Evangélikusok lapja, 1929 (15. évfolyam, 1-50. szám)
1929-11-03 / 41. szám
1929 EVANGÉLIKUSOK LAPJA 323. II. Lezajlott az idei, nyíregyházai egyeteme# lelkészi értekezlet s a történelem számára való megörökítése nem volna teljes, ha kritikai megjegyzéseket senki sem fűzne hozzá. Egymás di- csérgetése nemcsak önmagunknak, hanem egyházi közállapotainknak sincs hasznára s igy az itt következő megjegyzések senkinek nagyobb fájdalmat ne okozzanak utólag, mint okoztak maguk az események az első hatásukban. • Az első szomorú tény az volt, hogy öt ven evangélikus lelkész sem tudott erre az alkalomra összejönni. Mi lehet ennek az oka? Általánosan ismert vidéki lelkészeink elszegényedeltsége s az ország egyik végéből a másikba ma már nem igen lehet olcsón utazgatni, legalább is evangélikus papnak nem. Mire való a tények elferdítése azonban mégis? Az újságírók miért emelik fel a megjelentek létszámát 150-re? Kinek használnak az ilyen ámításokkal? Szegénységünk nem szégyen! Vagy talán azért maradtak távol a lelkés/i karból oly sokan, mert nem akarták egyik érdemes kartársukat ünnepelni? Ebben volt valami igazság, mert a jubilánst tényleg olyan helyen is mértéken felül ünnepelték, ahol ennek helye nincs: a templomban. Sok volt ott az éljenzés, a taps, az üdvözlések tartalma sem volt mindig oda való s úgy érezte magát ott az egyház szolgája, mintha nem is a templomban lett volna. Paulik János érdemeit sokkal jobban lehetett volna méltatni az iskolák dísztermében s igy is ünnepelhette volna öt a gyülekezet. • A lelkészi konferenciák rendezésében már eleve nagy hiba volt az, hogy a témát mindig az előadók választhatták ineg s még nagyobb hiba az, hogy nem vezettetett be már a legelején az a helyes szokás, hogy minden kérdést egy referens s egy korreferens dolgozott volna ki. Ebben az esetben nem történhetne meg az, hogy az előadó olyan végletekbe kalandozik, ami már nemcsak a szertelenséget jelenti, hanem mivel erkölcsi személyiségekről van szó, esetleg megbotránkoztatást vonhat maga után. * A sajtó pontatlanságára jellemző az, hogy a Kálmán Rezső előadásáról is úgy számoltak be, mint amely ott tényleg elmondatott. A magunk részéről épen ezt az előadást hallgattuk volna meg legszívesebben, mert olyan nemes munkáról tett volna bizonyságot, ami egyházi életünknek feltétlenül hasznára van. Ha egyéb kérdéseknél s egyéb kérdésekre kevesebb időt pazarolunk el, akkor méltathatnék ezt és az ilyen munkát is. * Két előadást hosszasabban és részletesebben kell megtárgyalnunk. Az egyik Az egyház és az aktualitás, a másik A lelkész harca. Mindjárt elöljáróban állapítsuk meg azt, hogy az előadók: Irányi Kamill és IHiszik Lajos erejüket meghaladó feladatokra vállalkoztak s ezért fulladt kudarcba mindkét előadás. Aho/, hogy valaki az egyház aktuális kérdéseiről tartson előadást, nun elegendő csak egv gyülekezet ügyeit maga előtt látni, hanem ebből a célból szüksége van nagy tapasztalatokon s irodalmi tájékozódásokon keresztül szerzett ismeretekre. Egy ilyen előadásra csak egyetemes felfogású ember vállalkozhatott volna, aki látja és tudja, hogy mi ma égvilágunknak sok aktuális kérdésLeginkább alkalmas és hivatott volna az ilyesfélére a püspöki kar valamelyik tagja, aki a canonica visitátió tapasztalatairól beszámolva, adhatott volna bőséges és hasznos tanítást. Megállapíthatjuk azt is, hogy Irányi előadásának egyik alpontja nem volt aktuálitás, de mindegyik tételét úgy lehetne formulázni, hogy az o általa megállapítani vélt negativunióknak az oka sok esetben a lelkészben keresendő. Nem az igehirdetés hiányai tartják-e távol presbitereinket a templomtól, nem a leiké*/ egyéniségében van-e a hiba mind akkor, amikor az egyházzal szemben való érdeklődés hiányát véljük észrevenni? Evangéliumi értelemben az a helyesebb, ha nem a lelkész gyakorol bírálatot a hi vek felett, mert a lelkész gyülekezete minden rendű és rangú tagját csak szeretni köteles. Jobb. ha a hívek állapítják meg a lelkészi munka értékét, mert ha az érdemes ínunka, akkor segítőtársai lesznek a lelkésznek. Olyasmit mondani az evangélikus egyház tagjairól, hogv azok félművelt s a mai kor eszméit felkapott emberek, még laikusok jelen nem létében is merészség, kühönösen azért, mert nem ez az igazság. Fájó volt az az indulatos hang is, ainlvef ezt az előadást Irányi előadta. Arról pedig, amit az urvacsorai külön kehely kérdésében elmondott, szomorúság és a rezignáltság hangján lehet csak Írni. Az a laikus, aki ezt hallotta, az többé nem járul az Ur asztalához. Irányi vállalja ezért a felelősséget? • • Ez az utolsó mondat sokszorosan vonatkozik Duszik Lajosra és előadására. Az előadás egyes részleteiben szép és színes, de egészében bántó és félszeg volt. A banketten pedig annak a néhány evangélikus lelkésznek, aki jelen volt, vérvörösre pirult az arca, mikor Duszik Lajos azt mondta, hogy a fehér asztal olyan, mint az oltár és a rajta levő bor és kenyér a Kr. testével és vérével egyesit. Lehet valaki egészen modern anélkül is, hogy ilyen badarságokat beszéljen s minden beszédnek, ,amit lelkész ember mond cl, csak egy szabálya van, hogy az senkit meg ne botránkoztasson. Mindenki erre a kínos eseményre gondolt, amikor a Duszik előadását hallgatta. Nagyszerű stílusban, az orgonazúgús hangján hallottunk sok olyan dolgot, amit szi-
