Evangélikusok lapja, 1929 (15. évfolyam, 1-50. szám)
1929-11-03 / 41. szám
322. evangélikusok lapja és köszönet a mindenható Istennek a hit és remény isteni eredetű adományáért, kit buzgó fohászkodással és imádkozó lélekkel kérünk, jobb jövőnkbe vetett hitünk beteljesitésére. A lelkészértekezlet nyíregyházi konferenciája I. Az idei MELE konferenciának különösen három eseménye méltó arra, hogy köztudomásúvá váljék és a köztudatban fenntartassék. Az egyik Irányi Kamill előadása, aki egyházi alkotmányunk szertelenül terjengő, minden tényezőnek, minden szervnek az összességre is döntő befolyást engedő, a veszélytelen, nyugodt idők lapiályos tájékain folydogáló folyamának szerelne szükebb medret ásni, vagy szeretné sziklásabb partok közé szorítani, hogy alkotmányunknak minden szervet mozgásba hozó, felújító és egy irányba kényszerítő sodra s igy egyházunknak respektált ereje legyen. — Mert elmúltaik azok az idők, amikor a mai alkotmány nemcsak nem volt gátlója a fejlődésnek, hanem egyenesen előmozditója. Ma olyan időket élünk, amikor mindenki szervezkedik, amikor az érőkéit koncentrálják. Ma nem lehet megengedni azt a luxust, hogy a status in statu mintájára és értelmében minden egyház ecclesia in Ecclesia legyem, nem lehet megengedni kárvallás nélkül. jMa nem lehet az egyesi gyülekezeteiket önsorsukra, kényükre, kedvükre bízni; nem elégedhetünk meg az ő külön, saját b ölese ségükk el. Amikor elérkezett a nemesi privilégiumok al- ,konya, magluk a nemesek mondottak le nálunk róluk. Széchenyi törte meg azok erős falát. Ma, amikor a caveant consules... annyiszor elhangzik püspökeink felé, mert vészterhes időket élünk, akkor illenék, hogy a caveant consules . .. kitalálóinak a bölcsességét kövessük a továbbiakban is, akik alkotmányukra nem voltak kevésbé kényesek és bölcsek, mint mi a zsinatpresbiterire, de, akiknek alkotmánya gondoskodott a nehéz idők külön törvényeiről is. Ezt célozza a lelkeszvá.'asziási szabiályrende- lettervezet is. Ma már nem ajánlatos, megengedni azt, h ogy a l elké s z vál as ztás a béke világi k épviselőválasztáshoz hasonló legyen. Ma nem szabad megengedni, hogy az évtizedes helyi ellentétek, gyűlölködéslek döntsenek a lelkészválasztásnál, amikor is az egyes jelöltek csak cégérei, értékükre való tekintet nélkül, az ősszenvedélyeknek. Tapasztalatból mondom, mert saját híveimtől hallottam, hogy az én pártom az a part volt, amelyik a képviselőválasztáskor községűnk- ben csúfos kiscbbséígbe juttatta a kormánypártnak mindenütt többséggel győző jelöltjét azért, mert az »áldomás«-bórt, mit a szavazást megelőző napokban előre ittak volna már a »róka« bőrére, egynéhány kapzsi ember elsikkasztotta a szavazók elől. 1929. Ugyanide mutat a javadalma« tisztviselők házasságára vonatkozó,, lényegében egészséges, de kivitelében kifogásolható tervezet is. Igaza van Irányi Ka múlnak lényegében, ha előadása megírásiak or a lengyelek »nepozvolim«- ja és az »Ember tragjédiájá«-jánlak görög jelenete és annak következményei lebegtek szeme előtt. Az utóbbiak pedig nem is voltak, köztudomás szerint, »félműveltek«. Ma erősen támadnak minket protestánsokat. Akit pedig támadnak, annak nem szabad nyitott fővel, tehetetlenül lecsüggesztiett karokkal, csupasz testtel kiállami, nagy ember legyen az. A védekezésnél az ösztönös mozdulat is a minél kisebb felületre húzódás. A másik esemény Duszik Lajos nevéhez fűződik. Paulik Jánosnak, az ősz jubilánsnak tiszteletére a templomban tartott diszközgyüléseni sem a róm., sem a g|ör. kath. egyház nem képviseltette magát. Elmaradtak az oltártól. Mikor Csikesz professzor a concurrunt ut alantról beszélt és minit a közös oltár papját üdvözölte a jubilánst, mindnyájunknak fájt, hogy a két testvéregyház nem jött el, hogy egy tüzet élesz- szenek velünk együtt: a hazaszeretet, a tíöstvé1- riségi tűzet. Sajnos, ők ez alkalommal is csak tovább fújták a követ ellenünk. Annál nagyobb volt a meglepetésünk, hogy a díszközgyűlés után rendezett banketten két lila öv íünit fel a fehér asztalok közt és két főpappal képviseltette magát a két egyház. Duszik Lajost ez a helyzet ihlette és adott neki valami csodás, vakmerőén őszinte, egyenes és mégsem sértő bátorságot, amikor őszinte fájdalmának adott kifejezést afelett, hogy a két lila övét, a két testvér egyházat nem láthatta a templomi oltárnál, de valósággal áradozott a szeme előtt álló képitől, mert egymás mellett láthatta a zsidó főrabbit, a gjörög kath., a róm. kath. és az evangélikus főpapokat — mondván: ha nem jelenítetek meg a másik oltárnál, ha ott nem lehettünk együtt, most együtt vagyunk a fehér asztal oltáránál, melyet az Isteni áldása, a kenyér tesz azzá. Jellemző, hogy a válasz, amelyet izgatottan vártunk, nagyon finom és más irányú volt, sőt nem is volt válasz. A róm. kath. egyház képviselője tapasztalatból igazolta, hogy a hívek, az ő híveik is a békés és nem a harcos papokat szeretik, nem az uszitókat, hanem a békítőket. A pap kezébe nem való fegyver, hanem a béke eszköze. Igazuk van, igaza van. Csak azon csodálkozom, miért szeretik őket mégis a híveik? A harmadik esemény Kutas Kálmán adaléka sérelmeinkhez, aki zalaegjerszegi és szegődi példákkal fog szolgálni az egyházi sajtó útján is és ezért nem irok róla többet, nem akarok eléje vágni az ő részletes helyzetfestésének, csak azért említettem meg, hogy én is számon tartom és várom ezirányú cikkét. Torda Gyula.
