Evangélikusok lapja, 1929 (15. évfolyam, 1-50. szám)

1929-09-15 / 35. szám

276.

EVANGÉLIKUSOK LAPJA

1929.

kenyérmatéria átváltozik testmatériává, ami az ev.-i meggyőződés szerint nem igaz, miért a kenyér kenyér marad, s ezen1 anyaggal egyesül Krisztus teste. Ezen materialisztikus vonás megnyilatkozik abban is, hogy az úrvacsorázó-áldozó már azáltal, hogy áldoz, a szereztetési Igére, illetve az ezen Igében foglalt isteni ígéretre irányult személyes benső hit nélkül, szinte fizikai- mechanikai folyamatban nyeri 'el Krisztus áldozatainak a gyümölcseit: bűnbocsánatot, ami Isten Ítéletén alapuló vallás-erkölcsi, továbbá bűntör- lést, ami fizikai prooetssus. Amennyiben a fides specialis, mely itt elutasittatik, az ember tevékenysége, egy az Istenire irányult »Wagnis«, Luther értelmében, tehát az ember legbensőbb lényének bizonysága, annyiban a miseáldozat a subjectivizmus követelményeinek nagyon csekély mértékben felel meg. Ez különben abból is látható, hogy a személyes hit correlatuma, az Isten Igé j e a s zentségnek aláren delt etett. Amennyib e n pedig a mise áldozat, annyiban Isten rendje1, Krisztus rendelése teljesen fejtetőre állíttatott: Isten kegyelme, azaz ígérete és ajándéka helyébe az ember cselekedete, áldozata, érdeme lép azzal az igénnyel, hogy Istent egyesiek és közösség: érdiekében;, élők és holtak javára befolyásolja (sacrificium!), ami különben igen primitiv felfogás, s sem az írásban;, sémi az őskeresztyén hitéletben vagy theologiában a 3. szászad előtt nem található meg.

(Folytatjuk.)

Egyházonk tanító- és tanitónőképzésének kérdéséhez.

(Folytatás és vége.)

Anélkül, hogy igénytelen véleményem feltétlen helyességének elismerését vindikálnám, a fentebb hivatkozott megbízatásom kapcsán szerzett felismeréseim, valamint időközben tudomásomra jutott kedvező — de záros határidőben igénybe veendő — ajánlatok alapján legszerencsésebb megoldásnak tartanám a szarvasi egykori tanitóképzőnek egyetemes jelleggel való visszaállítását. Egyidejűleg pedig Budapesten, vagy közvetlen környékén internátussal kapcsolatos tanitónőképző intézet létesítését. Szükségesnek mutatkozik tehát mindenekelőtt az, hogy legyetemes közgyűlésünk multévi határozatát, amellyel a szarvasi képző ügyét levette a napirendről, revízió alá vegye. Elfoglalt álláspontom; melletti érveimet az alábbiakban csoportosítom:

Amint a fentiekből is kitűnik, elsősorban egyházi érdek és sürgősen kielégitendő szükséglet az, hogy tanítóink és kántoraink tót nyelvű szolgálatra való kiképeztetését biztosítsuk. Erre a célra nézetem szerint Szarvas a legalkalmasabb, mert ott a tanitóképzőnek becses tradíciói és értékes alapítványai vannak. A Haviár-féle

hagyomány, a földbirtokreform kapcsán juttatott föld, valamint a városnak eddig is nyújtott s komoly tényezők biztatása szerint jelentékenyen felemelendő évi segélye olyan anyagi erőforrást jelentenek, amilyeneket más város, — még ha rendelkeznék is a nyelvi s egyéb előfeltételekkel, — aligha tudna nyújtani. Igaz, hogy a jelenlegi épületek a kulturális, nemzeti és politikai szempontból egyaránt nagyjelentőségű intézet sokoldalú célkitűzéseit tekintve nem, alkalmasak és nem méltók. Azonban az építkezés súlyos problémájával még akkor is számolnunk kell, ha továbbra is tanitónőképzőt akarnánk Szarvason működtetni. Minthogy pedig — tudomásom szerint — úji épület emelésére a szarvasi egyházközség megfelelő telket adományozni hajlandó, amelyen nemcsak a miai követelményeknek megfelelő tanitóképző intézet, hanem — éppen a szarvasiak óhajának meigfelelően — vele kapcsolatos gyakorló iskola is felépithető lenne, ennélfogva bízvást remélhetjük, hogy a felekezetközi jogegyenlőség és viszonosság követelményeire, valamint a már érintett nemzetiség-politikai nagyfontosságú szempontra való tekintettel az állam építési segélyben vagy kamatmentes kölcsönben részesíti egyetemes egyházunkat.

A Szarvason felállítandó tanítóképző intézetnek ugyanis egyetemes jelleget adnék. Ezt kívánja mindenekelőtt az a körülmény, hogy nem lekksinylendő feladat előtt állunk, amelynek sikeres megoldása legtekintélyesebb s kifelé legerősebb egyházhatóságunknak, mint fenntartónak teljes súlyával való közreműködését nem nélkülözheti. Ezt kívánja továbbá a bevezet lésemben említett egységes iskolapolitikához való közeledés követelménye is, mert ezen az úton haladva előbb-utóbb elérhetjük azt, hogy három tanítóképzőnk azonos irányításban, szellemben és kormányzat alatt fogja betölteni magasztos népnevelő hivatását. Végül az egyetemes jelleg felelnie meg a szarvasi tanitóképző intézethez speciálsán fűződő nemzetiségi vonatkozásnak is. Egyetemes egyházunk, mint egy ilyen intézetnek fenntartó hatósága, egyrészt elsősorban van kötelezve arra, hogy híveink vallási szükségleteinek anyanyelvükön való kielégitésé- ről gondoskodjék; másrészt elsősorban van hivatva arra, hogy megismertesse és megértesse az államkormámnyal azt, hogy kisebbségi jogrendünk minél tökéletesebb, de egyúttal nemzeti szempontból is megnyugtató hatályosulása mily szorosan összefügg azzal, hogy a nemzetiségileg ma is legpoliglottabb evangélikus egyházunknak végre színvonalon álló tanitóképző intézete legyen. Itt kapcsolódik be tehát tanító és jtanitónőképző intézeteink átszervezésének eszmekörébe egy bel- és külpolitikai szempontból is jelentős s eddig talán kellőién nem mérlegelt részletkérdés, amelynek likvidálásához egyházunk áldozatok árán is kész segédkezet nyújtani az államnak. Lényegileg tehát tulajdonképpen nem is az állam segítené egyházunkat,