Evangélikusok lapja, 1929 (15. évfolyam, 1-50. szám)
1929-05-05 / 18. szám
140. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1929. megmozdulni, hogy valamiképpen közelebb hozná azt a jót. A legmegfeszítettebb munka sem bírja egyedül azt a kezet megmozdulásra. Istennek jósága pedig közelebb szeretné hozni azt a jót, de megfeledkezünk arról, hogy mi ezt imában kérnénk tőle. Imádkozzál! S az a kéz megmozdul. A jót, mely után vágyódunk, mindig közelebb hozza. Ez az ő kegyelme az emberekhez. E kegyelem pedig, mikor arról van szó, hogy az imádkozó emberen segítsen, akkor képes mindenre, leszáll ő maga az Isten, hogy a gyarló embert felemelje. Imádkozzál! Ha látjuk, hogy az a jó egyre alább száll, hozzánk közelebb, akkor irányt változtat a munkánk is. A felénk közeledő célnak édes szolgálatába fog állni. A munkateret fel fogjuk használni úgy, hogy eszeveszett, céltalan cselekvések által ne veszítsünk el egyetlen tér és időbeli lehetőséget sem a kin álkozó jó elérésében, hogy emelkedésünk által megközelítsük mi is az Isten kegyelméből felénk ereszkedő jót a boldogságot. Ez lesz az a munka, melynek van értéke s eredménye. Ebbe már beleszól az Istennek segítsége is, ezen a munkán áldás lesz. Míg egyik kezével az Isten mindig alább engedi a jót, addig a másik kezével hónunk alá nyúl és emel felé. így egyesül az ima s a munka az Istennek hozzánk való szeretetén keresztül eredményes ténykedéssé, hogy boldoggá tegye az emberi életet. Ha a legfőbb jó elérésének szolgálatába állítjuk egész lelkivilágunkat, akkor az ima s a munka egy és ugyanaz a tevékenység. Az ima egy szentté lett munka, mely könyörületre birja az Istent, a munka pedig nem más, mint egy ima, mely segítségnyújtásra birja az Istennek jóságos kezét. így értjük meg, miért is fért meg évszázadokon keresztül oly szépen egymás mellett e két szó: Imádkozzál és dolgozzál! Az Isten felé való törekvésünkben egyet jelentenek. Ily gondolatokat ébreszthet fel az emberben egy közmondás. De bármilyenek is legyenek azok a gondolatok, mélyeket egy vallás-erkölcsi tartalommal biró közmondás valakiben megmozdulásra bír, egy az tény: hogy ezek a gondolatok az Istenbe fognak kapcsolódni, s az ő nevére fognak emlékeztetni. Imádkozzál és dolgozzál. Mennyi igazság és mennyi tanítás, mennyi igehirdetés, mennyi belmissió és ébresztés van e két szóban! S a legtöbb közmondás ily nagy értékeket rejt magában, hisz még vallásos érzésű és a hit által látó hívek lelkében formálódtak az élet vezérlő gondolataivá. Ápoljuk népünknek ezt a nagy kincsét s alkalomadtán fejtsük ki előtte — mint az ősöknek értékes tapasztalatait — egy-egy közmondásnak vallási, erkölcsi tartalmát. Szerettessük meg vele a közmondásokat s a gyermekeknek oltsuk a leikébe. Nem lesz kárbaveszett munka. A vallás-erkölcsi tartalommal biró közmondás egy mindig utón levő vándorapostol, ki ott is hirdeti az igét, hová a lelkész nem hat. Gruidtvii és hatása a dán egyházra. Irta: Winter K. prépost. A 19-ik század elején élt Dániában tehetséges fiatalembereknek egy Tcore, akiknek neve ismertté lett a dán egyházban, művészetben vagy tudományban. Ehhez a körhöz tartozott Grundtvig Miklós Frigyes Szeverin, született 1783. szeptember 8. Már akkor határozott egyéniség volt. Bár apja nem racionalista lelkész volt, ifjúkorában mégis idegenül állt szemben a keres ztyénseiggel, jóllehet a szülői ház emlékei elevenen éltek lelkében. Belső élmények — viszonzatlan szerelem — vitte rá az elmélkedő önvizsgálatra. Szeme kinyílt, úgyhogy mindenütt meglátta Istent: a költők műveiben, a bölcsek tanitásá- ban, az északi regékben, a történelem folyásában, de legvilágO'sabban a Könyvek Könyvében. Grundtvigot főként az északi mithologiába és a keres ztyénsógbe, mint az akkori racionalizmussal ellentétben szellemi vallásba való elmélyedés ragadta meg. Megrázó: lelki harc után, amelyből erős és egészséges lélekkel került ki, megnyugvást talált a keres ztyénségben és pappá avattatta magát. Grundtvig egész életében harcos természet volt, s lelki életében nagy ellentétek találhatók. Van benne valami óriási — már testileg is; közönségles mértékkel nem mérhető. Ez ráütötte bélyegét hitéletére, személyiségére, irodalmi működésére, különböző téren folytatott tevékenységére. De mindig egész lelkét adta, mindig önmagiát adta oda teljesen. Rövid ideig tartó első lelkészkedése után, s mikor Saxo és Snorre mondáinak fordításával foglalkozott, az 1823-24. évben új átalakuláson ment keresztül. Ezt az átalakulást «Nyaarsmorgen» (Újév reggele) cimü leghatalmasabb költői alkotásában rajzolta meg, sokszor homályosan, de mindig a halhatatlanság bitének megkapó, személyes vallomásával, amely hit erőt adott neki arra, hogy tovább munkálkodjék az egyházban, az iskolában és a nTép körében. Grundtvig számára a legnagyobb ellentétek a halál és az élet. Most mintegy átélte á feltámadás reménységjét, amint annak «De levendes Land» (Az élők országa) cimü szép egyházi énekében kifejezést adott. Grundtvig azt kérdezte: «Mi az igazi, eredeti keresztyénsíég? Mi az üdvözítő keresztyén hitnek megcáfolhatatlan kifejezése, teljesein eltekintve a tudósok, vagyis a racionalisták, nézeteitől és magyarázataitól ? Miközben szakadatlanul, imádkozva és könyörögve, gondolkodtam, írtam és olvastam, íme, eigy áldott pilla-
