Evangélikusok lapja, 1928 (14. évfolyam, 1-50. szám)
1928-04-15 / 16. szám
1928. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 123 felhívása az Urban való örömre első sorban úgy értelmezendő, hogy a gyülekezetét reáesz- mélteti arra, hogy a Krisztusban van, őbenne él, és ha a gyülekezet ezt soha nem téveszti szem elől, akkor ez a tudat felébreszti benne és állandóvá teszi az örömöt. Ez a keresztyén öröm tehát nem a saját teljesítményeinkből táplálkozik, nem a saját kényelmes, biztos, vagy jól körül bástyázott helyzetünkben gyökerezik, hanem a Krisztushoz, az élet fejedelméhez és a lelkünk megváltójához való megszentelt viszonyban, és abban amit ó tett érettünk. 3, 2. 3. A Krisztusban való élet éberségre kötelez. Mert Krisztusnak és országának ezen a világon agyafúrt, ravasz, még aljasságoktól és erkölcsi oscsmányságoktól sem tartózkodó ellenségei vannak. Az apostolnak bőven volt alkalma tapasztalni, hogy ezek az ellenségek mint vérebek követték öt nyomon városról-városra, gyülekc- zetról-gyiilekezetre; jól ismeri őket és fogásaikat, mert egykor ó maga is háborgatta a Krisztusnak anvaszentegvházát, fenyegetéstől és öldökléstől lihegett. Tudja, hogy azokban az emberekben van szenvedélyes buzgóság, van szolgálatkészség, van kitartás. De a buzgóságuk vak, a szolgálatuk hamis céloknak és hamis ügynek van szentelve, kitartásuk a gy űlöletből táplálkozik. Gonosz munkások, mert a gonoszt munkálják, s szivükben a gonosz ütött tanyát. Ezekkel szemben állandóan résen kell lenni, nyitott szemekkel kell vigyázni, mert csaholásukkal megijeszthetik és megzavarhatják Krisztus nyáját. Úgy tüntetik fel munkájukat, mintha Izrael népéért, Istennek Izraeléért fáradoznának, s az Isten gyülekezetének egységét munkálnák azzal, hogy egy külső jel, a körülmetéfleedés által akarják az összetartozást és az isteni elhívásban való részesedést biztosítani. Pedig ez a külső jel ahelyett, hogy egységet hozna létre, inkább szétválaszt, amikor eltereli a figyelmet a .lényegtől, a lélekben való egységtől, és ezáltal eltakarja azokat az igazán döntő és lényegbe vágó különbségeket, amelyek a külső egység mellett a lelkeket egymástól elválasztják. Farizeusok és szadduceusok, papok és Írástudók mind együttvannak a körülmctéltségben, holott a lelki és vallási élet terén szakadékok és áthidalatlan mélységek vannak közöttük. Isten népének egysége csak az Istenhez való viszonynak egységén épülhet fel. Az Istenhez való viszony pedig lelki viszony, mert az Isten lélek. Az egységnek a jele tehát valamely lelkiségnek a kifejezője. Az apostol a csahos ebekkel szemben hirdeti, hogy az Isten népéhez azok tartoznak, akik Isten leikétől vezéreltetve lélekben szolgálnak Istennek. Ezek a keresztyének. A keresztyének a lélek szerint járnak, a lélek szerint ismerik egymást; nekik a lélek tesz bizonyságot, arról, hogy Istennek gyermekei; istentiszteletük és imádásuk a léleknek szolgálata. A lélekkel szemben áll a test; már pedig a test erőtelen, test és vér nem örökölhetik az Istennek országát. Ha a testtel akarnánk dicsekedni, akkor a dicsekedésünk azon alapulna, ami bennünk erőtelen, aminek örökösödési joga nincs, aminek a révén nem juthatnánk be oda, ahova vágyakozunk. Azok, akik a keresztyéneket a kö- rülmetélkedésse! hozzá akarják kötni a testi Iz- ráelhez, a testben bizakodnak, amire vonatkozólag az isteni ígéretek már megszűntek, mióta Isten kitöltötte az ő Lelkét, aki által kiáltjuk: Abba, azaz Atyám. Ezek a testben bizakodók ellentétbe jutnak mindazzal, amiért a Krisztus élt, szenvedett és meghalt. Vissza akarják fejleszteni az Isten brszágának földi életét oda, ahol volt a Krisztus eljövetele és a Szentlélek kitöltése előtt. Megvetik azokat az ajándékokat, a melyeket Isten a Krisztus és a Szentlélek által adott az. embereknek. A testben bizakodnak. Tehát abban, ami a jellemmel, a személyiséggel, a lelkiséggel nagyon távoli és bizonytalan ösz- szefüggesben áll. A vallási életnek materialistái ezek, akik a külső alakiságok és anyagiságok alapján ítélik meg a lélekre tartozó dolgokat. Katonai szent beszédek. Irta: nagymegyeri vitéz Rales Károly nyug. altábornagy, a m. klr. honvédség protestáns egyházszervezetének főgondnoka. A katonai szent beszédekre is vonatkozik Moltkénak a következő aggodalma: »Attól félek, hogy a szószéken buzgólkodó az a lelkész, aki inkább rábeszélni akar, minthogy meggy őzni tudna, a hallgatóságot a templomból kiprédikálja . Evvel Moltke a hosszantartó prédikációk ellen akart nyilatkozni. Meg vagyok azonban a felöl győződve, hogy az nemcsak Moltkénak a véleménye. A legtöbb ember ugyanis hivatásánál fogva konkrét, azaz külső érzékeivel felfogható eszmekörben szeret élni. Ha már most ebből a gondolatvilágból kizökkent, azaz bármily rövid ideig is tartó elméleti fejtegetés utján arra kényszerítik, hogy elvont, az ő értelmén kívül eső, vagy azt túlhaladó eszmékkel foglalkozzék, természetesen azt minden részletében követni sem tudja, azt tehát nem érti meg, belefárad, unalmas lesz neki, aminek látható, sőt olykor hallható bizonyítékát is adja. Mind ebből pedig az következik, hogy az átlag, sőt azon aluli embereknek csak rövid ideig lehet elvont értelemben beszélni. Még a harminc éves háborúból maradt vissza az a kissé otromba katonai mondás, mely szerint: Ich acht’ gering, der Frömmigkeit Ehr’ Kurz. Predigten, lang Bratwürst’ her«. Ez körülbelül azt jelenti: Kevésre tartom az ájtatosság becsületét rövid prédikációkat, ellenben hosszú kolbászt ide. Még Luther is figyelmezteti a lelkészeket az ő szent beszédeik megtartására vonatkozó szabályokban: »Tritt fest auf, tu’s Maul auf, hör’ bald auf!« Lépj fel
