Evangélikusok lapja, 1929 (15. évfolyam, 1-50. szám)
1929-09-22 / 36. szám
282. EVANGÉLIKUSOK LÁPJA 1929. Oltári unionizmus ? Irta: Zulauf Henrik. (Folytatjuk.) Kérdem, hol itt a hitközösség? Hol itt az oltári unió lehetőségié evang. és kathi. — keleti vagly római kath. — keresztyén hivő között? Sehíol. És soha nem; is lesz meg!, miig evang. öntudattal rendelkezünk. 3. De talán máskép áll a dolog a református testvéregyházat illetőleg. A reif, úrvaicsorai tan eredetileg két irányban indult. Zwingli teljesein szimbolikusan magyarázta a szereztetési igét. A kenyér és bor csak jelek; csak jelzik Krisztus testét és vérét, de ezek nincsenek jelen, amiért is az úrvacsorában csak megemlékezik az ember Krisztus haláláról lés e halál által szerzett megváltásról, de nem élvezi azokat. Krisztus azért nem jelenhetik meg testével és vérével, mivel test szerint az éghez van kötve s onnan el nem mozdulhat, csak szelleme szerint, vagyis Zwingli a régi nestorianizmus módjára Krisztus személyének egységét szétszakitja. Természetes, hogy igy csak szellemi javak szellemi élvezéséről lehet szó és pedig csakis a hívők részéről, ami viszont érthetővé teszi, hogy az úrvacsora kötelező vallástétel is. Zwingli az úrvacsorában tisztán emberi aktust lát; Istennek semmi szerepe sincs benne. Hogy az Ember-Jézus szava Isten kij.e*- lentése, aziránt semmi érzéke nincsen. Ez tényleg »más szellem«, mint a lutheri. A másik irányzat a kálvini. Kálvin Zwingji taníát profánnak bélyegezte s közelebb is áll Lutherhez, mint Zwingli, mégis végeredményben közelebb áll ehhez, mint ahhoz. Ez abból is kitűnik, hogy Kálvin is a szentségekben szimbólumokat, külső jegyeket lát csupán: Isten »azt, ami szellemi, magában az érzéki dologban szemlélteti velünk.« Nem mintha az ilyen ajándékok mintegy belerakva volnának azon tárgyak természetébe, melyek a szakramientumok- ban nekünk elibénk adatnak, hanem azért, mivel ezeket Isten e jegyekben jelzette.« A Krisztus teste és vére »a kenyér és bor alatt képviseltetnek.« A kenyér lés bor Krisztus testének és vérének a jelképei. Krisztus teste és vére jelen van ugyan az úrvacsorában, de nem realiter, substantialiter 'et naturaliter, hanem vere et efficaciter. Kálvini Krisztus testét és vérét máskép értelmezte is: nem egyéb az, mint a megfeszített Krisztus megváltásának áldása, gyümölcse. »Némelyek, hogy vele elmés voltukat bizonyítsák, az írás egyszerű nyilatkozatához hozzátették, hogy valósággal és lényegileg ott van a Krisztus teste és vére. Mások még ezen is túl mentek, azt állitván, hogy ugyanazon térfogattal van jelen, mint amellyel a kereszten függött; mások a kalandos átlényegülést eszeltek ki; mások azt, hogy a kenyér maga a test; mások, hogy a test a kenyér alatt van ; mások meg azt állították, hogy jegye és képe a testnek ... Elégedjünk meg annyival, hogy őt lelki- képen bírjuk... ami azt teszi: birtokunkba venni mind amaz áldásokat, melyeket a szakramehtum- ból vehetünk.« »Nem maga a test lényege, vagy a Krisztus igazi és természeti teste adatik nekünk: hanem mindazok a jótétemények, amelyeket Krisztus nekünk az ő testében megszerzett. Ez a test jelenlétének az értelme.« Mert »aliud est communicatio, quam corpus ipsum.« Kálvin tehát az úrvacsorának »lelki«, szellemi hatását hirdette. Testi jelenlétről Kálvinnál is azért nem lehet beszélni, mivel Krisztus teste, melynek ugyanaz a feltétele, mint minden más testnek, hogy t. i. »egy és bizonyos helyhez kötve legyen, hogy legyen saját térfogata és saját formája«, a mennyben van bizonyos helyen lokalizálva, amiért is nem lehet egyszersmind az úrvacsorában is jelen. »És vájjon — mondják — ne tehette volna Isten, hogy ugyanaz a test több, különböző helyet betöltsön, hogy tér ne határolja, hogy minőség és forma nélküli legyen? Esztelen! hogy kívánod az Isten hatalmától, hogy azt mívelje, hogy a test egyszerre test is legyen és ne is? Hisz ez annyi, mintha azt kívánnád, hogy tegye a világosságot egyben világossággá és sötétséggé!« Ezzel a testi ubi- quitás metafizikai hypotbezise el van utasítva. Ha Krisztus testileg nincsen jelen, nem is élvezhető testileg, csak »lelkileg«: »A szakrameni- tum bizonyos lelki dolog, amivel Isten nemi hasunkat, hanem lelkünket akarta táplálni... nem a mi testünk hasznára s nem is úgy, mintha a mi testi érzékeinkkel meg|fogható volna'...« És nem is mindenki, aki az Ur asztalához járul nyer is valamit, hanem csak a hivő, azazaprae- destinalt: »Bizonyos, hogy az Ur az ő iigaimát és jóakaratának kegyelmiét mind az ő szent igéjében, mind a szakramentumokban nyújtja. Ámde, csak azok fogadják el, akik az igét is, a szakramentumokat is bizonyos hittel veszik.« A hitetlennek az úrvacsora csak tartalom nélküli jiel, ellenben a hivő-prádestinált Krisztus valamiennyi ajándékát veszi. »Mindenütt pedig, ahol ígéret van, ott a hitnek van, amire támaszkodjék ellenben1 a hivő^praedestinált Krisztus vaia- bizonyosságot, hogy a Krisztus velünk és mi a Krisztussal kölcsönösen annyira eggyé lettünk, hogy mindazt, ami az övé, magunkénak mondhatjuk« : megváltást, megigazulást, megszentelést, örök életet. Sőt: Krisztusnak az úrvacsorában való jelenléte »akkora erővel és hatékonysággal emelkedik ki, hogy nemcsak lelkűnknek az örök életbe vetett bizodalmát teszi kétségtelenné, hanem testünk halhatatlanságáról is bizonyosakká tesz minket.« Végül egyesit Krisztussal és a hívőkkel: Az úrvacsorában »úgy közli velünk az Ö testét, hogy ö velünk és mi ő vele teljesem eggyé leszünk. Továbbá, mivel őneki csak egy teste van, amielybeni minket mindnyájunkat részeltet: szükség, hogy mi is mindnyájan ezen részesedés által egy testté legyünk.« Ez az úrvacsora szolciáietikai jelentő-
