Evangélikusok lapja, 1928 (14. évfolyam, 1-50. szám)
1928-04-29 / 18. szám
EVANGÉLIKUSOK LAPjA 1928. 138. teljes kinyilatkoztatására irányul. Ezt a munkát csak úgy lehet eredménnyel végezni, ha egyrészt mindig különbséget teszünk a világ és önmagunk között, de másrészt hitben és szeretetben újból és újból a világ felé fordulunk, anélkül, hogy a világban elmerülnénk. A napnak fénye és melege nem azáltal lesz a földön az életnek forrása, hogy maga a map egybeolvad a földdel, hanem azáltal, hogy fényt és meleget sugároz a magasból. A keresztyén ember nem úgy tudja elvezérelni a világot az Istennek dicsőítésére, hogy elvegyül a világba, hanem úgy, hogy hitének, szeretetének és reményének ormairól sugározza a világba a hitet, szeretetet és reményt. E világban, de nem e világból! A szentségek szociális jelentősége. Krisztusnak és apostolainak a Krisztus nyomdokain kétségbevonhatatlanul az volt a célja, hogy az egész emberiséget, minden fajt és minden nyelvet, minden hatalmasságot és minden foglalkozást egyesítsenek!. Ennek a tételnek igazolására az Ujtestámentomból nagyon sok idézetet lehetne felhozni; igazolásául szolgálhat Jézus tanításának lényege is. Ennek a tanításnak lényege és veleje az Istenről szóló tanítás. Az Istenről pedig az evangéliom azt tanítja, hogy mindenkinek teremtője és atyja. Az alapvető hit, amellyel minden embernek Isten felé közelednie kell, az, hogy »Isten teremtett engem, minden teremtményekkel együtt«, hogy Isten gondoskodik rólam és mindenkiről, s ezért én ,és mindenki Istennek hálával, dicsérettel, szolgálattal és engedelmességgel tartozom. A Krisztus egyháza nem tehetett »volna igazában mást, minthogy ezt az elsőrangú tételt az első helyre tegye, s az Istenbe, mint terem- tőbe és atyába vetett hiten építse fel egész életét, munkáját. Az egyház hivatása lett volna demonstrálni Jézus Krisztus istenhitének azt az alapvető vonását, hog^' az embereket egyesíti. Mert ezt a célt szolgálta Jézus a tanításával, az életével és ezt szolgálta a két szentségnek, a keresztségnek és az úrvacsorának szerzésével is. Korunk a teljes széthullás, dezorganizáló- dás, felbomlás jeleit mutatja. A keletkező érdekszövetkezetek és érdektársulások, a foglalkozás, nyelv, faj, felekezet szerint való csoportosulás is csupán torz mása az igazi egységnek, mert minden ilyen egyesülés egyúttal szakítás is, és uj frontoknak alakítása a létért való világháborúban. Szövetkeznek, hogy egyesült erővel verekedjenek a koncért, s azután egymás között marakodjanak a koncon. Bizonyítja ezt az a körülmény, hogy a ma legerősebb egység, az állam is szerte a világon a pártoknak emésztő harcát mutatja,, amelyet még fokoz aiz állameszméről vallott felfogásoknak keresztezése, a szociáldemokráciának és a bolsevizmusnak az államhatalomért vívott harca szerte az egész világon. Másfelől azonban lehetetlen meg nem látni azt, hogy az általános zűrzavar és fejetlenség közepette, a nagy harci lármában van egy másik irányzat is, amely csendes, de erős. Ez az irányzat az emberi szolidaritást, az emberi testvériséget hangoztatja és iparkodik megvalósítani. És ez az irányzat, akármilyen nevet visel is, akármennyire hallgat is Krisztusról, akármennyire nem akar is tudni az evangéliumról és a keresztyén egyházról: a Krisztustól ered. Az emberiség testvériségét minden józanul és okosan gondolkodó elme elismeri helyes, szép, jó és igaz eszmének. És azok a különböző ürügyek, amelyeket felhoznak arra, hogy a magában véve igaz, jó és szép eszmét megvalósitha- tatlannak tüntessék fel, abból élnek, hogy ellenkezőképpen élnek, amint ez az eszme azt megkívánná. Nincsen egyetlen uralkodója, királya, fejedelme, elnöke a világ országainak, aki nem vallaná azt, hogy a békesség, az egyetértés, az igazság igaz értékek. De miért van, hogy mindegyik csak a maga államának a területén belül kívánja ezt az egységet, egyetértést, békességet, igazságot? Honnan van az emberi szolidaritás provincializmusa? Onnan, hogy az efajta szolidaritás nem egyéb, mint eszköze a meghasonlásnak, a viszálynak, a szakadásnak. Az emberi egységet nem lehet megvalósítani sem az állam eszme, sem a szövetkezeti eszme, sem a kaszinó-eszme alapján. Az emberiség, mint egység, nem lesz sem állam, sem szövetkezet, sem klub. Az emberiség egysége csak szellemi egység lehet. Az embert szellemisége emeli a természet fölé, szellemisége teszi emberré, különbözteti meg az állatvilágtól. Ha ezt a szellemiséget tagadjuk, vagy a második sorba állítjuk, és biológiai alapon kezdünk el dolgozni, természetrajzi alapon kívánjuk felállítani a homo sapiens egységének és szolidaritásának tanát, hamarosan zsákutcába jutunk és megállunk egy kopasz fal előtt, amelynek neve: fajok. Állatfajok, emberfajok. Az államjogot a természetjog alapján szintén nem lehet ódáig fejleszteni, hogy kijöjjön végösszegként az emberiség szolidaritása, mert az államot az érdekszövetkezettől csakis erkölcsi vagyis szellemi megalapozása különbözteti meg. A szakszervezetek, legyenek azok a munkásoknak, a tőkéseknek, az orvosoknak, a tanítóknak, a lelkészeknek, vagy bárkinek a szövetkezetei, önként értetődőleg nem vezethetnek el az emberiség szolidaritására. Ha nincs az emberiségnek közös szellemisége, akkor emberi egység sincs. A közös szellemiséget tanítja a keresztyén vallás. Az Isten, mint teremtő és atya, az ember szellemiségének forrása. »Lehelte bele az
