Evangélikusok lapja, 1929 (15. évfolyam, 1-50. szám)

1929-01-20 / 3. szám

1929.

EVANGÉLIKUSOK LAPJA

19.

tetett meg; hogy adja el önmagát több bérért, magasabb fizetéséit? Nem hallotta-c senki a hangot, mely arm csábította, hogy adia el ön- magát, tegye pénzzé önmagát? Én gyakran hallottam ezt a hangot. Meg ma is hallom néha, s nem dicsekedhet cm azzal, hogy mindig sikeresen ellcntáUottam. Más nyelven beszél, de ugyanaz a hang mondogatja szaporán a fülünkbe: «Add el, add el, add cl magadat!» Amikor ezt a hangot hallom, ráismerek magamra, tudom, hogy jstennek gyarló és megkísértett gyermeke vagyok.

S a modem társadalom? A modern civilizáció? Hallgasd meg a nagyvárosok zúgó lármáját. Ha ezt a lármát értelmes beszédbe lehetne átültetni, mit hallanánk ki belőle? «AdJ el, add el, add el!» Olyan szaporán, ahogyan ember csak beszélni tud. «Tégy pénzzé mindent, tedd pénzzé magadat, tedd pénzzé az egész világot, ha módoaban áll!» «Add el, add el. add el.» Tudod, hogy nf. óvja meg civilizációnkat a pusztulástól? Azt hiszem megmondhatom. Civilizációnkat az a tény óvja ;neg az összeomlástól, hogyr van sokmiílió höslelkü férfiú és hóslclkü nő, akik midőn hallják a hangot «Add eb, azt felelik. «Nem. Nem adom el sok ezerért, ezerszer ezerért sem,» J.

Az egybáz pénzügyei és a sáfárkodás.

Tavaly nyáron tartottak az egy'házak képviselői egy látogatott konferenciát Skótországban, Glasgoavban, az egyházi pénzügyekről. A konferencia jól sikerült. Ezt bizonyítja, hogy’ 1930-ban megint tartanak egyet Londonban. Ennek a konferenciának a neve «Világkonferencia a sáfárkodásról és az egyházi pénzügyekről.»

Talán érdemes lesz ezeknek a konferenciáknak szempontjából foglalkozni a mi hazai evangélikus egyházunk pénzügyeivel is, amelyek nem olyan egyszerűek és könnyen áttekinthetők, mint az ember gondolná. Egyliázi pénzügyeink bo- nyohiltságát bizonyítja az is, hogy a pénzügyi bizottságok elég szűk körén kívül meglehetős tájékozatlanság uralkodik, s a tájékozatlanság talajából csírázik ki az elégedetlenség, gyanakvás, panasz jórésze. Az igazat megvallva, én is kívül állok a beavatottak körén, de talán éppen ez a körülmény írásomnak előnyére válik.

Egyházunk bevételei 4 csopoitia oszthatók:

1. egyházi adók, 2. államsegélyek, 3. az ingó és ingatlan vagyon jövedelme, 4. önkéntes adományok; ehhez a negyedik csoporthoz számítva a hagyományokat is. Külön háztartása van az egyházközségeknek, az egyházmegyéknek, az egyházkerületeknek és az egyetemes egyháznak. Az egyházközségek körén belül külön háztartása van a leányegy házaknak, esetleg a fiókegyházaknak. Mindezeken kívül vannak még a Gyámintézetnek, a Nyugidijintézetnek, a Missziói Egyesületnek, továbbá « különböző egyesületeknek,

társulatoknak, szövetségeknek (Luther Társaság, Luther Szövetség, Keresztyén Ifjúsági Egyesületek, Diákszövetségek, nőegyletek, olvasókörök, beírnissziói egyesületek, stb.) háztartásai.

Egyházunk kiadásai öt csoportba foglalhatók össze: 1. személyi kiadások, 2. egyházkormányzati költségek, 3. közadók, 4. építkezések cs épületek fenntartás.', 3. segélyezések (egyesületek stb. támogatását is ideértve).

A bevételeknek és kiadásoknak ebből a rövid csoportosításából is kitűnik, hogy pénzügyeink sok ágat ölelnek fel. A dolgot még bonyolultabbá teszi az, hogy egész egyetemes egyházunkra vonatkozólag az összes bevételekről és kiadásokról összefoglaló kimutatás nincsen. Sőt arról sincs kimutatásunk, Iiogy egyházközségeinknek. egyházmegyéinknek, egyház- kerületeinknek és egyetemes egyházunknak mennyi ingó és ingatlan vagyona van.

Egyházunk összesített pénzügyeit illetőleg tehát vaksötétségben tapogatózunk. Nem hiszem, hogy van valaki egyházunkban, aki meg tudná például mondani, hogy az államtól az

1927. vagy’ 1928. évben mennyi segélyt kaptunk, a tanítói, tanári és lelkészi fizetéskiegészitések- kel, korpótiékokkal, rendkívüli segélyekkel, építkezési segélyekkel együtt. Én próbáltam, de nem tudtam teljés pontossággal az egyházmegyém gyülekezeteire vonatkozólag megállapítani azt, hogy bevételeikből mennyi állami eredetű. A gyülekezeti számadások nem adnak világos képet. A személyi jövedelmeknél Nagy’ kihagyják az állami kiegészítést, pótlékot és segélyt, vagy kibogozhatlanul összekeverik. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a pénzkezelés nem hű; csup>án azt jelenti, hogy káotikus és nem világos.

Feltétlenül szükséges lenne, hogy az egyetemes egyház szerkesszen meg egy’ olyan számadási mintát, amely az egyetemes egyházra fontos szempontok szerint csoportosítaná a bevételeket és kiadásokat. Az autonómiájukat féltő hatóságok megtarthatnák emel eti a sa;át számadási formuláikat is olyan szempontok szerint, amelyeket ők tartanak fontosnak. A nagy egy- házkö/i konferenciákon egyházunk képviselői nem tudnak beszámolni a mi pénzügyi helyzetünkről, Ita az egyetemes egybáz nem képes megbízható, sót semilyen adatokat rendelkezésükre bocsátani.

De van a dolognak egy másik oldala is, amely szintén nélkülözhetetlenné teszi a megbízható és hiánytalan, egész egyházunkat és annak minden intézményét felölelő pénzügyi statisztikát. Tudniillik az, hogy az államhoz való viszonyunk, az a függő viszony, amelybe az államsegélyek következtében az államhoz jutottunk, csak egy ilyen statisztikából tűnne ki. És ha világos képet nyerhetnénk arról, hogy bevételeinknek hány százalékát teszik ki az állami eredetű összegek, s hogy ezek az összegek milyen célra fordittatnak, akkor alkothatnánk magunknak tiszta képet arról is, hogy 1. ezek az