Evangélikusok lapja, 1928 (14. évfolyam, 1-50. szám)

1928-02-19 / 8. szám

62.

EVANGÉLIKUSOK LAPJA

1928.

zéssel jelöli meg a 104. pápának (ez XV. Benedek volt), az uralkodását. Ennek a címnek a használata is mutatja már azt, hogy a szerző hogyan tekinti az esetet. S a megdöbbenésnek a hangja vonul végig azon »theologiai-egyház- jogi szakvéleménynek« a lapjain is, amelyet Wit- tig közöl (»Das Alter der Kirche«) V. 145— 273. lpk.). A szerzők, akik kétségkívül a katho- likus papságnak legértékesebb tagijai közé tartoznak, —- megnevezni az előzményiek után természetszerűleg nem merik magukat, — az indexkongregáció eljárását feltétlenül elitélik és kimutatják, hogy az a kánonjog szerint sem volt helyes (id. h. 176. k. lpk.). Nem azonosítják magukat Wittiggel, sőt kimutatják azokat a hibákat is, melyeket elkövetett; de éppen az egyház iránt való szeretetből követelik az egyházi cenzúra és az index körül követett eljárás megreformálását.

De legyen elég. Megdöbbentő a kép, amely itt feltárul előttünk. Végezetül még csak azokat a szavakat közöljük; amelyekkel Wittig az excommunicatioval szemben állást foglalt: »

__

Kö

nyveimet a nép számára írtam, nem másért, mint a nép vallási és egyházi nyomorúsága miatt érzett szánalomból kifolyólag. Ezrek és ezrek merítettek azokból vigasztalást, örömöt és uj életkedvet. Többszörösen is kifejeztem azon készségemet, hogy visszavonom a tévedéseket, amelyek azokban talán foglaltaknak. De az egyházi hatóságok mindeddig nem voltak képesek egy tévedést sem felmutatni, hanem csak mindent általánosságban Ítéltek el, mintha minden hitem és papi segíteni akarásom helytelen volna... Én katholikus maradok, mint eddig is voltam és megtartom atyáim hitét«. (Id. h. 142. Ip.) Az ügynek a további fejleményeit mindenesetre érdeklődéssel lehet várni. Számunkra tanulságos az a kép, amelyet ezekből az eseményekből a katholicizmusra vonatkozólag nyerünk. Mutatja azt, hogy a katholicizmus ma sem tudja elviselni az evangéliumot, úgy mint nem tudta elviselni, amikor Luther azt újra felfedezte. Talán sokan voltak, akik az utóbbi években fokozott erővel szerezték azt a benyomást, hogy a katholicizmus minden nem-evangéliumi tan ellenére is igen nagy komolysággal keresi az evangéliumot, hogy a soraiban olyan ébredés, vallásos ébredés is folyik, amelynek mi is csak örülhetünk. Ez az eset azt mutatja, hogy ennek az ébredésnek Róma az ellensége: ma sem érti meg azt, amit a lélek keres és kíván. Bennünket csak mély gyásszal tölthet el ez. Mert ez azt jelenti, hogy a keresztyénségnek egyik leghatalmasabb ága kivonja magát az evangélium hivő szava alól.

Mindezekben a katholicizmus lelki képe rajzolódik meg előttünk. S nekünk azért érdemes ezekkel az eseményekkel foglalkozni, mivel mutatják, hogy ki az az ellenfél, aki ellenünk is harcol. (Vége.)

Lie. Dr. Karner Károly.

Egységes egyházi éneklés és • egyöntetű liturgia.

Az Evangélikusok Lapja 1928. évi január hó 22-én megjelent számában a »Liturgiánk« cimü cikk érdemes szerzője sok jó és életrevaló gondolatot közöl, amelyek közül egyesek engem is arra az elhatározásra indítottak, hogy egyházunk ezen, mondhatnám eléggé elhanyagolt kérdéséhez, részletesebben hozzászóljak. Minthogy az egyházi ének, az evangélikus istentisztelet egyik lényeges alkotórészét képezi, amely rendesen a prédikáció előtt és után szólal meg, igy ennek lefolyását az ájtatosság szempontjából talán nem teljesen érdektelen és közömbös közelebbről szemügyre venni.

Az evangélikus egyházi énekek dal'amainak legtöbbje a reformációt követő évszázadban keletkeztek, ahol nemcsak egyházi, hanem világi hatások is játszottak közbe azok ritmikai kialakulásához. A dallamok részben ismert zeneszerzőktől, esetleg egyházi tisztséget viselő férfiaktól, részben pedig ismeretlen szerzőktől származnak, de mind megegyeznek abban, hogy htározott, jellegzetes dallambeli vonással bírnak.

Ha manapság az evangélikus egyházi ének dallamait nézzük, arra a sajnálatraméltó következtetésre jutunk, hogy azok már nem olyan határozott egyöntetű jelleget mutatnak, hanem gyakran egyházközségenként változnak, ameny- nyiben azokat a hívők serege az idők folyamán megváltoztatta, átalakította és a saját zenei ízlésének megfelelően »megjavította«. Csak egyre kívánok utalni: arra az egyházi énekre, amely himnuszszerü hatásában csak akkor volna tökéletes, ha egyöntetű dallam szerint énekelnék valamennyi evangélikus egyházban, az Erős várunkra. De sajnos, mit kell ezen a téren tapasztalnunk? Van-e egység az Erős várunk kezdetű evangélikus egyházi ének dallamában? Be kell vallanunk, hogy nincsen, amennyiben az egyes gyülekezetek teljesen önkényes módon járnak el ezen ének éneklésénél.

Kérdem már most, miért nem lehetne az evangélikus egyház énekeit mindenütt egyformán, egységes dallam szerint énekelni? A katholikus egyház sokkal előrelátóbb ezen a téren, mivel a gregorián korái egysége felett éber figyelemmel őrködik és annak megváltoztatását nem engedi meg. A katholikus egyház jól tudja, hogy erejét részben az egységes éneklési módnak köszönheti s éppen ezért ennek analógiájára az evangélikus egyházi dallam külső formai egysége lenne elsősorban arra hivatva, hogy az annyira elaprózott s gyenge evangélikus egyházat naggyá, hatalmassá tegye és virágzásában előmozdítsa, mert csak egységes egyesülés és összetartás által várható az, hogy a gyenge hajtás egykor majd hatalmas terebélyes fává nőjjön.