Evangélikusok lapja, 1929 (15. évfolyam, 1-50. szám)

1929-09-08 / 34. szám

266.

EVANGÉLIKUSOK LAPJA

Egy „aposzfrofálás.“

Fiel vidéki: tátrai léis dók s inai távollétem alatt a b. lapok 30-iik számában egy hozzám intézett »apoísztrofálás« jidleint meg — bizonyára egyik régebbi vagy újabbi kedves (éis jeles eperjesi theol. diákom tollából — abból az alkalomból, hogy End reif fy János éls Fizély Ödön leikés,ztest- véreink a sízloiveniszkói;, Léván megjelenő »Evang. Lap« ez évi július 20. számában »közös konferenciát« sürget a megszállott területeken szétszéledt testvéreik tátongó sebeik gyógyítására az egy- híázfejedelmieklhiez avagy kormányosokhoz cirm zetten. Nem tagadom, jól esett ez a rólam való kedves és szives megemlékezés mlai csonka hazai fővárosi pai hím o ss ómban és- szivesien is vállalom! a kezdeményezésnek ezt az engiemet kitüntető tisztét, amely szerint 'épen én hívjam meg volt tanítványaimat és barátaimat egy bizonyára Budapesten tartandó konferenciára. Die ennek a konferenciának már összehívása is s mégj inkább annak lefolyása úgy itt, mint a megszállott országrészeiken rendkívül sok körültekintést, Óvatosságot és még több okosságot és bölcsességet főleg pedig teljes politikamentességet igényel, úgy az összehívótól, minit a résztvevő' tagoktól. E téren szomorú tapasztalataink vannak. Ilyen konferencián vett részt néhány évvel ezelőtt már Gieduly és Ravasz püspök is Pozsonyban!, * amelyen a hírhedt Herdlicska volt tótkomlósi lelkész 1 órás tót vagy cseh bevezető' beszéddel már az elején agyonbeszélte a konferenciát, amely ilyen előzmény után eredménytelenül végződött. S aztán még egy szomorúan érdekes adat mai csonka hazai és utódállami egyházpolitikai viszonyaink jellemzésére. Amidőn tavaly Fajiniov Dusán volt eperjesi kedves és jeles diákom személyiében a nyugatsztovenszkó i egyházkerület a hírhedt Zoch utódaként egyhangúlag úji püspököt választott, sőt ez alkalommal tőlem telhető melegi&éggel üdvözöltem, minden lépésiére, szavára és cselekedetére Istennek glazdag áldását kértem, és arra való tekintettel, hogy »mi nem magyar anyanyelvűek is« — és ezek közé óm is tartozom — »az evang. magyarságnak és magas kultúrájának (Eperjes, Pozsony, Sopron) köszönhetjük mai műveltségünket« — épem »magyar és németajkú evang. kisebbségünket főpásztori gondozásába, anyagi és erkölcsi oldaláról egyaránt szives figyelmébe a legmelegebbem ajánlottam« — nagy meglepetésemre üdvözlő iratom — bizonyára félelemből — válasz nélkül maradt. Felfogásom szerint tehát előbb a csonka hazai és utódállami evang. sajtóban beszéljük meg; a konferencia tárgyait, a szorosabb evang. egyházi és irodalmi kapcsolatok lebet őségéit, a konferencia helyét és idejét és a vízumok biztonságait. Ez esetben hiszem én is, hogy »eljönnek nemcsak a papok, jönnek ja-, gászok (ezernél több tanítványom van köztük fel a kúriáig!), tanárok, tanítók is. Nemcsak az eperjesi alma mater tanít ványai s nemcsak maÍ92*L

gyár anyanyelvűek, hanem jönnek német, tót, vend anyanyelvűek is —- viharverte, télpett- szárnyú égi madarak, szegény jövevények és zsellérek.« Akkor aztán megvalósulhat Dr. Popp Fülöp jugoszláviai püspöki adminisztrátor régebbi szép terve is az eperjesi »Theol. Otthona egykori lakóinak személyes találkozására. Szóljunk tehát miiéiőbb többen is Trianonon innen és túl a tervezett konferencia kérdéséhez. Én m,ind- nyájoknak, a tervezőknek és résztvevőknek szíves készséggel rendelkezésére állok. Budapesten, X., Juranics utca 13. sz. 1929 aug. 30-án. Dr Szlávik M á t y ás, nyugi, eperjesi theol. akad. dékán- és felügyelőtanár.

KIÉ.

Az újra meg újra feltűnő ifjúsági konferenciák jelentősége mindig szélesebb körökben hívja fel az egyetemes egyház figyelmét is arra a magyfontosságu tényre, hogy hazánk serdülő ifjúságának nélkülözhetetlen szüksége van az evangéliumra és annak irányitó és vezető szellemiére.

Csodálatos, hogy ierre — elismerés és hála legyen egyes tiszteletreméltó kivételeknek — előbb nem giondolt a közegyház és az egyes egyházközségek vezetőségié és hagyták kisiklani kezeik közül éppen azt az életkort, amelynek a legtöbb' irányitásra és vezetésre van szüksége, mert éppen a legfogékonyabb minden jő és rossz iránit. Csoda, hogy az elhanyagolt lelkű és férfi- korába lelki élet níélkül átnövő ifj'uság mellett még vannak egyáltalán hithű felnőtt tagjai is a1 gyülekezeteknek, akiknek öntudata sok esetben, nem tudom mennyiben ment egyes, személyes reflexióikon kívül attól az újabb korban mindinkább feltűnő és az egyházat létalapjaiban megtámadó naturalisztikus miateriálizmustól, amely mindinkább lábra kap.

Az ifjú ideálokat keresi, de nézd meg, hogy kiket követ! Minidig az előtte álló életpéldákból vonja le a maga számára a konzekvenciákat, azokat átszűri önmagán, magához idomítja, úgy hogy légy újabb, de lényegé ben, ugyanaz az em- megi az ifjú számára. Ha idejében nemi sietünk bertjpus áll előttünk, amelyet a környezet rajzol segítségére, ebből sok baji származhat.

Nagy általánosságban a jielek azonban azt mutatják, hogy — hála Istennek — a racionáliz- rnus kora letűnik. A szoci,álizmus is kiélte ön- majgát. A kommunisztikus gondolatban az 'emberiség csalódott. Az egyház újra hivatásának magaslatára törekszik. Ezt igazolja az újabb thi- moteusi nemzedék is, amely a legnagyobb ideálizmustól áthatott iskolai padsorok közül kerül ki. De nem eléggé impulziv és tranzitív ez a munka, úgy hogy attól kell tartanunk, hogy az erőtlen lassúság kimúlással vagy megszűnéssel fenyeget.