Evangélikusok lapja, 1929 (15. évfolyam, 1-50. szám)

1929-03-24 / 12. szám

1929

93.

EVANGÉLIKUSOK LAPJA

ezt nem érzik s nem ismerik fel bűn gyanánt.

Mivel az ébredő keresztyénség nagyon sok esetben a kezdetnél, az ébredésnél marad meg s ezzel keresztyén voltát befejezettnek tekinti s elfelejti perfectismusától megnyugtatva a bűnnel szemben való állandó vigyázást és a naponként való bünbánat és megnjulás hangsulyozá- sát, azért gyakran találunk körében olyanokat, akik a kisértés idején nemcsak megbotlanak, hanem fejjel buknak a bűn karjaiba.

Számos egyéb veszedelmet rejt még magában az, ha a megtérésnél csak a kezdetet, az ébredést hangsúlyozzuk s erre fektetjük a fósulyt s nem az evangélikus lutheri mélyebb és komolyabb értelemben vett megtérést hirdetjük. Mert ez végeredményben nagyra neveli a lelki gőgöt és elbizakodottságot, amely Separatismusra és sectismusra vezet.

Nagy dolog ugyan, ha egy istentelen, a bűn fertőjébe merült hitetlen ember annak tudatára ébred, hogy' van Isten és egv érzékfeletti örök valóság, Isten országa s e bűnös világtól elfordulva Istenhez jó s az ö szolgálatába áll. De azt gondolni, hogy csak ilyen ébredéssel kezdődő keresztyén élet lehetséges vagy hogy csak ilyen keresztyén élet bir értékkel, az téves s veszedelmet rejt magában. — Azt gondolni vagy állítani, mintha evangélikus egyházunkban s a történeti keresztyénség körében nem volna már semmi értékkel biró komoly keresztyén élet s mintha ilyen csak az «ébredő' keresztyének, közösségek s más nevek alatt szereplő conventi- culumokban volna feltalálható, könnyen végzetessé válható rövidlátás volna. — Nem veszett ki még a Krisztus szántóföldién a tiszta búza, bármennyire van is elrejtve a Konkoly közé, bármennyire burjánzott is fel a hitetlenség, vagy névleges keresztyénség. Megvan még az egyház körében a <eommunio sanctorum » (igazán hívók közössége) s azért minden fogyatkozás és erőtlenség dacára a Krisztus teste az, amelynek ö á feje. Majd eljó az ö órája. Emberek semmi buzgólkodással vagy lázas tevékenységgel nem tudják azt sem kierőszakolni, sem siettetni. Az egyház csak tegye meg, ami reá biza- tott. Hirdesse az evangéliumot és az apostolok józanságával a megfeszített és feltámadott Krisztust, aki megígérte az övéinek: «Veletek vagyok a világnak végezetéig.» Ha eljö az ö órája, leszen akkor igazi ébredés és Istenhez fordulása ennek a hitetlen, bűnös világnak.

GONDOLATOK.

Az életben inkább azt lássuk meg, ami meg- ihlct és felemel, mint azt, ami lefelé húz és tőrbe ejt. A kisértéseket ihletésekre cserélhetjük ki, ha Megváltónkat beengedjük életünkbe, hogy átformálja szivünket. A Szentlélek munkája nyomán az, ami ma kisértés volt számunkra, holnap nem lesz kisértés; azok a dolgok; amelyek ma nem bizonyultak az ihletés forrásainak, holnap már nagy és nemes életre serkentenek.

Részlet Gyurátz Ferenc életrajziból.

///. A gimnáziumi évek. A soproni diákság a Bach- korszakban. Gyurátz mint nevelő Csáky gróf házában.

A diákság szemét különösen bántották az osztrák kétfejű sasok a hivatalos épületeken. Gyurátz lakásán tartott az ifjúság titkos megbeszélést, hogy a szombathelyi diákokkal való megegyezés szerint, melyik éjszakán kenjék be a sasokat. A kis Németh Pál is jelen volt és végig hallgatta a tanácskozást. A merénylet megtörtént, a sasokat bemázolták, de a rendőrség egy diákot elfogott és magával hurcolt. Az ifjúság erre a sétatéren gyülekezett össze, ott voltak a bencés diákok is, Gyurátz lelkesen szónokolt közöttük s estére a rendőrépület elé vonultak, fokossal döngették a kaput, hogy bocsássák szabadon az elfogott diákot. Király József Pál igazgató, valamint a bencés direktor, Ramóczy Valérián is a főtéren a Szentháromság szobra előtt nagy beszédet mondottak s kérve kérték és intették az ifjúságot, hogy hagyjanak fel a tüntetéssel.

Gyurátz igen korán vezető tagja lett az ifjúságnak, szerették és biztak benne. Szorgalmas tagja volt a Magyar Társaságnak és élénk részt vett 1863. a Deákkuti Vármegye visszaállításában is. Kitűnő tanuló mindvégig, első az osztályban, e mellett kitűnő gimnasztikus, jó táncos és tanulta a vivást is. A hatvanas évek elején az evang. diákság szintén tüntetésül magyar ruhás, sarkantyus bált rendezett a Bécsi kapun kívül az Isepp-féle teremben. Gyurátz itt is az egyik legbuzgóbb bálrendezö és táncos volt, aki különben is magyar ruhában járt. A jobb módú fiuk is szivesen látták maguk között, mert ha sze- génysorsu volt is, de mindig tisztán, illendően öltözködött, a külsejét sem hanyagolta el. Hazulról is kapott némi segítséget és az örökös ne- velősködésből is volt jövedelme.

Hogy Gyurátz idejében, a Bach-korszakban milyen volt Sopronban a légkör és az iskola szelleme, arra nézve egykorú jeles diákok és szemtanuk emlékirataiból idézhetünk. Németh Ferenc, volt tanító és lapszerkesztő „Az ostrom- állapot idejéből'* című emlékezéseiben (Soproni Napló 1908. febr. 18.) írja, hogy Világos után az első szomorú tanévben tanultak ugyan valamit német füzetből is, de kezüket ökölre szorítva mondogatták maguk között: „Megállj osztrák, majd megbánod, — Hogy a magyart mace- rálod ' és a jobb jövőben bízva skandálták titokban: „Háromszor veri ezt kenden Ludas Matyi vissza." Eleinte még ki merészkedtek menni dolgozni a Deákkuthoz is, de a Polizeidirection 1851. eltiltotta azzal az ürüggyel, hogy az ifjúság „sáros lábakkal és beszennyezett ruhával leszorítja a sétáló közönséget az útról s hazatéréskor dalolással is zavarja a rendet." Boszantó rendeleteket is adott ki a rendőrség: nem szabad a diákságnak széles szalagú kalapot viselni, nem szabad a járdákon csoportosan sétálni (kimentek