Evangélikusok lapja, 1929 (15. évfolyam, 1-50. szám)

1929-09-15 / 35. szám

EVANGÉLIKUSOK LÁPJA

274.

im

Milyen gyilekezeteket nevel Luther kis és nagy kátéja ?

(Konferenciai előadásból.)

A jövő évben lesz százéves fordulója annak, hogy Koethe Frigyes Ágost szászweimári superintendens és annak az időnek tekintélyes egyházi férfia az ágostai hitvallás háromszázJdos jubileuma alkalmából kiadta német nyelven a symbolikus könyvieket. Annáik előszavában a következőket irja: »Az ünnepi nap és órák, amelyeken ezek (t. i. az előszó) meghatnak, komoly, sőt némely borús, de sok1 lelkesítő ömilé- két is ébresztenek fel, tekintetünket ráirányítják egyházunk jelenlegi helyzetére és szinte ellenállhatatlanul ránkkényszeritik a kérdést: mi lesz a mi egyházunk, mit érnek a mi hitvallási irataink, ha száz év múlva ugyanezen örömünnep visszatér?« Ezen tisztes férfiú meglátásának éve immár küszöbön van. Egymá Után jönnek Luther hitének talapzatára épített dicsőséges felépítmények, a hitvallások ünnepei. Mindegyik ünnep egy-egy kérdés, hasonló ama Koethe látnoki kérdéséhez.

A mai nevelés iránya a gyakorlatiasságra nevelni. A világban dúló kíméletlen harcra már ott az iskola padjain kell a gyermeknek felkészülnie. Már zsenge korban a tantárgyak egész özönével töltik meg a gyermek agyát és a csendességtől, az elmélyedéstől már kezdettől fogva elszakítják.'Ma mind nagyobb mértékben szükséglét érzik annak, hogy csendes napokat adjanak az ifjúságnak, ami azonban egyelőre csak annak az elnevezése, csak annak az Ízelítője, ami nincsen. Tehát egyrészt ez a szertelen igény- bevétele a gyermeknek a világi tudás elsajátítása céljából, másrészt, hogy a vallásta ni ás egészen a rendes tantáiigy nívójára, sőt sokszor az alá, a melléktárgy szintjére van sülyesztve, és a nagyon csekélyre kiszabott óraszám már egymagában súlyos akadálya annak, hogy a vallás anyaga necsak elméleti, betanulandó tárgy liegyen, hanem a szív számára az élet'utat és az éLet útja számára a szivet megviiágosiíó erő, az Ur üdvözítő kegyelmét közlő eszköz legyen.

Ezen kétségkívül fennálló technikai akadályon kívül más súlyos hiányokra is találunk, amelyek folytán a vallástaniíás anyaga, igy a káté is, igazi lelki kinccsé, jellemet kialakító birtokká nem lesz. Olvasunk hatalmas müveket a világi és egyházi tudományok köréből, szükségesnek talál juk, hogy szenzációs irány regényeket olvassunk, de bizony a mi hit vallási iratainkban nem vagyunk nagyon otthonosak. Mégis milyen könnyen törünk pálcát fölöttük. Iratok fölött, amikbe az Ur emberei bizonyságtevö lelkűk egész világosságát, egész gazdagságát adták. Azonban elém, tűzött tárgyam nemi engedi meg, hogy a hitvallások szükségesség|éről épen a keresztyén egyházban szóljak, abban az egyházban, amely egyedül bir valamennyi történelmi vallások között ilyen általánosan kötelező hitvallásokkal, avagy, hogy szóljak ezen hitvallások csodálatos feladatáról, amellyel számunkra az igének mélységeit megnyitják és az ige szolgálatában mint a keresztyén közösség symbolumai, de az igéből világosan kifejezett igazságok is ezen közösség megtartásához nagyban1 hozzájárultak.

Ha1 Luthert nagyrabecs üljük mint reformátort, mint az Urnák azon eszközét, akinek lelkén keresztül az igazság eldugult forrásai újra megindulhattak, akkor legalább is ugyanannyira kell becsülnünk mint hűséges lelkipásztort,’ aki a rábízott lelkeket és népet a magtalált Isten igéjének igazságára kívánta vezetni. Az ö lelke előtt, hiszen azt Jól tudjuk, nem a negativum, nem a pápai hatalom megtörése avagy meglévő szervezetek lerontása lebegett, hanem Isten országának terjesztése. Szembeszállt az egyház bűneivel és tévelygéseivel, de fövágya az volt, hogy az Isten igéje töltse el a lelkeket, hogy hivő, Istent szerető és félő gyülekezetek nevelkedjenek. Erre a célra pedig legalkalmasabb eszköznek tekintette a kátét. Hogy milyen állapotokat talált, azt a kis kátéhoz irt bevezetésében ő maga mondja: »Segélj édes Isten! Mennyi nyomort láttam, hogy a közönséges ember éppenséggel semmit sem tud a keresztyén ta- mitásból, különösen a falvakon és szomorú tény, hogy sok lelkész nagyon tudatlan ahhoz, hogy tanítson* és mégis mind a keresztyén nevet viseli, keresztségben részesült és a szentségekkel él; sem a miatyánkot, sem a hitvallást, sem a tiizparancsolatot nem tudják. Azért mindnyájatokat az Istenért kérlek, kedves testvérek és urak, akik lelkészeik avagy prédikátorok vagytok: gyakoroljátok hivatástokat teljes szívből és könyörüljetek népeteken, amely rátok van bízva és segíitsetek nekünk, hogy a katekizmust az emberekbe, főkép a fiatalokba belevigyük és akik jobbat nem tudnak, ezen táblákaat és alakot használják és a népnek szóról szóra előadják.«

Hogy milyen nagyra tartotta a kátét, azt a következő nyilatkozatai mutatják: »Ezt engem illetőleg mondom: én is doktor és igehirdető vagyok, igen, sőt olyan tanult és tapasztalt, mint ők mindannyian, akikben ilyen elbizakodottság és merészség vani: mégis ügy viselkedem mint gyermek, akit a kátéra tanítanak és olvasom és felmondom szóról szóra amikor csak időm van a tízparancsolatot, hiszekegyet, a miatyánkot, zsoltárokat stb. És naponként kell olvasnom és elmélkednem lés mégsem tudok úgy megállani, mint szeretnék és a káté tanulója és gyermeke kell, hogy maradjak és szívesen is maradok az.« Máshelyütt: »A káté az igazi nápbiblia, amely tartalmazza az egész keresztyén tant, amelyet minden keresztyénnek tudnia kell az üdvözülés céljából.« Máshelyütt: »Én, ámbár a szent írás öreg doktora vagyok, mégsem kerültem: még ki a gyermekiskolából és nem értem, még teljesen a tízparancsolatot, a hitvallást és a miatyánkot; nem tudom teljesen1 kitanulmányozni, sem kitanulni, de mindennap tanulgatom és imiádko-