Evangélikusok lapja, 1928 (14. évfolyam, 1-50. szám)
1928-01-15 / 3. szám
1928.___________________EVANGÉLIKUSOK LAPJA ________________19. tást megtagadta, a magyar egyházmegye felállításához nem járult hozzá. Két magyar lelkész az egyházmegyei kormányzatban is szerephez jutott. Az 1873. évi tisztujitás alkalmával azonban a magyarok kibuktak és igy már az egyházmegyénél képviselet nélkül maradtak. Erre 1874-ben bejelentik a főkonzisztóriumnak, hogy az egyházkerületből kiválnak, s egy úttal kérelemmel fordultak a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez, hagyja jóvá a szász egyházból va'ó kiválásukat s adjon engedélyt valamelyik egyházkerülethez való csatlakozásra. A miniszter, bár a panaszokat kiküldöttjei által megvizsgáltatta és alaposaknak találta, az elszakadást nem tartotta célszerűnek, sem helyesnek, ellenben kívánta a magyar gyülekezeteknek külön egyházmegyében való tömörítését. Jellemző, hogy a szász konzisztórium a miniszteri leiratnak csupán azt a részét közölte a gyülekezetekkel, amelyben az elszakadást nem helyesli, a külön egyházmegye felál itására vonatkozó részt ellenben nem; ezért a miniszter rosz- szalását fejezte ki. A szász országos egyház az önálló egyházmegye alakításába nem ment bele; az 1877. október 3-án tartott fökonzisztóriuini ülés egyhangúlag úgy határozott, hogy nem állja útját annak, hogy azok az egyházközségek, amelyekben az elszakadási vágy kiolthatatlan, akár más szuperintendenciához cstalakozhassanak, akár önálló egyházi szervezetet létesíthessenek. Még tiz évbe telt, amig akiválás megtörtént. Brassó, Apáca és Újfalu magatartása halogató és habozó volt. 1883-ban megalakult a brassói lel- készi kör azzal a céllal, hogy az elszakadást végrehajtsa. De megint három évig késedelmesked- tek, mig 1886-ban a tatrangi gyülekezet kimondotta, hogy a szász egyházból kilép s csatlakozásra hi via fel a többieket is. A többiek csatlakoztak a mozgalomhoz, 1886. március 25-én Brassóban konvyntet tartottak, amely nagy szótöbbséggel kimondta az önálló egyházmegye megszervezését, végrehajtotta a választásokat és a tiszai egy házkerülettől kérte az ideiglenes be- fogadtatást. Ezt 1886. május 15-én megkapta és azonnal megszakított minden összeköttetést a szász egyházzal. A szászok tiltakoztak, de a tiszai egyházkerület 1886. augusztus havában Késmárkon tartott közgyűlése ennek ellenére is véglegesen kebelébe fogadta a brassói egyházmegyét. A kerület határozatát az egyetemes gyűlés még ugyanazon évben jóváhagyta, s a gyülekezetek és a brassói egyházmegye 1887. első negyedében a magyarhoni evangélikus egyház törvényei szerint rendezkedtek be. A vallás- és közoktatásügyi miniszter 33.613/1887. számú rendeleté szerint őfelsége kegyelmesen jóváhagyta a brassói magyar egyházmegye megalakulását. Jegyzetek. Sierra Leone angol protektorátus Afrika nyugati partján. Nem sokat hall róla a világ, de most január 1-én olyan nevezetes esemény ment ott végbe, amely beszéltetett róla a világsajtóban. A/on a napon megszűnt ott a rabszolgaság. Az olvasó megdörgöli a szemét. Rabszolgaság? Hát még mindig voltak rabszolgák? Az Urnák 1927-ik esztendejében? Angol protektorátuson? Hiszen úgy tanultuk, hogy a rabszolgaság eltöröltetett az angol világbirodalom egesz területén! Nos, ez az információ téves volt. Tavaly a siera leonei bíróságok egy ügyből kifolyólag olyan Ítéletet hoztak, hogy a rabszolga- tartó fel van jogosítva arra, hogy megszökött rabszolgáját »megfelelő erőszakkal is visszavigye a szolgálatba. Ez a bírósági Ítélet pattan- totta ki a protektorátus törvényeinek hibáját. Hoztak egy törvényt a rabszolgaság eltörléséről, amely 1928. január 1-én lépett életbe. A törvény életbelépésének nagyobb társadalmi vagy gazdasági következményei nem lesznek, mert a rabszolgák jórészt házi cselédek voltak, akik előreláthatólag továbbra is megmaradnak eddigi »tulajdonosaik«, jövendő »»munkaadóik« szolgálatában. Megemlítendő, hogy Sierra Leone törvényhozó testületé egyhangúlag hozta meg az uj törvényt, vagyis raszavaztak azok a törzs- főnökök is, akik a törvényhozásnak tagjai, s akiknek egyúttal a legtöbb rabszolgájuk volt. Ez. a törvény többféleképpen is vonatkozásba hozható a keresztyénséggel. Először is a szökött rabszolgának ügye emlékeztet bennünket arra az Onesimus nevű rabszolgára, aki Pál apostol szeretett munkatársától, Filemontól szökött meg, s akit az apostol olyan meghitt levélben ajánlott urának szeretetébe. Azután emlékeztet bennünket arra a nagy harcra, amelyet az amerikai Egyesült Államok vívtak meg egymással a múlt században a rabszolgák felszabadításáért. Emlékeztet bennünket Wilbeforcera és Beecherre, akik a rabszolgák felszabadításáért az igének fegyverével harcoltak. Végül eszünkbe juttatja azokat a vádakat is, amelyeket a keresz- tyénség ellen annak ellenségei felhoznak. Tudni- iílik, hogy a keresztyénség szép szavakkal el- á mit ja az embereket, ellenben nem igyekszik arra, hogy a szép elmélet a gyakorlatban is megvalósuljon. Ez a vád manapság tömören úgy hangzik: A keresztyénség ópium a népnek. Hia már Pál apostol is kimondta azt, hogy itt nincs szolga, sem szabad, miért nem gondoskodott arról, hogy ez az elv azonnal átültettessék »gyakorlatba? A világháború rémségei az efajta vádaskodásnak újabb táplálékot adtak, s a keresztyén lelki ismeretet kétségtelenül súlyos kérdések és nehéz problémák elé állították. Hogyan fiest az az evangéliomi tanítás a gyakorlatban? Nemcsak a rabszolgaság, hanem a társadalmi igazságnak egész komplexuma dolgában. Hogyan állunk a
