Evangélikusok lapja, 1929 (15. évfolyam, 1-50. szám)
1929-01-06 / 1. szám
több méreg árad a telkekbe, mint a hitetlenség összes rugódozásaiból. Szerencsétlen hazánkra nézve pedig végzetessé válhatik ez a betegség, mert hiszen az csak nemrégen kelt fel egv másik betegágy ból s minden erőit a felette lebegő átok eloszlatására kellene koncentrálnia. Máris észrevehetők a káros következményei ennek az áldatlan eljárásnak: bizonyos hideg fuvallat férkőzött be a különböző felekezetű polgárok közé, amely ottan igen sok értékes virágot elfagyas/t, hä tovább hai apózik. Minket, evangélikus lelkészeket, senki nem vádolhat azzal, hogy mi békebontók volnánk. Mi eleitől fogva méltányolni tudtuk mindenkinek az érzelmeit és soha senkit pokolra nem szántunk csak azért, mert a mienkétől eltérő módon imádta Istenét, mivelhogy az írásból tudjuk, hogy minden fajta ember kedves lehet az Isten előtt, aki őneki szolgál. Mi elvi harcainkat sohasem vívtuk olyaten kicsinyes módon, hogy lekicsinylő vicceket faragjunk érdemes egyházfőkre, mint ahogy az az ellentáborban a mi püspökeinkkel megtörtént. Mi nem méregetünk egy egyházat sem ellenséges szemmel, mert tudjuk, hogy' minden egyháznak megvannak a maga szépségéi s meg az érdemei és jótékony hatóerői. Mi csak azt perhorreszkál- tuk és perhorreszkálni is fogjuk mindég, ha egyesek ez országban túl akarják magukat tenni a hazai törvényeken s nem akarják respektálni az azokban lefektetett felekezetközi egyenlőség és viszonosság elvét s olyan felfogásokat törekszenek becsempészni a magyar közszellembe, amelyek a magyar törvényekkel s az evangélium szellemével ellenkeznek, a haza polgárai közé oktalanul szakadékokat vájnak s őket egymás ellen ingerük. Az ilyen beteges törekvések bizonyhogy nem szolgálják a béke ügyét aminthogy' nem szolgálja az a minduntalan visszatérő s a történelmi igazsággal homlokegyenest ellenkező s egyházunkat lekicsinyelni törekvő beállítás sem, mintha a protestantizmus nem tudna egyebet, mint csak forradalmakat csinálni, holott éppen a protestáns államokban folyik a legnyugodtabb s a legkonszolidáltabb élet s viszont az ujabbi forradalmak tűzfészkei, — akár Portugáliát, akár Oroszországot, akár Mexikót vegyük is — nem protestáns államok s a háború után szintén kigyulladt lutheránus Németország legyőzte önmagában a vörös forradalmat. Én úgy látom a dolgot különben, hogy az ellenséges érzelmű körökkel szóharcokat folytatni meddő dolog, mert hiszen azok aligha fogják őket irántunk barátságosabb érzelmekre hangolni. Egyházunknak benső, szellemi integritását nekünk magunknak kell megvédeni, a folytonos munka s a lelkeknek gondos pasztörizálása által. Kivülvaló eredmények elérése érdekéből azonban kívánatosnak tartanám, hogy a református testvérekkel megalkossuk minél előbb a protestáns frontot, egy <3yan országosan megszervezett protestáns párt alakjában, amely aztan adandó alkalmakkor kivédje az ellenünk irányuló támadásokat s jogos igényeinknek érvényt szerezzen; mert hát a zárt fahk közt való csendes sopánkodással nem sokra megyünk. Nekünk, evangélikus lelkészeknek, tisztában kell lennünk azzal, hogy ránk nehéz napok várnak. Kifosztottságunk mellett a többfelöl jövő aggresszivitás is folyton nehezíti a helyzetünket. Nagv átlagban anyagi helyzetünk is nyomasztó. Egyházaink túl vannak terhelve. A hazai lutheránus papság — kevés kivétellel — a legszegényebb papi kar a világon. Hitoktató lelkészeink nagy átlaga szinte megalázó dotációért dolgo/ik, nem egyszer kilátás nélkül helyzete javulására. Eltévesztett egyházi politikának tartom, hogy egyes jobb jövedelmű papi állásokat is folyton aprózzák, úgyhogy’ egv tűrhető ekzisztenciából aztán több koldust csinálnak. Egyházi irodalmunk is végtelenül szegény a kor szükségleteihez viszonyítva. Van ugyan egy csomó egyházi lapunk, de bár csak kettő lenne inkább, — egy hivatalos és egy népies — de azok aztán nívós alakban ott lennének mindenütt. Iskolai terheink folyton növekednek s ennek ellenére még mindig késik a teljes tandij-kár- pótlás, késik a lelkészek békebeli korpótléka is. Mindezen dolgokban igen sok veszély rejlik. Méltó dolgok azért ezek a megfontolásra. Meg kell mondanom, hogy én ugyan a protestantizmust, mint eszmét, mint elvet nem féltem, de azért nyugodt nem vagyok. A protestantizmus felett ugyanis, még ha talán mi, papjai, meg is feledkeznénk őrt állani, őrt állanak az emberi keblekbe Isten keze által beoltott ösztönök és lelki dispo/iciók, amelyek halottaiból is felébresztenék azt, mint ahogy annak idején életre keltették a semmiből. A protestantizmus vérzivatarckat birt ki s minden századdal szé- lesbül a területe, mint azé a haladásé, amelynek ó a dajkája és vezérszelleme. De azért nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a protestantizmusban is leh?t károkat okozni, annak területeit is elöntheti az árviz, vagy kiszáríthatja a forró szél. A francia protestantizmus mai napig sem heverte ki még a Szcnt-Bertalan-éjet. S mert ezt tudom, azért azt mondom mindenkinek, hogy résen legyen. Paulik János. Jegyzetek. Az Allgem. Ev. Luth. Kirchenzcitung december 28-iki számában Dr. Löber a németországi áttérésekkel foglalkozik az evangéli- kus-róm. katholikus viszonylatban. Az evangélikus és a római katholikus egyházi statisztikák alapján kimutatja, hogy 1926-ban áttért a római egyházból az evangélikusba 14.874, az evangéWIMUI I / ű 1929. EVANOELIKUSOK LAPJA 3.
