Evangélikusok lapja, 1929 (15. évfolyam, 1-50. szám)
1929-01-06 / 1. szám
EVANGÉLIKUSOK LAPjA 1$29. ^Jelek magyarázata: * Gyorsvonat. “ Győr—Esztergom közt motorvonat, Komárom—Budapest között gyorsvonat. § Gyors motorvonat. f Csak munkanapon közlekedik, ff Csak vasárnap és ünnepnap közlekedik. HÍREK. — Az allianc imahét programmja mindenfelé élénk visszhangot keltett. A budapesti protestáns egyházak tartanak január 7-én délután 5 órakor egy közös imaórát is a Sütőutcai polgári iskola dísztermében. Ez alkalommal dr. Bernát István tart elnöki megnyitót, dr. Raffay Sándor evangélikus püspök bibliamagyarázatot, amelyet közös imádkozás követ. Az imahét esti Óráiban az egyházak külön-külön tartják meg összejövetelüket. — A Keresztyén Diákszövetség január 2—8. tartja Liverpoolban, Angliában, minden negyedik évben összeülő konferenciáját. A konferencián közel 2500 diák vesz részt. A konferencia főtémája «Isten célja a világ életében». Európának minden országa, azonkívül Észak és Délamerika, India és Afrika is képviselve lesznek. — Pápa- A pápai egyházközség közgyűlése a Mesterházy László lelkész elhalálozása folytán megüresedett állásra Dr. Sohlitt Gyula lajos- komáromi és Fádgyas Aladár komáromi lelkészeket jelölte. Felelős kiadó: NÉMETH KAROLY. Hirdetés. 2—3 éves, intelligens szülőktől származó protestáns árva fiút vennék örökbe. Cím! a kiadóhivatalban. GYŐRI HÍRLAP nyomdavállalatü Gyér, Baross-ot 36. Telefon 23$. Nyomatott a Győri Hírlap nyomdai mfitntézet gyorziajtóján Gy«r, Qzuczor Gergély-u. 15. »zám. (V«gfiJ Bigati litvim) — Telefon 239. — 8561 Vasúti menetrend. INDUL a kezdőállomásról Győr ÉRKEZIK a végállomásra érk. ó. 1 p. cC indul A- P 0 50 Bpest kpu. 5*40 Graz Szentgotthárd 16*30/ 19*46/ 1 35 6t 2 35 Bpest kpu. 8*20 Bpest kpu. 'Bpest kpu. 2l‘2l 2 53 2 53 Szentgottliárd 8*54 23‘3Ü 2 16 5 2 21 Wien Ostb. 6*15 2 30 Wien Ostb. 7*— ‘Wien Ostb 23*45 2 45 15 3 — Bpest kpu. 6*20 3 25 Balatonfüred 9*04 5 10 Hegyeshalom 6*52 5 40 Sopron 8*30 ''« : •"'' ■ 5 40 fGyőrsztiván 5*56 Szombathely 3*— 5 55 fi ("Bpest kpu. 8*52 /"Esztergom 8*47 6 14 Szombathely 9*20 fGyőrsztiván 6*10 6 2b Pápa 5*21 6 35 Rakonysztlászló 4*40 6 50 6 51 Alsóörs 10*50 Hegyeshalom 6*05 7 19 Sopron 5*7 30 Felsőgalla 4*45 7 32 7 50 Bpest kpu. 11*25 • 1. 8 10 Wien Ostb. 11*39 Hegyeshalom 8*32 9 40 'Bpest kpu. 7*20 9 44 6 9 50 Wien Ostb. 11*53 9 54 Celldömöík 11*35 Szombathely 7*40 10 39 §Sopron 9*10 10 40 ‘Wien Ostb 8*25 10 42 6 10 48 Bpest kpu. 13*10 Veszprém 7*41 10 52 11 *Bpest kpu. 13*50 11 03 Alsóörs 15*15 "Bpest kpu. 9*15 11 52 6 11 58 Wien Ostb, 14*20 12 02 ^Sopron 13*32 Wien Ostb. 7*42 12 37 40 13 1? Bpest kpu. 18*05 Sopron 10*30 12 44 Bpest kpu. ^Szombathely 8*— 12 52 38 13 30 Wien Ostb. 18*30 11*04 13 10 'Wien Ostb. 11*05 13 25 8 13 33 ppest kpu. 16*— 13 30 Szombathely 17*10 13 30 Sopron 16*15 13 45 Alsóörs 18*17 Alsóörs 11*30 15 30 ‘Bpest kpu 13*15 15 38 e 15 44 Wien Ostb. 17*47 15 40 fGyőrszentiván 15*56 15 50 ^Szombathely 18*04 fGyőrszentiván f 16 Hegyeshalom 17*25 16*10 16 26 ‘Wien Ostb. 14*— 16 30 13 16 43 Bpest kpu. 19*25 Szombathely 13*20 16 33 Sopron 15*05 16 24 Bpest kpu. 12*10 17 02 17 16 Sopron 20*08 Hegyeshalom 16*30 17 42 Alsóörs 12*30 18 05 t8 10 Pápa 19*28 18 15 Felsőgalla 20*57 'Bpest kpu. 15*42 18 34 *Bpest kpu. 16*25 18 47 6 18 53 Wien Ostb. 20*57 §Sopron 17*— 18 40 18 55 SSopron 20*25 Celldömölk 17*23 19 03 ‘Wien Ostb 16*50 19 06 6 19 12 Bpest kpu. 21*40 19 10 Hegyeshalom 20*17 19 12 Szombathely 22*05 19 22 V.-varsány 20*55 Hegyesh. Alsóörs 18*40 16‘— 20 20 12 45 Bpest kpu. 17*20 21 18 21 28 Sopron 23*26 Sopron 19*30 22 18 "Bpest kpu. 20*551 óo 41 "Eeztergom 18*80/-O 41 Wien Ostb. 19*40 28 42