Evangélikusok lapja, 1928 (14. évfolyam, 1-50. szám)

1928-08-05 / 32. szám

■

1928. ___________EVANGÉLIKUSOK LAPJA _____25L

l

ekezeteket. A társulatok nemzeti jellege csak szaporítja a korlátokat és válaszfalakat. A következmény az, hogy a missziói területeken a keresztyének annyira elaprózódnak, hogy nem bírnak erőt kifejteni. Nem csoda, ha széles látókörű bensziilöttek nemzeti egyházat követelnek. A jeruzsálemi konferencia programmjábó! a felekezeti kérdés telje en ki volt kapcsolva, de a megbeszélésekből kitűnt, hogy ennek a problémának megoldása a közeli jövőben nem várható. Szépen fejtegette ezt a problémát Temple Vilmos manchesteri püspök: érthetőnek találja és lehetőség szerint támogatandónak tartja a nemzeti egyházak alakítására irányuló törekvést, azonban tisztában kell lenni afelől, hogy a nemzeti egyház megszervezése lazítja azokat a kapcsokat, amelyek az illető egyházat anyaegyházához fűzik s felidézi azt a veszesd cl met, hogy az az uj nemzeti egyház begubózódik. A felekezeti egyházak fennmaradásának pedig az a hátránya, hogy az illető ország keresztyénsége elaprózódik, de ezzel szemben megmara.l az ösz- szeköttetés a politikai határokon át. Mi fontosabb: egy erőteljes egységnek a megteremtése, vagy a történelmi keresztyénséggel való kapcsolat? A/ egyház szellemi jellegére valótekint- tettel á szónok mindent felülmúló jelentőséget tulajdonit annak, hogy a keiesdyénség az egész világon elevenítő kapcsolatban maradjon. Beszédében tehát odakoukludált, hogv a nagyobb csoportokban való tömörülés létrejöhet ugyan, de a keresztyénség érintkezésben maradása érdekében a felekezeti adottságoknak meg kell maradnick. A tárgyalásoknak eredményeképpen a konferencia abban állapodott meg, hogy az önállóság felé irányuló fejlődést energikusan támogatni kell. A külmissziói munkának célja az, hogy a munkamezőn önmagát fokozatosan fölöslegessé tegye a missziói egyházak önállósításával. Egyelőre azonban még nem vonulhatnak vissza a társulatok a munkamezókról. A missziók tehát átmenetileg parallel dolgoznak a bensziilött egyházakkal és fokozatosan adják át az iniciativát az egyháznak. A pénzügyi önállóság kialakulása érdekében a konferencia azon az állásponton van, hogy a pénzbeli támogatást az európai egyházaknak juttatott államsegélyek mintájára kell fixirozni, s előre megállapítani, hogy ez a segély évről-évre hány százalékkal csökken. A cél az élő népegyház.

A jeruzsálemi konferencián a pogánymisz- szió mellett szóbakeriilt a zsidómisszió is, amely- lyel annak idején az edinburghi konferencia nem foglalkozott; a határozat utalt a budapesti és varsói konferenciákra s ajánlotta ezeknek a konferenciáknak határozatait a tanulmányozásra. A Nemzetközi Missziói Tanács organizációját az uj viszonyoknak megfelelően átalakították. Állast foglalt a konferencia a háború kérdésében. Tárgyalta a misszionáriusok állami védelmét, a propagandamunkát és más mellékesebb jelentőségű ügyeket.

Dr. Mott, a konferencia elnöke a konferencia eredményét igy foglalta össze: »Ha jellemeznem kell a jeruzsálemi gyűlést, akkor habozás nélkül mondhatom, hogy ez volt a legbiztatóbb vallásos összejövetel, amelyen negyven év óta, vagyis mióta vallásos konferenciákon részt veszek, jelen voltam. Az egyháztörténelem folyamán mikor kellett az egyház munkásainak szociális, gazdasági, faji, nemzetközi és vallási természetű ügyek ilyen halma/atával foglalkozni, vagy mikor kellett nekik ennyi komoly és nehéz követelmények elé állani? Megtették, anélkül, hogy visszariadtak vagy kitértek volna. Minden diszkusszión és hivatalos tárgyaláson végighúzódott a valóságra irányuló akarat. A dolgoknak szeme közé néztek, és igazi nevükön nevezték meg ókét. A gyűlés tagjai sohasem szálltak alá az ideálizmus és aszéíes perspektíva fennkölt magaslatairól, s mégsem vesztették el soha a talajt a lábuk alól. A beszédek, viták, határozatok előre irányultak. Merem állítani, hogy 10, sőt 20 év múltán itélőképes emberek azt mondják majd, hogy Jeruzsálem a világrakiható keresztyén mozgalom fejlődésében és kiterjedésében egy uj korszak kezdetét jelentette«.

(Vége.)

Egységes egyházi éneklés és egyöntetű liturgia.

E cim alatt már igen sok agilis és jobb be- látásu evangélikus zenész fogott tollat a kezébe, hogy több oldalról megvilágítva a tárgyat, nyílt képe legyen a fölöties egyházi hatóságainknak erről a veszedelmes témáról, mely mint a tengeri kígyó, a viták egész sorozatát provokálja és közben minden a régiben marad. Szabad legyen e kérdéshez nékem is hozzászólnom, hogy a gyakorlat alapján reáirányitsam a kérdés elintézésére hivatottak figyelmét olyan körülményekre is, aminőkre eddig talán senki sem mutatott rá.

Tudvalévő do'og, hogy a Kapi-féle Chorál- könyv használata kötelezővé tétetett. Oly egyházaknál, amelyeknél csak egy, nevezetesen a magyar vagy német nyelv volt az egyedüli hivatalos nyelv, ez csak ment valahogy. Azért »valahogy«, mert bizony pl. több dunántúli és egyéb gyülekezet akadt, hol az egyes Kapi-féle dallamoknál az eredeti kották mellé a vidéki variáns-dallam ceruzával volt bejegyezve, mert »a nép csak igy énekli«. Tehát ha kisebb mértékben is, de variánsok itt is vannak.

A két ajkú egyházaknál azonban reménytelen a helyzet. Különösen a tót-magyar ajkú helyen. A tót nép az u. n. Tranosciust használja. Ebben kb. 1200 ének és 550-féle dallam van. Ilyen gyülekezet, ha akarna, akkor sem támaszkodhatna egyedül a Kapi-féle Korálkönyvre,