Evangélikusok lapja, 1929 (15. évfolyam, 1-50. szám)

1929-06-23 / 25. szám

196.

evangélikusok lapja

1929.

testantizmUs csak az evangéliomból fakadhat, olyan bizonyos az is, hogy az evangélikus mindig] protestánssá lesz. Protestáns, ez jelenti először is: az evangélikus hit és vallástétel sohasem lehet puszta hagyomány, hanem minden nemzedékre, minden egyénre vonatkozólag az atyák nagy örökségének szabad, tudatos, személyes megragadása keli hogy legyen: én hiszek; mi, az 1929-iki nemzedék hiszünk tiszta őszinteséggel! Miként az 1529. évi protestáció mondja: »Mindenki önmagáért áll és ád számot Isten előtt.«

Protestáns, ez jelent továbbá erőt a tagadáshoz, a harchoz, a polémiához. A katholiciz- m'usnak tartozunk új harc elszántságával, erős, mélyenszántó polémiával, amilyen komolysággal a reformátorok harcoltak. Minél mélyebben evangélikus lesz a teológiánk, annál szigorúbb' legyen a protestáns tagadás is. Ez a munka a jövendő egységet szolgálja. Az egységet nem a szinkretizmus, hanem, a protestantizmus viszi előbbre. Protestáns harc — önmagunk ellen is, mindaz ellen, ami egyházunkban nem az evan- géliomból van, nem az evangéliomnak szolgál, minden olyan emberi tanítás és rend ellen, amelyek nálunk az evangéliomot elhomályosítják és gátolják. Az evangélikusoknak újból küzdemiök kell, hogy ebiben a háromszoros értelemben mindig protestánsok legyenek.

Evangélikus és protestáns — ez az egymás mellé állítás még tovább vezeti gondolatainkat. Az 1529. évi protestálók politikai tettet vittek véghez: egy birodalmi gyűlésen politikailag védekeztek a többség ellen. A protestáns név eredetileg politikai fogalom, egy politikai aktusnak a megjelölése. Még egyszer mérjük le az evangélikus és protestáns név közti fesz-távolságot. Evangélikus: Péter pünkösdi prédikációja a jen ruzsálemi sokasághoz; protestáns: Péter a főtanács előtt: »Istennek kell inkább engedni, hogy- nem az embereknek.« Evangélikus: reformátoraink szószéke és katedrája; protestáns: az evangélikusok a birodalmi gyűlésen. Evangélikus;: theológusok, igehirdetők, hallgató, imádkozó, éneklő gyülekezet; protestáns: birodalmi rendek, politikai hatalmak, akik az evangéliom nevében lépnek fel. Evangélikus: a politikai vállalkozásokkal szemben bizalmatlan Luther; protestáns: az evangéliom a politika terére lép, mint tárgy és egyúttal fegyver. Evangélikus: egyedül az ige műveli ezt, hit az ige szabadságában, Isten igéje nincs bilincsre verve; protestáns: harc az ige szabadságáért — ne kössétek meg, adjatok teret neki. Evangélikus: a hitnek közössége; protestáns: szövetség, evangélikus-politikai ösz- ßizefogas, politikai fegyverbarátság. Evangélikus: Luther szerint: szabadság a szenvedésre, a tűrésre; az ügynek szenvedő engedelmességben Istenre bizása. Protestáns: törvényes eszközök megragadása, a politikai hatalom eszközeivel folytatott harc, amiként az elkerülhetetlen az államok és rendek szellemi és anyagi harcában,

ráeszmélés a császárnak ellenállás jogára. Evangélikus: az Istenországának dolgait szigorúan különválasztani a világ dolgaitól; protestáns lenni a reformáció idejében azt jelentette: a hit- érdekeknek és a fejedelmek politikai érdekeinek sorsközössége, a reformációnak a nemzeti, szellemi és gazdaság-társadalmi érdekekkel egybe- fonódása.

Ez a feisz-távolság. Ki lehet-e ezt a feszültséget bírni? Annyi bizonyos: ebben a világban az evangélikusok az imént megjelölt értelemben mindig protestánsok is lesznek. Az egyház is testben él. Isten igéjének hatása bizonyos földi, történelmi intézményhez, ennek szabadságához és munkaerejéhez van kötve. Az ige az erkölcs, a törvény, a közvélemény által is hat. Azért az evangélikus keresztyénségnek ma éppenúgy be kell lépnie a politikai harcba, az országgyűlésbe, a gyűlésekbe és a bizottságokba, mint akkor. Lépésről lépésre küzdeni kell a házassági törvényért, az iskolák keresztyén neveléséért, az egyháznak népéleti szabadságiért. Egyházunk szolgálatában szükségünk van politikusoknál. Maga az egyház is kell, hogy politikailag is úji- bol és újból latba vesse súlyát. Kényszerítve vagyunk arra, hogy protestáns politikai front ki- épitésén dolgozzunk. A protestantizmus; kénytelen a hitetlenségnek és destrukciónak hatalmasságai elleni, amelyek a törvényre ési az erkölcsre rá akarják tenni a kezüket, gyakorlati politikai értelemben is »protestánssá« lenini. Az evangélikus akarat küzdjön ne1 csak a szószléken, hanem a parlamentben, a minisztériumokban és a hivatali hatóságok előtt is. A mi világunkban nem lehet ez másként.

Mindamellett nem felejthetjük el, hogy Luther mennyire bizalmatlan, aggályoskodó volt al politikai protestantizmus és a protestáns politika irányában. Ebben a tekintetben Luther rósz »protestáns« volt. »Figyelmeztetéseivel csak annyit ért el, hogy a lutheránusok politikáját belsőleg bizonytalanná tette, l elki ism eretüket oyugtalanitotta, tetterejüket megbénította, s a csapást mégsem bírta elhárítani. A smalkadi háború szerencsiétien kimenetelében Luther nem ártatlan.« Luther tudta, hogy miben: rejlik a pro- testámsság veszélye. Miben? A politikai cselekvés kénytelen felhasználni e világnak adott és kínálkozó eszközeit. A politikailag harcoló protestantizmus kénytelen szövetségeseket^ keresni és talál is. A protestantizmus is számításba jön mások terveiben mint hatalom, az evangéliom fegyver lesz a politikában. Ez a politikai protestantizmus fenyegeti és veszélyezteti az evangélikus munkát. Aki a mi demokratikus; világunkban érvényesülni akar, annak számokra, aláírásokra, mozgalmakra van szüksége. Akinek számok kellenek, ahhoz lógósok csatlakoznak — nem elárulása-e ez az evangéliom niak, az evangéliom szellemi tisztaságának és szabadságának ? Az ilyen politika Ieihet-e evangélikus politika?

Jaj lenne, ha ezt a veszedelmet nem érez-