Evangélikusok lapja, 1928 (14. évfolyam, 1-50. szám)
1928-09-16 / 35. szám
1928. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 275. Szept. 5-én kezdődött a kerületi közgyűlés, melynek teljesen ünnepi keretet adott a jubileum. Megjelentek azon az egyházeg/etem és más kerületek képv.selói. A közgyűlés i;tent sz- telettel kezdődött, amelyen Duszik Lajos kér. főjegyző mondott alkalmi imádságot. Dr. Ze- lenka Lajos kér. felügyelő megnyitóbeszédében kitért azokra a kérdésekre, amelyek reánk, mint evangélikusokra, meg mint magyarokra jelentó- ségesek; részletesebben foglalkozott a kerületet érintő ügyekkel, a jogakadé.nii helyzetével és a tanítóképző építkezésével. Meghatott hangon emlékezett meg a kerület ünnepé-öl: a püspök lelkészi működésének 40 éves jubileumáról. A kerület nevében ez alkalomból egy díszes emlékalbumot ad át az ünnepeltnek. Br. Ridvánszky Albert egyetemes felügyelő a kormányzó üdvözletét hozza: az elismerést kifejező okiratot, s ennek kísérőjét az aranyérmet; majd az egyetemes egyház nevében köszönti a jubiláns fő- pásztort. Kapi Béla püspök a dunántúli kerület üdvözletét tolmácsolja ékes szavakkal. Mikler Károly dr. a bányai kerület testvéri üdvözletét hozta; D. Raffay Sándor püspök levélben is kifejezte együttérzését. A fentieken kívül levéli leg és sürgönyileg számosán köszöntötték a püspököt, köztük a kultuszminiszter, a val'ás- és köz- oktatásügyi államtitkár, Balthazar Dezső ref. püspök és mások. Ezeken kívül még m. e. 20 küldöttség kereste fel jókívánságaival a jubiláló vezért, köztük a miskolci nő- és leényegylet. Az üdvözlésekre az ünnepelt kedves közvetlenséggel, s működése múltjából vett visszaemlékezésekkel telt beszédekkel válaszolt. A kerületi gyűlés ezután a püspöki jelentést vette tárgyalás alá, mely teljes képét adja az egyetemes egyházi helyzetnek és a kerület problémáinak. A jelentés bizó reménységgel néz a jövő felé, mert mindenütt a munkálkodás, az előhaladás nyomait látja. A közgyűlés meleg hangon vesz búcsút a nyiregyházi főgimnázium negyven évi szolgálata után a kultuszminiszter által nyugalmazod igazgatójától, Dr. Vietórisz Józseftől, aki az evang. pedagógia kimagasló alakja, s mint költő is- országos nevet szerzett. Záhony Dezső diósgyőri tanítónak 30 éves szolgálata elismeréseképen igazgatói címet adományoz. Az üresedésbe jölt tisztségeket betölti. Az eperjesi kollégium ősi pártfogóságának határozata értelmében a legnagyobb kitartással ragaszkodik a jogakadémiához; síirgönyileg kérte a kultuszminisztertől az első évfolyamba felvehető hallgatók létszámának a felemelését. A hitoktatói dijak megfelelő rendezése, a korpótlék valorizálása érdekében felír az egyetemes egyház utján a miniszterhez. Különböző közigazgatási, tanügyi, pénzügyi és más ügyek letárgyaiá- sával a közgyűlés befejezést nyert. (M.) Megjegyzések az evangélikus és reioimátus középiskolai énektanításhoz az 1927 -28. évi értesítők alapján. Az utóbbi két három esztendő alatt óriásit fejlődött a testgyakorlás. Külön sportkörök alak- kultak az egyes iskolák kebelén belül, amelyek a tanuló ifjúság testi fejlődését minden eszközzel elősegítik s súlyt fektetnek a testi formák arányos kiképzésére. E célból házi- és csapat- versenyeket rendeznek, ahol a magasugrást, távolugrást, futást, sulydobást, diszkosz- és gerelyvetést stb. gyakorolják. Ezzel azonban nem elégszenek meg, hanem a sport intenzivebb gyakorlása kedvé«rt atlétikai osztályt is szerveznek s mint külön ágazat szerepet visz még a cserkészet. Az ember azt a benyomást kapja, mintha minden törekvés odairányulna, hogy a tornát és atlétikát íu egész vonalon minél nagyobb arányban kimélyitsék tekintet nélkül arra, hogy ez esetleg ínás tárgyak rovására megy. Mndeneset- re üdvös és helyénvaló, hogyha a mostani generációt hatványozottabb mértékben sportolni tanítjuk, mivel a jövőben szükség lesz komolyan gondolkodó, erős és edzett ifjúságra. Ezt a törekvést azonban mégsem volna szabad tul- ságba vinni s a testi kiképzés mellett arányosan némi művészi nevelésről is kellene gondoskodni. Az a régi közmondás, amely ép testben ép lelket keres, csak akkor fog valóra válni, ha a testneveléssel ^arányban halad majd az a tantárgy, amely az embert felvidítja, finomítja, az életkedvet növeli és művészi tekintetben is hatással van az emberi lélek tökéletes fejlődésére. Mindenesetre az ének- és zenetanitásra gondolok itt elsősorban. Ha végigpillantunk az iskolai énekoktatáson és azt figyelemmel kísérjük, arra a nem éppen örvendetes tapasztalatra jutunk, hogy az énektanítást középiskoláinkban igen mostohán kezelik s már ezért is joggal megérdemli a középiskolák árvája elnevezést. Csak kevés iskola akad, ahol bővebben és részletesebben foglalkoznak az énektanítással; igen sok intézetben mellékkérdésnek tartják, megtűrik a többi tárgyak tanítása mellett s örülnek, ha tanítását valaki elvállalja, mitsem törődve azzal, hogyan inegyez végbe. Az énektanítás olyan árva, elhagyatott madár, hogy annak tanításával vajmi keveset törődnek. Ez a nemtörődömség ebben az általánosan elterjedt és alapjában véve hamis felfogásban leli magyarázatát: énekelni úgyis tud mindenki, akinek hangja és zenei hallása van. úgyhogy azt tanítani felesleges. Ezen állítás helyessége mellet leghathatósabb és legmeggyőzőbb bizonyíték gyanánt felhozzák, hogy ünnepélyrendezéskor egy hevenyében összeállított énekkar még mindig megfelelt feladatának és rendeltetésének. Arra a kérdésre azonban már adósak maradnak a felelettel, hogyan ment végbe és milyen hatást keltett az előadott dalmű?
