhetnek szóba.

Nagyon helyes és szabatos kifejezést használ a Hitvallás, mikor a hit gyümölcseiről beszél. A jócselekedetek a hitnek gyümölcsei. Nem két, merőben különböző dolog a hit és a cselekedetek. A kettőt egybefoglalja a hívőnek élete. A hívőnek személyisége. Erről az életről, erről a személyiségről feledkeznek meg azok, akik a hitet és a cselekedeteket a vagy-vagy szempontjából mérlegelik. A tan, ha érvényben akar lenni, kell, hogy az életben, a tapasztalaton, a vallásos tudaton alapuljon; kell, hogy ne csupán az értelemhez, vagy csupán az akarathoz, vagy csupán az érzéshez szóljon, hanem az egész embert ölelje fel. Már most minden hivő embernek, vagyis olyan embernek, aki Istenben bízik, aki Istentől kegyelmet és bűnbocsánatot kapott és ezen hit által él, érthetetlen, ha azt mondják neki: szerinted tehát a cselekedetek feleslegesek az Isten előtt való meg- igazuláshoz. Ez a kérdés csak ott merülhet fel, ahol nem tudják mi a hit. Olyan ez, mintha valaki azt mondaná: mit akarsz, szemet-e, vagy látást; fület-e vagy hallást; nyelvet-e, vagy be- szélést. Hogyan lehet ezeket egymástól elválasztani? Hogyan lehet azt mondani: vagy szem,, vagy látás? Hogyan lehet feltételezni azt, hogy valaki a hit által a legszorosabb közösségbe jutva Istennel, arra a gondolatra jut, hogy a cselekedetek feleslegesek? »Az én Atyám mind- ezideig munkálkodik, én is munkálkodom«. Ez olyan természetes következtetés, az Atyával való gyermeki viszonynak olyan magától értetődő nyilvánulása,. hogy csupán a vallásos személyi-