Evangélikusok lapja, 1929 (15. évfolyam, 1-50. szám)
1929-03-24 / 12. szám
92. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1929. amelyek eddigi kizárólag arra irányultak, ami ellentétben van az Istennel és azzal a magasabb szellemi-lelki javakat magában foglaló érzékfeletti világgal, amelyet a biblia Isten országának nevez, odafordulnak Istenhez s Isten országának javaira irányulnak. Röviden, aki eddig csak a bűnnek és önző énjének élt, megtérése alkalmával Istennek s az O országának a szolgálatába szegődik. Lehet most már a megtérés szót szükebb és tágabb értelemben vennünk. Szükebb értelemben jelenti az ember életében azt a momentumot, amelyben annak tudatára ébred, hogy eddigi egész életiránya visszás és téves volt, s amelyben odafordul Istenhez. — Tágabb értelmezés jelenti nemcsak az élet visszás voltának a tudatossá levését és irányváltozását, hanem ennek az uj ismeretnek az élet folytatásában naponként való érvényesülését, az élet naponként való megújulását egészen ama pontig, amelyen az ember üdvössége valósággá lesz. Az első felfogás szerint a megtérés az ember lelki-erkölcsi életében egjy egyszer végbemenő mozzanat, amely momentán veszi kezdetét és jut befejezésre, míg a második felfogás szerint egy naponként megismétlődő folyamat, amely befejezését csak az örökkévalóságban éri el. Az első értelemben a megtérést azok fogják fel, akik szeretik a megtérés szót az «ébredés» szóval helyettesíteni, miig az utóbbi kétségtelenül komolyabb és mélyebb értelemben a lutheri dogmatika fogja fel a megtérést. Maga az «ébredés» szó is, amely a testi élet körébe tartozó jelenségre emlékeztet, utal az általa megjelölt vallás-erkölcsi jelenség mo- mentumszerü jellegére. S amint az ébredés testi értelemben is csak a tudatos élet kezdetét jelenti, Ugyanúgy vallás-erkölcsi értelemben is csak az uj életnek a kezdetét jelöli meg. S mindazok, akik a lutheri értelemben vett megtérés helyett az «ébredést» hangsúlyozzák s arra fektetik a fősulyt, annyira, hogy külön igehirdetési typUst («ébresztő igehirdetés») teremtettek meg, nagyon gyakran abba a végzetessé válható tévedésbe esnek, hogy a megtérés kezdetét, amely objektive a megvilágosi- tásban s subjektive a bünbánatban és az Isten kegyelméhez való fordulásban áll, azonosnak veszik a megtérés egész processzusával, amely magában foglalja a megigazulást és megszentel lődést (újjászületés) s ennek nyomán fakadó üdvbizonyosságot. Röviden, az ébredés szóba zsugorítják össze az egész üdvrendet. — Szerintük az «ébredés» pillanatában s az Isten kegyelméhez való fordulásban egyszerre megvalósul az egyén Újjászületése, a bűn felett érzett fájdalmat felváltja a megkegyelmeztetés boldog érzése s beáll a megszentelődés, amelyet sokan a bűntől és kisértéseitől való szabadság; sőt sokszor a bűnnel szemben való immunitás értelmében fognak fel. Mindez az ébredés pillanatában valósul meg. Innen van az, hogy a legtöbb' ébredő keresztyén pontosan meg tudja jielölni az időpontot, amelyben újjászületett s az ébredés és «személyes odaadás és elfogadás tüzén» átesett. Itt a forrása az ébredő keresztyénség ama felfogásának, mely szerint legalább is nagy hajlandóságot mutat arra, hogy csak azoknál ismerje el a keresztyén élet megvalósulását, akik az «ébredés tüzén» estek át s hogy a keresztségben elnyert kegyelem' alapján s a keresztyén nevelés hatása alatt fokozatosan fejlődő keresztyén élet iránt érzékkel és bizalommaí nem bírnak. — Innen van az, hogy a rajtuk kívül álló keresz- tyénséget főként csak missziói területnek tudják tekinteni, amelyet az «ébredés tüzén» kell még átvezetni s úgy kezelik, mintha csupa pogány okból állana. — Innen az a sokszor visszataszító tapintatlanság, mellyel olyan keresztyéneknek is nekiesnek s ébredésre szólítanak fel, akikben már régóta csendben munkálkodik Isten áldott Lelke s akik naponkénti megújulásban küzdenek a bűnnel és kisértéseivel szemben lelkűk üdvösségjéért. Mivel az ébredő keresztyének legnagyobb része az «ébredésbe», ami nem más, mint a mélyebb evangélikus felfogás szerint való megtérésnek a kezdete, zsugorítják össze az egész megtérési folyamatot, amelynek pedig az egyén utolsó lehelletéig kell tartania, s mivel e felfogással mindig kisebb nagyobb mértékű erkölcsi perfektizmUs párosul, azért az ébredő keresztyének igen nagy része ennél a keresztyén életnek a kezdeténél tovább nemi is jut. — Az ébredés pillanatában támadt uj ismeret oly kimondhatatlan boldogsággal tölti el szivüket s megelégedettséggel lelkűket, hogy a kezdetleges állapotuk felett való örömmel és boldogsággal megelégedve sem az Isten szentségének, sem a bűn igazi lényegének, sem pedig a szent Isten és a bűn között fennálló kizárólagos ellentétnek az igazi, mély ismeretére nem jutnak el, sem pedig az ember megtérésében megnyilvánuló végtelen isteni kegyelemnek az igazi, mély át- érzésére. A keresztyén élet kezdetlegességéből folyik ama, a Krisztus evangéliuma által igazán újjászületett alázatos keresztyén tudatra sokszor oly idegenül ható modor, amelyben ébredést megért keresztyének korábbi bűneikről, megtérésükről és újjászületésükről nyilatkoznak, az a sokszor ijesztő biztosság, amellyel üdyösségük bizonyosságáról szólnak. E kezdetlegesség következménye; hogy ébredésen átesett keresztyének sok esetben csak a szembetűnőbb, nagynak mondott bűnök irányában bírnak érzékkel, miig a lelki gőggel, az ítélkezés szellemével s ezzel járó szükkeblüséggel és szeretetlenséggel szemben vakok. — Az őszinteség hiánya és képmutatás, amely sok esetben kiütközik erkölcsi magatartásukból, nem bűn a szemükben, illetve
