Evangélikusok lapja, 1929 (15. évfolyam, 1-50. szám)
1929-09-15 / 35. szám
XV. évfolyam. 1929. szeptember 15 35 szám. Szerkesztéséi és kiaiihivatal: LE BEIT (Moson a.l Kiadja: I LUTHER-SZÖIETSÉG. Pastatakarékpéaztéri csakkszéaHa: 1290. Ilapltatta: OR. RlfFIY SMOOR püspék. Saarkcaitovért Uial&a NÉMETH KÁROLY ••per«». Maftalaaik ketonként eavszer. vasarnae. El »fizetési ir: {«ész érre 6 F. 48 üli., léiéire 3 P. 20 mi., lenedéire t P. 80 fill., En szán II fill Hlréatési érák ■««••vezis szerint. Teljesség. „... hogy beteljesedjetek az Istennek egész teljességéig.“ Ef 3. 19. Jézus nyugalmat és békességet kínál. »Meg- nyugos/tiak titeket.« »Békességet adok nektek.« Vigasztalást, örömöt, gondviselést, gyógyítást Ígér. Kétségtelen, hogy vallásunk az irgalmas samaritánus olajával és borával közelit az clti- portakhoz, a kiíosztottakboz, az é'et sebesültjeihez. De ezt az oldalát néha talán túlságosan kiemeljük és előtérbe állítjuk. Aránytalanul hangoztatjuk azt, ami a keresztyén vallásban megnyugtató és megvigasztaló eró, s félreloljuk, sarokba állítjuk, 'ami benne nyugtalanító, sürgető, ösztönző. Kiválogatjuk, ami a kényelemszeretetünket dédelgeti; elmellözzük, ami a kényelmünket zavarja. Azért nyúlunk, ami megpi- hentet; elfordulunk attól, ami tettekre, cselekvésre, aktivitásra indit. A vallásos tapasztalatok és élmények közül nagy helyet biztosítunk azoknak, amelyek hitünket mint erős támaszt, biztonságot nyújtó várat mutatják be, s keveset beszélünk azokról, amelyek azt tanúsítják, hogy a keresztyén vallás hősies életre, önfeláldozó cselekedetekre, kimeritö szolgálatra, az önérdeknek semmibe vevésére, erőink odaszentelésére hivfel. Minden keresztyén embernek tudn a kellene azt, hogy a keresztyén élet a Krisztus követése. Azé a Krisztusé, aki munkálkodott, amig nappal volt, akinek nem volt fejét hová lehajtani, aki önmegtagadást, engedelmességet, kereszt- hordozást, igájának vállalását követelte. Jézus Krisztus nem azt az életet proklamálja, amely belenyugszik az emberi létnek szemmel látható és kézzel fogható korlátozottságába és igazolást keres tétlenségére Isten rosszul értelmezett akaratán való megnyugvásban. Isten akarata nem az ember kényelmét célozza. Istennek nem az a szándéka, hogy az ember megmaradjon gyarlóságában, gyámoltalanságában és ügyefo- gyottságában. Isten jellemeket, krisztusi jellemeket akar. Szét akarja törni, össze akarja zúzni azt a csalóka és bűnös világképet, amelynek középpontja a kényelemmel páro>ult dicsőség után sóváigó én, s abba a világba akar beieállitani, amelynek középpontja ő maga, a szent és igaz, a teremtő és mindenható. Nem olyan embereket akar országában láni, akik az isteni kegyelemnek nyugdíjasai, hanem olyanokat, akik örömest élnek az ö parancsolatai szerint. »Legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes.« A keresztyén tapasztalat nem az elteltség, az önteltség, a jóllakottság érzéséből indul ki. »Boldogok, akik éhezik és szomjuhozzák az igazságot.« Az ember útnak ered Krisztus nyomdokán azért, mert a Megváltó életét szemlélve s tanítását hallva, hányérze? fogja d s vágyódik azon teljesség után, amelyet Jézusban lát, aki neki amellett hogy pásztora és megváltója, egyúttal királya, ura és parancsolója is. »Miként az Atya küldött engem, ügy küldlck én is titeket.« A keresztyén élet hátterében egy megbízatás, küldetés, parancs áll s a cél, az messze van. »Nem mintha már elértem volna a célt.« A ke- resztyénség nem idill, nein csendélet; a keresztyén élért utazás, harc, munka, verejték, kockázat, vállalkozás, hősiesség, uttörés, bozótirtás, ugarszántás, naponkénti meghalás és feltámadás, megújuló fogadalomtétel és erőket próbáló állandó bizonyságtétel. Van szombatja, nyugodalma, békessége, vigasztalása, öröme Isten népének; ez kétségtelen. De mindez nem az élet lefölözésével lesz osztályrésze. Sokkal mélyebben rejlik s a felszín hullámokat hány, viharzik. A keresztyén ember az egyik kép szerint a pásztor juhocskája, de a másik kép szerint Krisztus katonája. S szüksége van a kereszityénségnek arra, hogy eszébe juttassák, eszménye itt a földön ne leigyen a delelő juhnyáj csendes vizek mellett, hanem a szóló munkások kepe, akik a napnak terhét és bévsé- gét hordozzák, s a Krisztus táborának képe, amely bátran harcol urának lobogója alatt, hogy országot szerezzen, terjesszen, építsen, erősítsen.
