Evangélikusok lapja, 1928 (14. évfolyam, 1-50. szám)
1928-08-19 / 33. szám
1928. EVANOEL-IKUSOKLAPJA 261. cs valósággal imádkozzék is. És ugyan mi volna, ha felnőtt híveinket is rá lehetne szoktatni arra, ltogy a lelkész által olvasott imát ők is — persze, ha azt énekeskönyvük mellékletében megkereshetnék — fennhangon együttimádkozzák? Szentül hiszem, hogy' ez a fennhangon való közös imádkozás csak melegebbé és bensőbbé tenné és fokozná az áhítatot! óriási szuggesztiv ereje van annak, amit együtt és egy akarattal cselekszünk! Végül pedig igazán szükségesnek tartanám, hogy istentiszteleteinkben legyen két-három olyan perc, mikor orgona, énekszó, lelkész hallgat, mikor teljes, ünnepélyes csönd van, hogy' ez alatt az ünnepélyes, néma két-három perc alatt minden hivő szivének titkos kamrájába bezárkózva, imádkozhasson Istenéhez úgy, ahogy’ a lelke, az érzése diktálja. Ezt a kívánalmat talán — ha máskép nem — az oly régóta szóban lévő változatosabb istentiszteleti rend behozatalával kapcsolatban lehetne valóra váltani. Véleményem szerint ilyen módon lehetne a híveket ránevelni arra, hogy a templomban részint a lelkésszel együtt, részint önmagukba vonulva, több áhítattal imádkozzanak, ilyen módon lehetne azokat is, akik eddig a templomba csak »papot hallgatni« jártak, imádkozni tanítani és ilyen módon lehetne nem csak egyesek előtt, de valamennyi templomlátogató hivő előtt közvetlen tapasztalattá ez a jézusi mondás: "Az én házam imádságnak házaké Hering János, veszprémi ev. lelkész. Hofacker Lajos. 1828 f 1928. ül. A látogató meghökkenve nyúlt a biblia utolsó könyvéhez, melyről csak annyit tudott, hogy valami sárkányról van benne szó. Mit volt, mit tennie, elkezdte olvasni: »Kegyelem néktek és békesség attól, Aki van, Aki vala és Aki eljövendő... a Jézus Krisztustól, Aki a hű tanúbizonyság, a halottak közül elsószülött és ufóid királyainak fejedelme, Annak, Aki minket szeretett és megmosott bennünket a mi bűneinkből az ö vére által...«.Tovább nem birta. Mintha szent harsonák harsogtak volna az igében. Szeme könnybe lábadt s minden bucsuzás nélkül elhagyta a házat. Hofacker szelíden utána szólt: »Vajha megtalálnád az örök nyereséget ö benne, Aki volt, mielőtt Ábrahám létezett!« Az óhaj beteljesült. Hisz a látogató nem volt más, mint a későbbi életrajziró, Knapp, gyönyörű evangéliumi énekek szerzője. Nem sokkal később megtalálta a teljes nyereséget abban, Aki volt, mielőtt Ábrahám létezett. Három hét után a betegség annyira javult, hogy lelki barátaival tartott közös imádkozásban való hálaadás után elhagyhatta Tübingent. A szülői házban eltöltött több hetes üdülés után nov. 4-én Stettenben vállalhatott segéd- lelkészi állást. Szolgálatának az első állomáshelyén alig tölt többet fél hónapnál. Plieningbe kerül egy népesebb gyülekezetbe Stuttgart közelében. Jó két hónap után 1821. januárja végén abba kell hagynia a szolgálatot. Súlyos idegkimerültség lép fel, kénytelen szüleihez költözni Stuttgartba, hol édesapja közben az egyik lelkészi állomást elnyerte. A rövid szolgálati idő nem maradt jelentőség nélkül. Stettenben mindössze négyszer prédikált, de a keresztről szóló igék feltárása, már meg is ragadta a gyülekezetét. Plieningen- ben beköszöntő beszédeben nyílt sisakrostély- lyal bejelenti, hogy halászni jött a gyülekezetbe az. Ur számára. Már itt megkezdődik a nagy tolongás, mely később annyira elmaradhatatlan volt a templomokban, melyekben ő prédikált. Nagyobb jelentőségűek ez időből mégis azok a tapasztalatok, melyek Hofa.ker szivében játszódtak le. Ama belső harcok, melyeket az >clsö babérait arató* rendkívül tehetséges ige- hirdető a hiúság és tetszvágy ellen folytat. Nevén nevez mindent. »Jó lelkész lenni, azzá válni — ez a törekvés mélyen bevette magát a szivembe. Lehetséges, hogy másnál ez a törekvés tiszta és nemes; nálam azonban még tisztátalan: ép ezért egy retesz még elzárja előlem. Tudom, hogy nem a mi szép szavainkon fordul meg a dolog, hogy az Ur Lelke munkálkodik«. »De még nem tudom ezt eléggé, nem — szivem mélyéig nem - teljes hittel. Jaj nekem, ha a lelkeket a magam számára akarom megnyerni. És mégis az én nyomorult szivembe titkon ez ette be magát. Mélységesen érzem, mily megfoghatatlan, hogy a Megváltó egy ilyen romlott s önmagát kereső embert szerethet«. Ebben a pár sorban előttünk áll az egész Hofacker. Ö nem fogadta meg Goethe tanácsát, mely a nagy költőnek egész életére sorsdöntő jelentőségű volt: magadba pedig ne tekints, mert ott egy rettenetes khaotikus világ kóvályog! Hofacker kész volt rálépni a legteljesebb értelemben vett önismeret vonalaira. E tekintetben oly messzire vitte, mint korában senki sem s előtte is nagyon kevesek. Augusztinusz, Kempis Tamás, Luther és Kálvin jut az ember eszébe, de mintha későbbi roppant szenvedései idején oly vonalakra is eljutott volna, amelyen Pál apostol óta senki sem járt. Összefüggésben van ez azzal a sajátságos úttal, melyen az Ur Hofackert hordozta. A félretétetésnek, elerőte- lenitésnek, összetörettetésnek, kiüresitésnek, a testi nyomorúságnak kíméletlen utján. Az emberi szív leplezetlen megismerése s arra való tudatos törekvés folytán nyílott meg előtte a biblia is oly mélyen és beszédesen, mint kevesek előtt. Nagy szerephez jutottak igy sokak által elhanyagolt igék, mint amelyek az emberi romlottság szörnyű tényeibe s konkrét megnyilvánulásaiba vetnek éles fényt. (Folytatjuk.)
