Evangélikusok lapja, 1929 (15. évfolyam, 1-50. szám)
1929-01-06 / 1. szám
EVANGÉLIKUSOK LABJA 5. 1929. meg; s a petroleum sokak szemében az embervérnél értékesebb nedű. # Bizonyos vallásos körökben nagy szerepet játszanak a bibliamagyará/atra alapított jóslatok. A jósaknak az a szerencséjük, hogy dátumaikat és mondásaikat nem tartják nyilván. Egyik vallásos lapban a következő jóslat volt a tavalyi esztendőről: világtörténelem legközelebbi nagy dátuma 1928. május 29-ike lesz. Azon a napon valami történik, nem okvetlenül háború, amivel egy 193b. szeptember 15 16-ig tartó kataklizma veszi kezdetét.» Május 29-ikc elmúlt, a jóslat nem vált be, de a vallásos jósok tovább dolgoznak és gyártják híveik részére a jóslataikat. Az egyház és a társadalom. Irta: nagymegyeri vitéz Hales Károly ny. altábornagy, a m. kir. honvédség protestáns katonai egyházszervezetének fégondnoka. így állítva be a tételt, azt gondolhatnók, hogy mind a kettő különálló szerepet tölt be az államban, holott egyik a másikra lévén utalva, egymást kiegészítő közös munkának kellene jellemezni működésüket. Helyesen felfogva a kérdést, talán még ezt sem állíthatjuk, mert az egyház az ó erkölcsi hivatásával és súlyával inkább lelki alátámasztója lévén a nemzeti életnek, ezt a benne élő egyedek belső tartalmával értékessé, becsessé, lelkileg gazdaggá kell tennie. Más szóval az egyház az ó hit és erkölcsi elveivel az államhatalmat erkölcsileg még erősebbé, még nagyobbá van hivatva tenni. Az egyháznak tehát az államon belül csak nevelő befolyása lehet, melyet önkormányzati szervezeténél fogva aként igyekszik gyakorolni, hogy hit és erkölcsi elveivel az állam minden intézményét átitatja. Ebből pedig az következik, hogy az egyháznak nemcsak hivatalosan kell szoros kapcsolatban lennie az állatni szervezetekkel, hanem a hivatalos vagy nem hivatalos különbségekre nem tagolható lelki téren állandó érintkezésben kell maradnia fenti szervezetek minden tagjával. 1 erinészetes, hogy ez a követelmény az egyházon belül ismét külön szervezetekbe tömörülést tesz szükségessé éppen azon okból, hogy egyrészt az egyház hit és erkölcsi elveinek szelleme a hívekben állandóan ébrentartassék, sőt fc-koztassék, másrészt pedig, hogy ennek a szellemnek alkalmazása a gyakorlati élet viszonyaihoz képest történhessen. Az egyháznak tehát állandóan keresni kellene a kapcsolatot a gyakorlati élettel, hogy a/ ebben értékesítendő befolyását a templomban végzendő feladatain kívül is biztosítsa. A valóság azonban az, hogy az állam intézményeinek nagy többsége szigorúan óvakodik az cgyhá/nak bárminő támogatását igénybe venni, legfeljebb ennek e.-ak a külső és ünnepies jelenlétére számit. Természetes, hogy ilyen felfogás mellett elhidegiilnek egymástól űgvannyira, hogy kölcsönös érintkezésük a formaságokon tűi nem terjed. Pedig ha ez a kapcsolat a kettő között nincs meg, az egyház lassanként elveszti befolyását híveire, miből fo- lyóan lemarad az életben, tehát el is ayűl olyan értelemben, hogy hit és erkölcsi elveit a fennforgó szükséglethez képest és a kívánatos sziliemben alkalmazza. Hangsúlyozom, nem az elvek aviilnak el, csupán az élet folyása iránti tájékozatlanság következtében azok alkalmazása válik nehézkessé, sót helytelenné, vagy célszerűtlenné. Ez azonban semmiképpen sem alkalmas arra, hogy az egyház tekintélyét hívei előtt növelje, aminek viszont az egyház ügyei iránti érdeklődés hiánya, vagyis az egyházi élet elsorvadása a természetes következése. Nálunk pedig az egy ház és a gyakorlati élet közötti szoros kapcsolatnak ma kétszeres fontossága van, mert a világnézetek érvényesüléséért ellenségeink részéről az alattomosság jegyében, a legfurfangosabb eszközökkel folytatott liarcnak talán sehol sincs olyan veszedelmes jellege, mint éppen itt. Ebben az ádáz harcban, mint érdekes példa különösen az ragadta meg a figyelmemet, hogy az egyéni becsületnek egy csodálatos fajtája alakult ki, olyan t. i. mely megelégszik a külső formák betartásával a lényeg, a belső tartalom különösebb értékelése nélkül. Es ime ez a felfogás már általánossá kezd válni, sót az erkölcsrombolásnak ez az ártatlannak látszó, de éppen olyan veszedelmes formája még az egyház körébe is beférközött. De azért állandóan halljuk a két féle becsület hangsúlyozásának lehetetlenségét, amit mi katonák avval a véleménnyel hagyunk helybe, hogy ez az elmélet kétségtelenül helyes, csupán a becsület kérdésének az elbírálásában van némi különbség. Most pedig tisztelettel kérdezem, hogy ki helyezkedjék erre a szigorúbb etikai felfogásra, ha az egyház nem?! Hiszen onnan nemcsak jó példát várunk, hanem a lcbjobbat az emberi magas jellemértékek gyakorlása és
