Evangélikusok lapja, 1929 (15. évfolyam, 1-50. szám)

1929-01-06 / 1. szám

2.

EVANGÉLIKUSOK LAPJA

inak, sem a gazdasági életnek nem igazi érdeke. Állam és gazdasági élet egyaránt összeroskad s csupán a gazdag egyesek járnak jól.

A keleti bölcsek története arra tanít, hogy a vagyon semmi szín és ürügy alatt nem rázhatja le magáról azt a felelősséget és kötelezettséget, amellyel Krisztusnak, a világ Megváltójának és országának, az igazság és békesség országának tartózik. Akinek aranya és ezüstje van, nem érheti be azzal a keresztyénséggel, amely csupán lélekben imádja az Urat.

Nem következik ebből, hogy az igaz keresz- tyénség csak egy bizonyos állami, vagy gazdasági berendezkedés mellett található és valósítható meg. Diktatúra és demokrácia, abszolutizmus és alkotmányosság, szocializmus és kapitalizmus, kommunizmus és individualizmus egyaránt vétkezhetnek a keresztyénség szelleme ellen. Semmiféle «rendszer» nem biztosítja az evangéliorn szelleméinek 'uralmát, mert minden «rendszer» gépezet, amelynek működése az emberi tényezőtől függ. És ezt az emberi tényezőt semmiféle rendszer nem immunizálja az önzésnek, uralomvágynak és pénzvágynak szkepszisze ellen. A világnak nem új rendszerekre, hanem újjászült emberekre van szüksége. Bölcs emberekre, akik Isten előtt nem, csupán meghajolni, hanem kincseiket kitárni és odaadni is készek. Boldog nép az, amelynek vezetői olyanok, mint voltak a napkeleti bölcsek!

*

Elnöki megnyitó.

A MELE 1928. november 15-én tartott közgyűlésén.

Utolsó együttlétünk óta több olyan esemény történt a külvilágban, amelyek minket, lelkészeket nagyon érdekelhetnek, s szivünkben hol felemelő, hol fájó érzéseket kelthetnek.

Nézetem szerint helyes szociális érzékre valló az a kezdeményezés, amelyet újabban az állami életben a népjóléti miniszter tett, ki tudvalévőén az ipari munkásság; aggkori ellátására vonatkozóan tett megfelelő törvényes intézkedéseket, amely intézkedések minket azért érdekelhetnek, mivel azok egy szép keresztyén gondolatot szolgálnak s alkalmasak lehetnek arra, hogy egy régi méltánytalanságot eloszlassanak, s igy esetleg kiszedjék a méregfogait annak a nyugtalanságnak is, amely az ipari munkásság körében hosszú idő óta látható. Az egyház tudvalévőén a maga buzditó szavával és karitativ munkásságával mindig törekedett az emberi nyomor enyhítésére s a kirívóbb társadalmi visszásságok kiküszöbölésére, dohát korlátolt erőinél fogva e téren nem érhetett el olyan eredményeket, aminőket szeretett volna elérni; helyénvaló azért, hogy ebből a munkából az állam minél nagyobb mértékben kivegye a maga részét. Minden ugyanis, ami lecsapol valamit a nyomorúság mocsarából, derűsebbé teszi az életet s megsemmisít egy csomót azokból a m'azmákból, amelyek az erkölcsi életet is betegitik, amiért is nekünk örülnünk kell minden ilyen törekvésnek s azt minden erőnkkel támogatnunk. Célnál e tekintetben igazán csak akkor leszünk, ha a társadalom a legkisebb zugig át lesz szőve népjóléti intézményekkel s benne a törvény ereje minden becsületesen munkálkodó ember részére biztosítja mindazt, ami emberhez méltó megélhetéséhez s lényének kifejtéséhez szükséges.

Egy másik nagyjelentőségű szociális gondolat realizálására is történtek legutóbb lépések, tudniillik a háború kiküszöbölésére, amely gondolat tudvalévőén az evangélium hirdetőinek folyton visszatérő beszédtárgya volt mindig. Hirtelen, szinte meglepetésszerűen toppant be ez a gondolat abba a műterembe, ahol a népek és nemzetek sorsát szövik. S nekünk szinte új- jongtanunk kellene az örömtől, hogy ez igy történt, ha nem; fojtaná el örömünket az a tudat, hogy ezt a gondolatot nem a tiszta idealizmus, nem a krisztusi szellem megérettsége, hanem másvalami tolta előtérbe, minek folytán nem valami nagy reményekkel nézünk egyelőre a Kellog-féle paktum elé, jóllehet az alapgondolatát gyönyörűnek találjuk. E hatalmas eszme megvalósulásának, hiába, nincsenek meg a kellő előfeltételei. Annyi igazságtalanságra, mint amennyi ma a nemzetközi életből kisikolt, nem lehet ilyen nagy, szilárd bázist igiénylő épületet emelni. A Világbéke, nézetem szerint, csak a krisztusi szellemi által jól megmunkált talajban virágozlhatik ki s azért ez utóbbinak az erősítésére kell törekednie minden békességet óhajtó embernek.

Ma az általános keresztyén igazságok propagálása mellett az a külön hivatás is vár a magyar papságra, hogy híveik szivében állandóan ébren tartsák a magyar nemzeten esett igazságtalanság tudatát s a mai helyzet megváltoztatásának a szükségérzetét. Megeső nkittatásunk oka nemcsak külső nyomorúságainknak, hanem oka az erkölcsi élet számtalan defektusainak is és oka egyházunk nem egy hiányának is. A magyar nemzet a mai határok között életképtelen. A magyar anyák hiába szülnek fiakat, ha azok nem tudnak elhelyezkedni a csonka hazában. Éppen azért nekünk nem lehet ma a béke olajágával járnunk s nem is lesz lehetséges mindaddig, amíg a rajtunk esett igazságtalanságok ki nem reparáltatnak.

Szomorú aktualitása napjainknak az a fele- kezetközi dissonanda is, amelynek bántó hangjai többször megütik a fülünket s amelyek bizony rongálják az egyház hitelét is. Mert a felekezetek torzsalkodásából, egymással való újj- húzásából s kíméletlen egymásgáncsolásából