Evangélikusok lapja, 1928 (14. évfolyam, 1-50. szám)
1928-04-29 / 18. szám
XIV. éyioiyain. 1928. április 29. 18. sxäm. Szerkesztésig : l í Bt1T (Moson ■ Riadóhivatal: 6TÚR. ev. koaviat-ópdlat. Kiadia: I LOTNER-SZOVÉTSÉG. Postatakarékpénztári csekkszámla: 1290. SiarkauU.ért UU16. NÉMETH KÁROLT ««per««. inként egyszer, vasárnap. ElOllzettsl ár: tgesz évre 6 P. 40 fill., félévre 3 P. 20 üli., negyedévre 1 P. 60 filU Eov szám 16 fill Hirdetési árak megegyezés szerint. Jövevények és idegenek. „Kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket’“ I. Péter. 2. 11. A keresztyén embernek magasztos hivatása van a világban: Ti vagytok a földnek savai! Ti vagytok a világnak világossága! Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat! Dmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliomot minden teremtésnek! Éppen azért Jézus igy imádkozik halála előtt az ő Atyjához tanítványait illetőleg: »Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól. Nem e világból valók, aminthogy én sem e világból vagyok. Szenteld meg őket a te igazságoddal: A te igéd igazság«. Tanítványai a világban vannak, és a világban van a gonosz is. »Elküld- lek titeket, mint juhokat a farkasok közé«. A világban levő gonosznak gonoszsága akkor lett nyilvánvalóvá, amikor eljött az igazi világosság, amely megvilágosit minden embert, de a rilág nem ismerte meg öt; az övéi közé jött, és az övéi nem fogadták be őt. Az a sors, amely Jézusnak a világban és a világ részéről osztályrészül jutott, a keresztyén embernek állandó figyelmeztetés arra, hogy a világban lenni, élni, munkálkodni számára nem jelentheti sohasem azt, hogy a világgal eggyé legyen; egyúttal a lelkiismeretet riasztó jel, valahányszor a világ tetszését szeretné elnyerni. Evangéliomok és epistolák sokféleképpen fejezik ki azt a gondolatot, hogy a keresztyén ember nem érezheti magát otthonosan ebben a világban, ahol csak jövevény, idegen és zsellér marad, mint minden őse. A földi élet nem csupán azért neveztetik jövevénységünk idejének, mert a halálban el kell tőle szakadnunk. A földi élet ezen megítélésében nincsen semmi sajátosan keresztyén vonás. Ezt a pogányok éppen olyan jól tudják, mint a keresztyének. A keresztyén ember hitből él, s az itt szóban forgó vonatkozásban is a hit az, ami a keresztyén életfelfogást megkülönbözteti a pogány életfelfogástól. Az élet múlandó volta, az ember parányi léte a hit által veszti el erkölcsromboló, életkedvet sorvasztó, munkahűséget ernyesztó, célkitűzéseket esztebnségnek feltüntető hatalmát. A hit nélkül lefolytatott erényes életben nincs logika, legfeljebb komor dac és a világ gonosz erőinek az egyéni tisz- tultabb lelkiismeret által való legyűrése; alapjában véve a világnák megvetéséből táplálkozik. Már ezen jellegénél fogva is nemcsak különbözik, hanem ellentétben áll azzal a keresztyén hitélettel, amelynek egyik forrása és formálója az a meggyőződés és tudat, hogy Isten a világ iránti szeretettől indíttatva küldte el egyszülött Fiát, hogy megmentse a világot az elveszéstől; továbbá a megtapasztalása annak, hogy Isten előbb szeretett minket, és Jézus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk. Amikor tehát Péter apostol a harminckilencedik zsoltár szavaival a keresztyénekhez, mint jövevényekhez és idegenekhez beszél, a zsoltáriró királynak hite is szól ugyan belőle, mert már az is hitt Istenben, aki meghallgatja az imádságot és könnyeket töröl le orcánkról, de az apostol hite már több annál, mintsem hogy azt mondhatná Dáviddal, hogy merő hiábavalóság minden ember, olyan mint az árnyék, elmegy és nem lesz többé. Az apostol hite már a Jézus evangéliomán nőtt fel és a Jézus feltámadásának ereje hatotta azt át. Igen, jövevény és idegen az ember e világban, de ebben a világban van, Istennek akaratából van itt, és Istennek akaratát kell cselekednie a világban. Ki kell vennie a részét abból a munkából, amely a világ megváltására, a gonosznak legyőzésére, Isten dicsőségének
