Evangélikusok lapja, 1928 (14. évfolyam, 1-50. szám)
1928-08-05 / 32. szám
252. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1928. miután kb. 100 olyan dallamot is használ, amelyek abban nincsenek meg. így kénytelen a Skultéti, illetve a Chovan partitura nyomdokain haladni tovább. Azonkívül oly sajátságos helyzet áll elő, hogy pl. a tót ajkú nép azért a magyar istentiszteletre is jár s ott a magyar könyv dallamait is csak a tót szöveg dallamaira tudja énekelni. Lehetetlenség u. i., hogy pl. az Erős várunkat ugyanaz a nép magyarul a Kapi, tótul pedig a Skultéti vagy a Chován szerint, kétféle dallamra tudja énekelni. Miután pedig az ilyen helyen a »magyarság« a tót ősapákban gyökeredzik, igy érthető meg, hogy valaki ha »magyarrá« is lett, d ea tót dallamokat azért csak nem tudja elhagyni. Ezen lap 29. számában egy ismeretlenül is tisztelt cikkíró azt tanácsolja Elefánti debreceni kántorral szemben, hogy »Itt csak határozott fellépés segít, mely nem tekint sem jobbra, sem balra, hanem felismervén célját, törhetetlen eréllyel halad kitűzött célja felé, s elhárít utjából minden akadályt határozott, szilárd: lélekkel«. Ezt veszedelmes kijelentésnek tartom. Ez nem »felismerése« a célnak, hanem »félreismerése«. Röviden meg is mondom, hogy miért: Istentiszteleteinknél az igehirdetés és az Istennek a dicsőítése a fő-dolog. A hitélet szempontjából tehát az orgona csak harmad — sőt negyedrangu kérdés. A hitetlen embert az orgona és az ének nem építi. A hivő embernél meg sokkal fontosabb a belső lelki élet, és habár a szép orgonajátékot és az éneklést ő sem veti meg, sőt szeretettel veszi, reá nézve az is lényegtelen, ha az egyes dallamok itt-ott eltérnek. Azt azonban hitetlen és hivő egyaránt mégsem engedi, hogy apáitól öröklött dallamaitól megfosszák, hogy »határozott fellépéssel« más dallamok éneklésére szorítsák, mert úgy össze van ezekkel a dallamokkal nőve, hogy szinte a hitéletükben ingatnók meg azokat az egyszerű embereket, ha a megszokott dallamoktól elparancsolva, az istenitisztelet idejét énekórává alacso- nyitanánk le. S hogy ez nem puszta filozófia, azt be is bizonyítom. Egy kisebb 2000—3000 lelkes gyülekezet kántora megpróbálta az »uj« dallamok bevezetését. Kis híja, hogy le nem lökték az orgonáról. Ezzel a nép el is intézte az egységes éneklést. A »perifériákon«, ahol egy-egy vasárnap 2000-en, ünnepnapokon meg 5000 hivő énekel egy templomban, mit tehet egy szál ember avval a szerény kis orgonával, mely tnint egy kis sajka, tehetetlenül hánykolódik a nagy tömeg hangr hullámain? Mit érne és tenne vájjon ott az a »határozott« fellépés? Semmit! Könnyű ott egységes éneklést keresztülvinni, ahol a gyülekezet nagyon kicsi s annak is csak a fele énekel. A nagy alföldi gyülekezetekben, hol mindenki énekel és ahol a nép két, sőt 3 évszázad óta annyira összenőtt a maga dallamaival, hogy szinte beléidegződtek, ott nem lehet megboszu- latlanul egy erőszakos énekreformot keresztülvinni. Lássuk most már a »szelidebb eszközöket. Ha a gyerekeket a Kapi-féle egységes dallamok szerint tanítjuk, ezáltal az ifjúság az uj dallamot fogja énekelni, az öregek a régit. Hogy ez egyszerre, együtt, hogyan hangzana, arról jobb nem írni. Azonban nem az történik, hanem az, hogy az ifjúság hallgatni fog. Ezáltal a fiatalság elszokik az énekléstől, ennek pedig lelki életéiben fizeti meg az árát. Ha pedig szeret és akar énekelni, akkor kénytelen alárendelni önmagát az öregebb hívek vezetésének. Ekként újra megszokja a »régi« dallamokat és újra csak ott vagyunk, ahol voltunk. Az egységes éneklés reformjának úttörői közül nagyon soknak fogalma sincsen, mennyi bosszúság, mennyi egyenetlenkedés és ezáltal mennyi kár fakadna az egyház belső életére egy ilyen reform időelőtti keresztülhajszolásával. Sokkal fontosabb szerintem elsősorban jó zenetanárok képzése, kik úgy képzettségükre mint lelkiismeretességükre nézve zálogai lesznek az éneklés egységesítésének. Másodsorban, fontos a tanulók zenei kiképzése. Lehetetlen u. i., hogy oly kántoroknak is adjanak oklevelet, akik egy hármas hangzatot és annak fordításait sem tudják felépíteni, hogy más »nehezebb« dolgot ne is említsek. Amellett pedál nélküli orgonán »gyakoroltak« pedált. Az orgona rendszereiről meg csak annyit tudnak, hogy van fúvó és szívó orgona!... Kár tehát a variánsok miatt annyit jajveszé- kelni. Egy szépen ö:szhangositottés stilszerü előjátékkal előkészített variáns dáliáim — hozzávéve hogy az egész néptömeg énekel — szebb és fenségesebb, mint az egész ének úgy sivár uniformisba való bújtatása. Egyelőre ne akarjunk többet elérni, mint azt, hogy az orgonisták — ha egyszerűen is — de tisztán, nyugodtan és biztos kézzel orgonáljanak, hogy azok játéka ne legyen ízléstelen kapkodás, értelmetlen zagyva harmóniák tömege, avagy kínosan átdrukkolt gyakorló óra. Mert az ilyenek keze alá kár bármily szép dallamért! Ami pedig a katolikusokra való hivatkozást illeti, jobb arról is hallgatni. Ott van a sok má- ria-ének! Egy-egy éneknek 30 »eredeti« dallama is van! Hiszen a katolikus kántor c. szaklapjuk örökösen e variánsok felett siránkozik. Végül nem hagyhatom szó nélkül azt az elgondolást sem, hogy válasszuk ki a 20 legszebb dallamot, vegyünk hozzá 10 olasz melódiát és mi is szerkesszünk 10 melódiát. Vájjon a dunántúli énekeskönyvhöz, hogy ne is említsem az 1200 énekszövegü és 550 dal- lamu Tranosciuszt elég volna-e ez a 40 dallam?
