Evangélikusok lapja, 1928 (14. évfolyam, 1-50. szám)
1928-08-05 / 32. szám
1928. EVANOELIKUSOK LAPJA 253. Hiszen akkor a szöveg felét, illetve kétharmadát egyszerűen ki kellene hagyni!? S mennyi értéket dobnánk ki igy a porba csak a xlalla- mok« kedvéért?! Ha meg csupán 20 valamire való, zeneileg is, formailag is és esztétikailag is tökéletes énekünk van, a többi »El vele!« jelszóval kidobni való, akkor az ilyen zeneileg értéktelen melódiáknak úgyis mindegy, akárhogy variálják, azokon az nem ront, legfeljebb csak használ. Hogy a 40 dallam kevés, az tehát nyilvánvaló. Hogy többet ne is említsek, a szarvasi egyház iskoláiban 6 év alatt 300—320 dallamot is meg tudnak tanítani, anélkül, hogy ez a többi tárgyak rovására menne! Sót több oly embert ismerek, ki egymaga 230 dallamot tud kotta nélkül, csupán szövegre elénekelni. Azt azonban én is vallo n és elismerem, hogy a meglévő dallamok között sok a tökéletlen sót kezdetleges munka. Ebben igazat adok a cikkírónak. Majd az élet felszínre veti a legkönnyebben énekelhető s a legszebb dallamokat. Ezeket azután össze kell gyűjteni. Ez lesz az uj valódi egységes éneklés hajnalhasadása. Szarvas, 1928 julius hó 26. Borgulya Endre, kántort,mitó. \ Hofacker Lajos. 1828 f1928. II. Hofackeriink egyszer igen szomorú volt. Anyjának feltűnt s kérdezte. A múlt nagy hivő fér- fiaira gondolt. Lutherre, Arndra, Spenerre, Frankéra. Magát hasonlíthatva ezekhez, azt találta, hogy milyen silány, törpe hozzájuk képest. Szavai is, élete is olyan erótelen. Legjobb szeretné már a magáét elő sem venni, s csupán eme nagy hívőknek bizonyságtételeit tárni a világ elé. »Igen, ép az, hogy mi egy erőtelcn, száraz, hitben és szívben homályos korszakban élünk!« Az anya hamar kész volt a recepttel. »Tudod, honnét fú ászéi?« A te megátalkodott kevélységedből. Hofacker Nagytiszteletü Ur bosszankodik azon, hogy az ő kedves »Én«-jét nem tükrözheti vissza egy Luthernek, Árudnak, Franckenak nagyszabású méreteiben«. A receptek jónak bizonyultak s Hofacker nagyon hálás volt értük. Bár adna Isten a <mi korunkban is épen nagytehetségü igehirdetők mellé ilyen jó receptekkel szolgáló édes anyákat. Gyermekévei és megtérése. Nem tartozott azok közé, akik már gyer- gyermekévekben átmennek bizonyos lelki ébredésen. A hét fiús apa nem tudta rendszeresen iskoláztatni minden gyermekét. Egész 15 éves koráig, úgy volt, hogy Írnok lesz belőle. Konfirmációja alkalmából apja megkérdezte: nem szeretne-e lelkész lenni. A fiú nem rettent meg a feltárt nehézségektől »igen«-t mondott. így elkerül hazulról s ép a Lipcse-i csata napján a Schóntal-i kolostori iskolába jut. Tanulmányaiban nem válik ki. Társai vidámságáért s ebben megnyilvánuló szellemességéért szeretik. Csakhamar rákerül a világias diákélet sikamlós lejtőjére, mely folytatódik az első theológus évek alatt is. Közben akad egy-két sajátságos tünet. Épen a Tiillingenbe, atheológiára való indulás előtti napon, neki ront Knappnak: »Nem ér az élet igv semmit! Meg kell térnünk. Néked is, nekem is, különben sohasem lesz belőlünk semmi!« A témát azután tréfálkozva, birkózva folvtatták, de lehetetlen nem látni bizonyos kapcsolatot e jelenet s a későbbi fordulat között. Theológus társai közt volt néhány ébredt lélek. Estenkint szoktak összejövetelt tartani. Énekük nagyon ingerelte. »Ostoba pietisták! — mondta. Azután mondogizálását igy folytatta: »Ls mégis ezeknek a fickóknak már van valamijük, ami neked még nincs. Békességük«. 1818. áll be a fordulat. Nincs pontos képünk a folyamatról. A könnyelmű mulatozások közben egyszerre csak elveszett voltának rettenetes érzése lepi meg. Az érzés azután különböző helyeken, különböző tonnákban ismétlődik. Mikor az őszi szabadságra szülei körébe megy, már nagy a válto/ás. Eddig lumptársaival a világban való csatangolásra szokta felhasználni a vakációt. Szüleit már ez is meglepi. Még inkább, mikor órák hosszat látják ülni a kert csendjében, azt, aki máskor csak a korcsmái mulatozásban érezte magát jól. Megérkezte után nem sokkal oda áll atyja elé: »Életem forduló pontjánál vagyok. Vagy vissza fogok sü- lyedni egészen a hitetlenségbe és romlásba, vagy egészen más, uj emberré leszek«. Hofacker megváltozása rendkívül nagy feltűnést keltett. Egyesek eleinte nem is akarták elhinni, inig nem látták, hogy itt egy minden máztól és gőgtől mentes esettel állnak szemben. Mások sajnálták, hogy »pietista« lett. »Vezetésre hivatott egyéniség s most ily kicsinyes életre vesztegeti el magát!« Próbálták lebeszélni. De közben a lényét jellemző, keresetlen imponáló erő sokakra tesz mély benyomást. Igehirdetései a szemináriumban eseményszámba mennek. Egy alkalommal Knapp erősen liberális szellemben arról prédikált, hogy a papok végül is csak azért szoktak szónokolni, hogy a szellem szabadabb kibontakozásának szárnyát szegjék satöbb világosságra való eljutás fáradságától magukat megkíméljék. Nyomban utána Hafacker következett. Ugyanazon igéről: »Ez a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkűnkkel együtt az igazságról« - mondott egy hatalmas bizonyságtételével megrázó prédikációt arról, hogy kicsoda az ő számára a megfeszített Krisztus. Theológiai tanulmányait most már céltudatosan végezte. Minden stúdiumban vezetőt Iá-
