Evangélikusok lapja, 1928 (14. évfolyam, 1-50. szám)
1928-01-22 / 4. szám
26. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1928. sága mellett a legerősebb bizonyíték az, hogy maga Naámán is boszankodott annak egyszerűsége miatt. De ennek a csodatételnek voltak Elizeuson és a Jordán folyó vizén kívül más szereplői is, akikről nem szabad megfeledkeznünk. Nevezetesen egy kis rabszolgákany, akit a siriaí portyázó csapatok hurcoltak magukkal Izrael országából, s aki Naámán feleségének szolgált. Ez a kis rabszolgaleány ajánlotta Eli- zeus prófétát, s hű misszionáriusnak bizonyult rabságában, idegen népek közt. Továbbá azok a szolgák, akik urokat szeretettel figyelmeztették arra, hogy heveskedésével ne rontsa el a dolgát. Nem rejlik-e ebben mélységes tanulság a mi korunk számára is? Szegények mindig lesznek. Mindig lesznek urak és szolgák. A béípok- losság nem ebből a társadalmi helyzetből ered. A mételyező bűn az eredendő bűn. Ámde a gyógyuláshoz hozzátartozik, hogy szegények és gazdagok, urak és szolgák között a viszony olyan mint Naámán házában Ahol a szolgák urok- nak javát akarják, mert megcapasztalták annak szeretetét, s nem1 állnak rajta bőszül azért, hogy a siriai portyázó csapatok rabszijra fűzték őket, amint hogy urok sem tartja magára nézve !e- aiacsoinyitónak azt, hogy szolgája szavára figyel- mezzem és tőle tanuljon. 1 fiiippibelíekbez irt levél. 1, 3. 6. Az apostol tiszte kettős. Hirdeti az evangéliomot és az Ige isteni erejével embereket térit. Ez a munkája az emberek felé irányul. Erre a munkára a megbízatást és az evangéliomot Krisztustól kapta. Istennek kegyelmét ismeri fel abban is, hogy az Ige nem tér visz- sza üresen, s munkálkodásának eredményét tapasztalva hálaiinában fordul Isten felé, s könyörög a gyülekezetért, annak minden tagijáért Az apostol imádkozó élete is felöleli a gyülekezzetek A filippibeliek tudják meg, hogy Pál Isten eilé viszi ügyeiket, Isten trónja elé állítja őket; mentsenek ebből bátorságot és szent életre kötelező figyelmeztetést, örömmel töltheti el őket az, hogy az apostol örömmel könyörög érettük, amikor a gyülekezet életét emlékezetébe idézi az első naptól kezdve, midőn szombatnapon egy folyóvíz mellett beszélgetett az egybegyült asszonyokkal (Ap. Csel. 16, 12—40), egészen mostanig, s végiig gondolja a gyülekezet történetét. Öröm volt munkálkodni, s öröm ráemlékezni. Az örömnek oka nem csupán az eredmény; mert ha apostoli örömét az apostoli munka sikere táplálná, akkor nem lenne zavartalan; mindig beárnyékolná a jövőnek bizonytalansága. Azt a jó munkát ott Filippiben Isten kezdte meg. Az a munka nincs elhamarkodva, nem ötletszerű, nern pillanatnyi emberi lelkesedésből, hangulatból született. Az apostol eszköze, halandó munkása az Isten által tervezett és megindított nagy munkának, amelyen Isten sem szűnik meg dolgozni, s éppen azért a munka be íog fejeződni a Krisztus dicsőségben való megjelenésének napjára. Az apostol nem hágy maga után befejezett munkát; ez nem is célja. Mert miként maga a munka meghaladja az egyes ember erejét, úgy a munkának befejezése is túlesik az egyes ember életidején. Ide, ahol az örökkévalóság számára dolgoznak, nem lopózhatik be semmi kicsinyesség és önzés, vagy önző számítás. Ha a múltra gondol, vagy a jelenbe tekint, hála és öröm tölti el az apostol szivét; nem rettenti azonban a jövendő sem, mert a jövő is Isten kezében van. Ezért öröme biztos alapokon nyugszik. Istennek Szentlelke a lelkekben végzi belső, sokszor titokzatos, megmagyarázhatatlan munkáját. De ennek a rejtett munkának van látható gyümölcse is. A filippi- beliek az első naptól kezdve resztvettek az evangéliom ügyében. Ez jelenti egyfelől azt, hogy Filippiben megalakult az Istenben igazán hívőknek egy olyan gyülekezete, amelynek lényege az evangéliomi javakban, hitben, szere- tefbem, reménységben való közösség; másfelől pedig jelenti azt, hogy a filippibeli gyülekezet szóval, tette), élettel tanúsítja az evangéliomi javak birtokában összeforrott telkeknek erejét. 1, 7. 8. Az apostol a leghőbb szeretettel van a f i li p pi beli e k iránt. Ez a szeretet nem ösz- tönszerü vonzódás vagy rokonszenv, amely az embert elvakulttá teszi a szeretett embernek hibái, fogyatkozásai iránt, s gyakran arra is késztet, hogy hízelgéssel szerezzük meg a visiziont- szeretetet. Az apostolé krisztusi szeretet, amely sohasem csúszik le a felismert igazság fundamentumáról. Az apostol szive hálával, örömmel és reménnyel telik meg, amikor gyülekezetére gondol, s nem hallgatja el a dicséretet, mert igy méltó, igy felel meg az igazságnak. Nem hízelgéssel, méltatlan magasztalással iparkodik a gyülekezetét önmaga iránt szerétéire hangolni, ebben a szeretetben megtartani. Nemcsak a szív szól belőle, hanem az értelem is. Ismeri a gyülekezetét, annak beléletét, cselekedeteit, gondolkodását. íme, most is, mikor ő fogságban van, Rómában, a világbirodalom fővárosában, ahová azért jutott, mert ügyét a helytartótól magához a császárhoz fellebbezte meg, amihez mint római polgárnak joga volt, a filippibeiiek most is társai abban a kegyelemben, hogy a fogság által is megerősittessék az evangéliom s a bilincsek is bizonyságot tegyenek arról, hogy akiket Istennek Lelke megszabadít az,evangéliom ereje által, azok igazán szabadok. A legnagyobb földi hatalmasság sem elég erős arra, hogy ai keresztyén ember szabadságát elvegye, még ha kezére-lábára béklyókat ver is. Ezt a szent kö-
