Evangélikusok lapja, 1929 (15. évfolyam, 1-50. szám)
1929-06-02 / 22. szám
172 EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1929. nincs jel, nincs látomás, pines lélek, amely Istennek egyre felénk és belénk áradó kijelentéseit, Útmutatásait, felhívásait befogadná és annak feltétlenül alárendelné jnag|át. i Magiunkról tudjuk mindnyájan, hogy kiirt- hatatlan szivünkből a hősök kultusza. Hogy ottcseng bennünk, a lelkünk mélyén az a hlamg!, amely boldognak fogja viallani a méhet, amely a vezért hordozta és az emlőket, amelyek a vezért szoptatták, ha az a vezér megjelenik és vezérnek bizonyul. Valamennyien sóvárgunk olyan élet után, amelynek jelentősége van. De beérhetjük-e azzal, hogy várjuk, aki eljövendő? Beérhetjük-e azzal, hogy nézünk az égre, amely magába fogadta a Vezért? Nem szükséges-e, hogy mi a magunk körében gyakoroljuk azokat a vezéri képességeket, amelyekben mint Istennek gyermekei, Krisztusnak megváltottak az anyaszentegyháznak tagjai részesültünk? Nem kötelességünkbe ráeszmélni, hogy választott nemzetség és királyi papság vagyunk? Hogy azt a korszakot éljük, amelyről megmondatott: kitöltők az én LelkembŐI minden testre, és prófétáinak a ti fiaitok és leányaitok, és a ti ifjaitok látásokat látnak és a ti véneitek álmokat álmodL nak? Ne féljünk azoktól, akik csúfolod via kérdezhetnék: Vájjon mi akar ez lenni? Merészeljünk felemelkedni az Isten hegyeinek ormára, ahonnan alászáli minden jő adomány és tökéletes ajándék, ahonnan alászállanak fényes orcával az Istenküldte vezérek is, az Istennek közelségiéből az élet mély, párás, de: termékeny és teremni kész völgyeibe. Legyünk bátrak nagy áldozatokra, nagy önfeledtségekre, töviskoronás meglátásokra és József-álmok álmodására. Miért kishitüsiködünk? Miért járunk mankón, mikor szárnyaink is vannak? Miért riasztanak el a sziklák, amiket tengerbe lehet gurítani; tüzes nyilak, amelyeket el lehet oltani; rémek, amiket fel lehet rúgni? Vezérek kellenek. Légy vezér! Delta. Mi következik ezután?! Irta: Gsőváry Dezső. A minap meglátogattam egy beteg hath, lelkészt, aki yéghetetlen türelmetlenségéről hires. Beszélgetés közben előhoztuk a vallási sérelmeket. Egyszercsak azt mondja az én kath. papom: »Baltazár ref. püspököt nem szeretem, mert folyton támad és általában a reformátusok nagyon harciasak, de önök evangélikusok sohasem bántanak minket!« Hát ez igaz. Mi nagyon jó fiúk vagyunk. Megrugihatnak, megtéphetnek, de mi némán tűrünk mindent. Nagyon szép erény ez ott, ahol a létérdek nincs megtámadva, de ahol ä rever- zálisokkal mindig csak mi veszítünk legtöbbet, ott bocsánat — nincs pardon1. Vegyük észre, hogy amíg mi a jó fiú szerepét játszuk, addig mi mindig csak veszíteni fogunk. Tessék megnézni a reformátusokat, akik örökös rossz búk a pápisták szemében, de gyarapodnak. Mindezeket pedig csak azért mondottam, el, miért az alábbiakban olyan dolgot fogok leírni, ami — azt hiszem — mindenki kezét ökölbe szorítja és mindenki igazat fog adni a reformátusok harciasságának, mindenki helyteleníteni fogja a mi butaságig menő1 türelmességünket. Történt pedig az Urnák 1929-ik esztendejében — egy csúfosan megesőnkitott, ezer sebből vérző csonka hazában, Fejér megyének Gárdony nevezetű községében. Svoy Lajos, fehérvári r. k. püspök meglátogatta, gárdonyi híveit. A hivatalos dolgok elvégzése után közebéd volt, amelyre hivatalos volt az ottani, köztiszteletnek örvendő 67 éves ref. lelkész és a ref. előkelőséglek is. Az ebed alatt a püspök úr beszédet mondott és többiek közt ezt mondta: úgytudom, hogy a kath. gyerekek a ref. iskolába járnak, ez nem helyes. Építsenek a katholikusok is iskolát. Arról is értesültem, hogy kath. hiiveinik a ref. templomba járnak, ahol annyira lenézik őket, hogy külön helyre ültetik. Erre a ref. lelkész csendesen megjegyzi: »rosszul informálták mél- tóságos uramat!« Mire a püspök dühösen így szólt: »hallgasson, mert ki vezettetem!« Ezt a példátlan esetet egy közismert főszolgabíró beszélte el. Álmodom? Talán nem is a huszadik században élünk?! Vagy a középkori inkvizíció' ismétlődik meg? Mi következhet ezután, kérdem megdöbbenve?! Vájjon mi mindent lenyeljünk, mindent szó' nélkül tűrjünk? Ne gondolják a kedves testvérek azt, hogy ez nekünk nem árt! Sok példát tudnék felsorolni az ellenkezőjéről. A társadalmi békességet pe- dig| annyira feldúlja, hogy félni lehet egy esetleges kirobbanástól, amitől pedig mentse meg a jó Isten ezt a szegény hazát. Ezúton arra kérem minden lelkész testvéremet, hogy ha híasonló sérelmekről tudnak, úgy legyenek szívesek arról éngemet tudósítani. (Csákviár, Fejér m.) Egy szép bokrétát szeretnék ezekből összegyűjteni és az illetékest hatóságoknak átadni! Ne hunyjunk szemet a bántalmakniak, ne legyünk közönyösek a sérelmek iránt, mert ha nem védekezünk, úgy »Ök« még merészebben fognak támadni és lassan be' fog köszönteni a középkori inkvizíció. GONDOLATOK. Megszégyenülök, ha nézem azoknak a misz- szionáriusoknak az önfeláldozását, akik elhagyták az itthoni életnek mindén kényelmét, hogy viseljék a missziói mező életének minden szenvedését és viszontagságait. Iparkodom erősen dolgozni Istenért, de én viszonylagos kényelemben dolgozhatok. S mikor azokra gondolok, akik' Krisztusért szenvednek, szégyen fog el. Winninglton—Ingram.
