Evangélikusok lapja, 1929 (15. évfolyam, 1-50. szám)
1929-11-10 / 42. szám
t929 EVANGÉLIKUSOK LAPJA a legkiválóbb erejű »önvédelem« is kifelé, sőt nemcsak önvédelem, hanem meggyőző bizonyság arra nézve, hogy akik igy szeretik egymást, azok az igazi kereszt vének, ok a Krisztus Urunk igazi tanítványai. Ez a tény pedig óriási horderejű lesz a btkövetkező vallási lébredés korában, amikor sok-sok lélek keresi majd az örök élet tiszta forrását. Az evangélikus egvház a sok, kiváló munkaerejének a fenti szociális munkába való állításával nemcsak a jelen számára végez missziói munkát, hanem egy diadalmas, boldog, nagy evangélikus jövő biztos alapjait rakja le me. ' Városi evangélikusok! »Egymás terhét hordozzátok s úgy töltsétek be á Krisztus törvényét!« Jegyzetek. Az 1930-ik esztendő nem csupán az Ágostai Hitvallás 4()0-ik évfordulója miatt lesz nevezetes. Jubileumi év lesz azért is, mert a keresztyén egyház megalakulását általánosan elfogadott nézet szerint Kr. u. 30-ra teszik, tehát a keresztyén egyház 1900 éves fennállásának jubileuma is jövőre lesz. A Szentlélek a 30-ik év Pünkösdjén töltetett ki Jeruzsálemben az apostolokra, aznap tértek meg és keresztelkedtek meg háromezren Péter apostol prédikációjának hatása alatt. 1930-ban Pünkösd vasárnapja június 8-ikára esik; készülnünk kell ennek a Pünkösdnek a szokott kereteknél nagyobb szabású megünneplésére. S itt gondolnunk kell elsősorban arra, hogy Pünkösd a Szentlélek ünnepe. A Szent IÁ ékről hatalmasan tanít Luther a Kiskátéban, a harmadik hitágazat magyarázatában: nem a magam Erejéből jutottam Krisztushoz, a Szentlélek hivott, meg világosított, az egy igaz hitben megszentelt és megtartott, minden bűnömet megbocsátja, az ítélet napján feltámaszt és örök életet ád. S mindezt nem velem egyedül cselekszi, hanem az egész keresztyénséggel, s velem is, mint az egész keresztyénség tagjával. Gyönyörűen foglalja Luther az egyéni személyes hitet és életet egybe az egész keresztyénség hitével és életével. Mennyire egyoldalú sokszor az, amit a protestantizmus individualista, egyéni jellegéről hallunk; mennyi tudatlanság, máskor rosszakarat rejlik abban, amikor egyházunkat azzal jellemzik vagy vádolják, hogy az egyház fogalmát és lényegét nem hangsúlyozza eléggé! Az igaz, hogy az egyház fogalmában nem a szervezetet állítjuk előtérbe. A mi egyházfogalmunk szerint az egyházban a lényeges az, ami azt létrehozza, amit az egyház, mint reábizott javakat Istentől nyer és amit az egyházban az egyes ember mint kegyelmi ajándékokat kap. Az Ágostai Hitvallás ötödik cikkelye mondja meg azt, hogy az egyháznak milyen fontos munkája van, mint a Szentlélek eszközének és szervének: »Az ige és a szentségek mint eszközök által adatik a Szentlélek, aki ahol és amikor Istennek tetszik, hitet munkál azokban, akik az evangéliumot hallgatják.« Ugyanaz a cikkely állást foglal az individualizmus ellen, mikor azt mondja: »Kárhoztatják a keres ztségísmétlöket s másokat, kik azt vélik, hogy az emberek a Szendéikét külső ige nélkül, saját előkészületeik és tetteik által is elnyerik.« Sokfél; ma is élő tévelygéssel szemben éppen az Ágostai Hitvallás tanához való ragaszkodás vezérel el és tart meg minden igazságban. Álpróféták szeretnek hivatkozni belső incgvilá- go^tásra, nékik juttatott különleges kijelentésekre; ezekkel szemben legjobb fegyver egyházunknak a kegyelmi eszközökről szóló tana, amely határozottan és világosan formulázza meg a Szentirásnak az isteni gondviselés embereket vezérlő útjairól és eszközeiről szóló tanítását. A kettős jubileum jó alkalom arra, hogy megvizsgáljuk egyházunk tanítását a Szentlélek- röl és az egyházról az Ágostai Hitvallás tükrében. • Azonban most még a Kiskáté jubileumi évét éljük. Szóljunk erről is néhány szót. A Kiskáté se nem iskolai tankönyvnek, se nem konfinnációi tankönyvnek készült. Luther egész világosan megmondja, mit akart ezzel a kis irattal. A családapáknak a kezébe szánta, hogy aszerint tanítsák házuk népét. Amikor az egyház magára vállalta a Kiskáté tanítását, s bevitte a könyvecskét az iskolába és a konfirmandusok termébe, úgylátszik a családoknak az az. állapota indította erre, ami Luthert a Kiskáté megírására indította. Hogy t. i. a családok olyan vallási tudatlanságban élnek, hogy csak az. iskola tud rajtuk segíteni; sőt a családfőkben már nem lehet úgy megbízni, mint Luther korában, nevezetesen nein lehet tőlük várni, hogy gyermekeiket a vallás alaptanaira fogják tanítani. A helyzet valóban sokszorosan ez. A szülök rábízzák az iskolára annak a tanítását, amit a vallásból könyvből tanulni lehet. A gyermekek az anyagot meg is tanulják. I>e hol marad az a nagy áldás és haszon, amely gyermekre, családra és egyházra egyaránt haramia na abból, hogy a családban olvassák és tanulják a Kiskátét; hogy a családfő beáll gyermeke tanítójának, s ezen a réven az egyház munkásának? Mennyi kár származik abból, hogy a család nem érez felelősseget a saját hatáskörében a gyermekek vallásós tanítása és nevelése iránt! Borzadva gondolunk arra, hogy mi történnék, ha az állam elvenné iskoláinkat; holott Luther Márton elvei szerint a család, ha igazán keresztyén család, segíthetne a bajon. Itt van Luther Kiskátéja! Sok aggodalmat okoznak szór vány beli híveink, szórványokban élő családjaink. különösen ezekre gondolok, amikor azt mondom: családfők, vegyétek elő a Kiskátét s kérdés és felelet szerint olvassátok és olvastassátok odahaza. A szórványgondozásnak egy ik leghatásosabb eszköze volna, ha minden egyes
