Evangélikusok lapja, 1929 (15. évfolyam, 1-50. szám)
1929-01-06 / 1. szám
EVANGÉLIKUSOK lapjá 7. delelünk erre, mely azonban annyira idejétmúlt, hogy szinte nevetséges ma elő is állani vele. A róni. kath. egyház e téren való nagy nyereségeit kétségtelenül szigorú rendelkezőéinek köszöni; annyira ment itt, hogy valósággal sértő elbánásban részesíti más egyházak templomát, szertartásait, sőt megállapításában még az országos törvénnyel sem törődik. A ref. egyház szintén veszteségekkel számolt hosszú éveken keresztül, végül is erőteljes intézkedéseket léptetett életbe. A folyó évben tanácskozó zsinatjuk törvényerőre emelte, sőt talán még szigorította is a megalkotott szabályzatokat. Megállapítható, hogy éppen a szigorú intézkedések fordították az érzékeny veszteséget nyereséggé. Mi még mindég a régi, nemesen liberális, «türelmes)' állásponton vagyunk. Mindnyájan helyeselnénk is ezt, csak ne bizonyulna gyengének, sőt túlságosan gyengének. Szomorú bizonyság erre, hogy éppen azokban a történelmi evang. családokban, amelyek ennek a liberalizmusnak a szószólói, olyan veszteségek érték evang. egyházunkat, hogy szinte szégyenletes. Ha továbbra is az eddigi utón haladunk, akkor sírásói leszünk egyházunknak. Egyházi élet fegyelem nélkül csak képzeletben lehet, de nem a valóságban. Ez a fegyelem természetesen minden lelkész, felügyelő, presbiter, egyháztag számára írja elő parancsé ló lag, mit kíván tőle az evang. egyház. Ma itt túlságos sok az egyéni szabadság. Mindenki másképpen értelmezi egyháza iránt való kötelessége t; soknak minősiti, ami kevés. Mondja meg végül az evang. egyház, mit vár azoktól, akik jó tagjai akarnak lenni. Ma még az is képes jó evangélikusnak mondani magát, aki rever/álist adott kárunkra. Vezetői székben ülnek, vagy akarnak ülni olyanok is, akiknek nem kell a templom, akik még az egyházi adót is súlyos megterhelésnek ininósitik. Megtörténik az. is, hogy' az egyházi életben tevékenykedőik tanúként szerepelnek olyan házasságoknál, ahol ev. egyházunk veszteséget szenved. Nincsenek tisztában, mivel tartoznak egyházuknak. Az egyház érdekeinek szem előtt tartása még nem türelmetlenség, de annak elhanyagolása olyan hűtlenség, melyet bánni lehet, de jóvátenni alig. Azt már valószínűleg azok is belátják, hogy az 1868. évi Lili. törvényhez visszatérni kilátástalan, akik eddig mindég ezt hangoztatták. A reverzáliskötés törvényes, cseppet se bibliaellenes s ez a jog minden egyház számára fennáll. Csak a gyengeségét bizonyítja, ha valamelyik 1929. ennek érvénye miatt panaszkodik. Bele kell vinni az evangélikus köztudatba, hogy egyházunknak életbevágóan fontos érdeke, hogy tiszta evang. családjaink legyenek. Minden erősen evangélikusnak éreznie kell azt, hogy nem elég az egyház szempontjából, ha nem ad reverzálist egyháza kárára, sőt neki kell vennie reverzálist ev. egyháza javára. A vegyesvallásu házasságok, s a gyermekek vegyes vallása nem előnyös egyházunk számára. Jól tudom, hogy ezzel sokan nem értenek egyet, hiszen nálunk külön elismerés és dicséret jár azoknak, akik nyíltan hangoztatják, hogy egyházközségeik a reverzális jogával nem élnek. Itt legfeljebb egyes túlbuzgók hozhatnak mégis egyházunk javára kötött reverzálist. Hát ennek az álláspontnak az ellenfél táborában nagyon örülhetnek, s bizonyára hőn óhajtják, hogy legyünk továbbra is ilyen előzékenyek. Ebből csak nekik lehet hasznuk. Itt az ideje, hogy a valóság szemlélete alapján vegyék felülvizsgálat alá nézetünket. Itt elvégre nem az egyéni álláspont érvényesülése a fontos, hanem a szolgálni vélt egyházi érdek. Szükséges, hogy egyetemesen rendeztessék ez az ügy. Eddig csak az egyes lelkészek egyéni buzgóságának a megnyilatkozása volt. Ezért hiányzik az eljárásból az egyöntetűség. Vannak egyházközségeink, ahol teljes szigorúsággal gyakorolják az egyházi fegyelem egy-egv részletét, inig máshol egyáltalán nem gyakorolnak fegyelmet. Az egész rever/ális-ügy, akár nyereség, akár veszteség szempontjából nézzük, a határozott evangélikus öntudat és a fegyelem kérdése. Ha ezt megállapítottuk, akkor megtalálhatjuk e kérdésben a helyes irányt is, amelyet követnünk kell szeretett egyházunk érdekében. Egész gyülekezeteket tesz ki az a szám, ami a veszteségünket mutatja. Egész nemzedékek mentek át idegen egyházakba; történelmi evang. családok lettek az uhkiaikban számunkra idegenek, sőt ellenségek, akik újabb és újabb veszteségeink okozói. Állandó hanyatlásunkban nem érvényesíthetjük történeti jogainkat, elveszítjük közéleti súlyunkat, eltékozoljuk vérrel megszentelt, drága örökségünket: az evangélikus világnézetet. Isten és a történelem előtt felelősek vagyunk egyházunk ügyéért. Ez minden evangélikus embernek a lelkiismereti ügye legyen! Akkor megállítjuk a pusztulást. Marcsek János»
