Evangélikusok lapja, 1929 (15. évfolyam, 1-50. szám)

1929-06-23 / 25. szám

1929.

EVANGÉLIKUSOK LAPJA

197.

nénk! És mégis, emiatt nem mondhatunk le a világban való cselekvésről. Az evangéliomot gonosz világban kell szolgálnunk, a világ utcáin, porában, és politikai mozgalmaiban. Aki ettől visszariad, mert félti kezét a szennytől, amellyel bemocskolhatná, az nem tanúsít teljes hűséget az evangéliom iránt. Egyet azonban elvárunk ettől a »protestantizmustól«, egyért evangélikus gondossággal kell a protestantizmusnak harcolnia: ez a protestantizmus ne veszítse el se önmagát, se az evangélikusnak egyszerűségét, hanem a világban és annak politikai arénájában tartsa meg magát tisztán a világtól, győzzön szivében az evangéliommal. Minden »protestánsa« maradjon ilven értelemben evangélikus. Kötelességünk számokat keresni — azonban az evangéliomban b.zzunk, ne a számokban. Szükségünk van frontokra és szövetségekre, de ne ezeknek a hatalmában bizzunk, hanem az Isten igéjének erejében, az egyháznak adott ígéretben.

Evangélikus és protestáns: ebben a két szóban benne van minden felelősség, kötelesség, veszély, mozgalom: a szentély és az út pora; a világfölöttiség és a világban folyó harc; az örök evangéliom és a változó frontok az állami és a társadalmi élet kavargó egyházi harcaiban. Vajha megadatnék nékiink ez a kettő: hogy mint evangélikusok bátrak és gyakorlatiasak maradjunk a pro testál ás ra; és hogy mint protestánsok őszinte evangélikusok maradjunk. Isten adja kegyelmét evangélikus egyházainknak, az evangélikus Németországnak, a világprotcstantizinus- nak, most és mindörökké.

Jegyzet.

A veszprémi egyházmegye lelkészeinek tavaszi értekezlete, vagy talán csak annak referense, alighanem kissé félreértette a dunántúli egyházkerületi lelkészegycsület elnökségének felkérésére, az egyöntetű Iclkészi ornátusra vonatkozólag készített javaslatomnak azt a részét, amely az u. n. »Mózestáblákra < vonatkozik. Nehogy mások is félreértsék, hadd tegyek erre nézve néhány megjegyezést. Nem emlékszem már rövid javaslatom, ill. véleményem szószerinti szövegére, azt azonban kizártnak tartom, hogy azt mondtam volna, hogy a táblácskákra a »keresztet, vagy más keresztyén szimbólumot kellene applikálni.« Erről nincsen szó, legfeljebb arról, hogy lehetne. Miért? Azért, mert a minden tekintetben helytelen, szerencsétlen »Mózestábla« kifejezést, melynek használatával egyébként csaK nálunk és tudtommal, sehol máshol nem találkozunk, ideje volna már valahára gyökeresen és véglegesen kiküszöbölni, ez pedig talán valamely keresztyén szimbólumnak, legközelebb esően a keresztnek és esetleg a ke- helynek kombinált, diszkrét applikációjával volna elérhető, mert akkor talán már senkinek nem jutna eszébe, »Mózestáblák«-ról beszélni. Ez

azonban csak egy gondold, amelyről lehet beszélni, de amelyet nem lehet egyszerűen azzal elintézni, hogy »felesleges cifraság«, mert a kereszt sehol, soha és semmiféle vonatkozásban se nem »felesleges«, se nem »cifraság«. így még kálvinista atyánkfiái sem igen mernének szólani a keresztről. A táblácskákat szegélyező csipkékre (ilyeneket is látunk!) lehetne, legföljebb, még pedig joggal mondani, hogy »felesleges cifraság« főképpen, ha azok még a jó Ízlés és egyházi stilus követelményeinek sem felelnek meg.

Egyébként az evang. lelkészi ornátus tradicionális tartozékát alkotó fehér (és tiszta, gyii- retlen) papi gallér eredete bizonytalan. A legtöbben (s ez a legvalószínűbb is) a régi, széles u. n. spanvolgallé: csökevényét látják benne. "Ezért nevezik is p. o. németül »Bäftchcn«-nck. »Bäffe« u. i. gallért jelent. »Mózestábla« azonban semmi esetre nem lehet és ne is legyen. En igen nagyira értékelem a tradíciót, de ügy érzem, hogy könnyebben el tudnám viselni az egész elhagyását, mint a »Mózestáblát«. Legyen tehát, akár kereszttel, akár anélkül, az evang. lelkészi decorum egyik külső jelvényeként s ehhez méltóan papi, vagy lelkészi »gallér«.

Sopron. Stráner Vilmos*

(Stráner Vilmos egyetemi tanár úr sorainak készséggel helyet adtam, de a további vitát laf

unk hasábjain szükségtelennek tartom, mert a )unántúli egvházker. Lelkészegyesúlet őszi közgyűlésén fogialko/ik majd vde. Részemről csak annyit kívánok a nyelvészeti részhez hozzáfűzni, hogy a Mózestábla« neve franciául >petit collet«, ami »kis gallér<-t jelent s a franciák átvitt értelemben használják ezt a kifejezést az egyes lelkész és az egész lelkészi kar megjelölésére is. Angolul a neve »band>«, ami azt jelenti »szalagok«, s a Concise Oxford Dictionary szerint ezek a szalagok »a nyakkötőnek vagy gallérnak két lecsüngő szeletté fejlődése (papi és bírói).« Szerk.)

Az egyházi adó.

(A győri egyházközség 1928. évkönyvéből.)

Végig fut a borzongás rajtad s gyorsan szeretnél tovább lapozni. Adó? Ez nagyon kellemetlen olvasmány tárgy.

Ne Iapo/d át. Olvasd végig! Ezek a sorok nem azért születtek meg, hogy nagyobb legyen az adód, hanem azért, hogy kevesebbnek érezd azt.

Én megértem az ember ellenszenvét az adóval szemben. Megvannak ennek a maga lélektani okai.

Az adó mindig kényszernek látszik. Az ember pedig nem szereti azt, ha valamire kényszerítik. Sokszor a saját belátása ellenére is ellene szegül valaminek..., nem azért, mert nem