Evangélikusok lapja, 1928 (14. évfolyam, 1-50. szám)
1928-09-02 / 34. szám
1928. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 267. szivekben és a népek életében, a szociális kérdésben és minden emberi viszonylatban. »A sajtó apostolátusának« nehézsége abban van, hogy az igazi valóság olyan igen közel esik hozzánk! Mert ez a legnehezebb: meglátni a legközelebbesőt, csendben hallgatózni, magunkat az igazság behatásának átengedni, hogy ez az igazság ne illanjon el, hanem a hétköznapokban és főleg a tragikumban is tartalmat és értelmet adjon a létnek. Jegyzetek. Gróf Vigyázó Ferenc, nagybirtokos tragikus halála élénken foglalkoztatta a legutóbbi napokban az egész magyar nap sajtót. A római katholikus valíásu four minkéi, evangélikusokat, is közelről érint. Nemcsak azért, mert a fejedelmi vagyon, amelyről végrendelkezett, az evangélikus báró Podmaniczky családról szállt rá örökségül, de azért is, mert a tragikus véget ért gróf, mini édesanyja, született Podmaniczky Zsuzsanna bárónő, lelkének a hordozója, evangélikus egyházunknak hűséges barátja volt. A lapok sokat írtak róla. A szenzációhajszolás sokszor a világ elé teregeti ferde megvilágításban egyéni életek diszkrét részleteit. Vigyázó gróf életére és jellemére vonatkozólag is sok intimitás került a szcnzációéhes nyilvánosság elé. Minket az ó jelleméből és életéből különösen az érdekel, hogy fanatikus őrzője volt családi hagyományainak és .rajongó tisztelője édesanyja emlékének. A rászállt örökséget nem használta, hanem annak egész hozamát állagához csatolta, hogy az anyja nevéről létesített nagy alapítvány, amelynek javadalma a Magyar Tudományos Akadémiát anyagilag megalapozni, a báró Podmaniczky családra vonatkozó irodalmat fejleszteni és az alapítványi birtok határában lévő községek szegényeinek könnyeit letörölni hivatott, minél gazdagabb legyen. A rákoskeresztúri egyházközség és annak szegényei gyakorta élvezték jó szivének áldásait. A vecsési gyülekezet részére 2 esztendővel ezelőtt 30 millió koronát adományozott a létesítendő és édesanyja nevéről elnevezendő gyülekezeti házra. Ennél, mint minden egyéb adománynál és a végrendelet szerinti óriási alapítványnál is önmaga teljesen háttérbe vonult, mindig azt hangoztatva, hogy, amit ad, nem ő adja, hanem édesanyjának a lelke, amely tovább él és osztogatja áldásait. Egyházunkkal szemben tanúsított tettekben is bebizonyított jóindulata jórészt annak is köszönhető, hogy egyetemes felügyelőnk iránt baráti érzelmeket táplált és vele szemben nagy bizalommal viseltetett. Az elhunyt emlékére mi is áldást mondunk, mert minket szeretett, mert érettünk áldozott és mert a magyar tudomány jövendőjének megalapozására végrendeletileg hátrahagyott fejedelmi alapítványa élére édesanyja nevével ezt a patinás, ragyogó, lutheránus nevet irta: Podmaniczky. K. • A hercegprímás, aki mint »az ország legelső közjogi méltósága« eleven illusztrációja hazánkban a pápa világi uralmának, s mint szegény fiúból magas polcra emelkedett férfiú szemlélteti azt a demokráciát, amelynek ideálja az, •liogy a cserepező mester fiából is kegyelmes herceg válhassék, körrendeletéi; intézett a budapesti róin. kath. lelkészekhez, amelyben tud- tokra adja, hogy a jövőben a róm. kath. lelkészek csak abban az esetben jelenhetnek meg és fungálhatnak a fővárosi iskolák zászlószentelési ünnepélyein, ha azokon más felekezetek papja nem vesz részt. Ez az Egyház parancsa. Bármennyire sajnáljuk is, hogy a római katholikus egyház ilyen türelmetlen a többi keresztyén egyházak pap ai irányában, mégis megértjük az esztergomi ersek körrendeletét: a szőlőbirtokosok tudják, hogy a szölöbujtás ugyanolyan szőlőt terem, mint az anyatöke. A hercegprímás is a római tökének hozzánk átplántált bujtása, és gyümölcse sem lehet más, mint az eredetié. Nem várhatjuk tőle azt, hogy miután a pápa beléje helyezte bizalmát, sí neki az anyaszent- egyházban magas méltóságot, s ezzel együtt Magyarországon nagy javadalmat biztosított, itt közöttünk ne urának érdekeit, hanem attól idegen érdekeket képviseljen. Különben is mi evanf jélikusok a vallásszabadság elvének alapján álunk, s hirdetjük azt, hogy senki ne kényszerit- tessék olyasmire, ami lelkiismerctbeli meggyőződésével ellenkezik. Ha a római katholikus papi klkiismeret lázadozik az ellen, hogy egy másik keresztyén magyar pappal egy ünnepélyen együtt fungáljon, ám ne tegye. Én tisztelettel hajlok meg a nazarénus parasztkgény meggyőződésének ereje előtt is, aki inkább agyonlövette magát, mintsem hogy résztvegyen a hálómban; de egyúttal fenntartom magamnak a jogot arra, hogy annak a parasztlegénynek a meggyőződését csakúgy, mn! a hercegp i násét téves meggyőződésnek tartsam. A hercegprímásnak, illetve egyházának tévedését súlyosabbnak tartom, mint a nazarénusét azért, mert a nazarénus a maga vallását nem hirdeti sem államfenntartó, sem nemzetfenntartó vallásnak, valamint arrólsincs tudomásom, hogy a nazarénusok igénybevették volna a magyar ál’amnak anyagi támogatását avagy követelték volna maguk számára a közjogi méltóságokat. * Beérkezett hozzám egy kézirat, amelynek általam nagyrabecsült iroja azzal a javaslattal lén a zsinati bizottság elé, hogy egyházunk lelkészei felett csak lelkészek bíráskodhassanak. A cikket nem e javaslat lényege miatt, hanem egyéb okokból sajnálatomra nem közölhetem. Inkább itt foglalkozom magával a javaslattal, amelyet felvetni igen, de védelmezni legfeljebb
