Evangélikusok lapja, 1928 (14. évfolyam, 1-50. szám)

1928-04-15 / 16. szám

i22. Evangélikusok lapja 1928.

ten, annál nagyobb lesz az elégedetlenség!, és annál sűrűbb viharfelhők gomolyognak az emberiség történelmének egén; a fajok, nyelveié, osztályok, vallások ellentéte annál élesebbé válik. Minden nemzetnek növekednek a belső nehézségei és az egész emberiség életére kiható súlyos jelentőséget tulajdonítanak például annak a sokakat valósággal megdöbbentő ténynek, hogy a kínaiak öt év alatt ötven millióval szaporodtak. A diadalmas munka az emberiség történelmét mind nagyobb egységes síkra hozza, de ezzel együtt kolosszálisabbak lettek azok az erők is, amelyek a történelem egyensúlyát fel- billenéssel fenyegetik.

Bizonyos, hogy ha az ember szellemisége nem tart lépést civilizációjával; ha mindinkább integrálódó világképével együtt nem integrálódik a lélek kozmosza is, akkor az emberiséget csődbe viszi a világra irányított és vívmányokban gazdag munkája. Az ember nemcsak kenyérrel él. És nem él meg abból, hogy minden testi és lelki erejét reáforditja a produkcióra. Az a munka, amely egyoldalulag a világra irányul, nem kedvez azoknak az értékeknek, amelyek végső elemzésben a munkának is hordozói. Mert amikor úgy látjuk, hogy az újkori világhóditás a keresztyén népek köréből indult ki, akkor nem vonhatjuk kétségbe azt sem, hogy ennek! a munkának lelki rugói a keresztyén népekben vannak meg és összefüggésben állanak azzal a hittel, amellyel a keresztyén népek tekintik az életet, annak feladatait és felelősségeit. A mai civilizáció halálos veszedelme tehát az, hogy elszakadhat gyökereitől, a keresztyén erkölcstől és a keresztyén hittől. *$-■

Civilizációnk nem maradhat fenn azon erények és lelki tulajdonságok nélkül, amelyek azt megteremtették. S ha vizsgáljuk, hogy melyek azok az erények és tulajdonságok!, úgy találjuk, hogy azokat a hősiesség egészen speciális, keresztyén vonása jellemzi: az önmegtagadás, az önzetlenség, az önfeláldozás. A nagyképü allűrökkel pompázó élősdiek serege nem rejtheti el a mélyebben látók elől azt a tényt, hogy a diadalmas civilizatórius munka pionírjai olyan életet éltek, amely a szenvedésen és halálon túl hiszi a feltámadást, és meg van győződve a. megváltás szükségéről és igazságáról. Semmiféle civilizáció nem maradhat fenn olyan emberek nélkül, akik lemondanak a világi nyereségről és haszonról. Legkevésbé maradhat fenn a Nyugat civilizációja, amelynek bölcsője Bethle- hemben ringott, s amelynek vezérszelleme sok

mindenfélének ellenére mégis csak az evangé- liom szelleme volt.

A Nyugat tétkérdése és problémája tehát az, hogy tud-e porondra állítani elegendő olyan embert, akik nem szeretik a világot, se azokat, amik a világban vannak; akik lemondanak a test kívánságáról, a szemek kívánságáról, és az életnek kérkedéséről, és a Názáretinek nyomdokain járva szeretik az Atyát és cselekszik Annak akaratát. A keresztyén erényeknek elha- nyatlása és devalvációja ölné meg azt a civilizációt, amely a keresztyén erényekből született, de amelynek élősdiei olyan nagy garral és olyan ostobán kicsinyük le ezeknek az erényeknek értékét és erejét.

II filippibeliekhez irt levél.

(Folytatás.)

3, t.

Amikor arról van szó, hogy a keresztyén hitnek és életnek alapvető igazságait ismertesse a gyülekezettel, akkor az apostol nem riad visz- sza az ismétlésektől sem. Őneki magának is jól esik, ha újból és újból bizonyságot tehet arról a kegyelmi ajándékról, amelyben Krisztus részesíti, és feltárhatja a hitben testvérei előtt azt a napfényes világot, amely egész benső valóját eltölti, amely őt minden körülmények között boldogítja. Apostoli működéséhez a legszorosabban hozzátartozik az, hogy az Isten üzenete a világ számára örömüzenet; az Isten igéje örömöt adó erő. Apostoli szolgálat ez, mert vele a gyülekezetét bátorítja, erősiti, kitartásra buzdítja abban a küzdelemben, amelyet a szívós ellenséggel szemben vívnia kell. Amint a harc napról-napra kiujul, úgy a keresztyén ember lelkében is napról-napra ki kell újulnia azoknak az érzelmeknek, annak az érzületnek, amely a győzelmet biztosítja. A keresztyén ember élete, életmunkája nem olyan, hogy azt gyűlölettel* vagy elkeseredéssel vagy sopánkodással elvégezni, folytatni lehetne. A keresztyén ember világnézetét, életfelfogását, életberendezését, szavait és cselekedeteit a Krisztushoz való viszony szabályozza. Krisztus az övéinek békességet és örömöt hagyott, Szentlelke által a békességet és örömöt munkálja. A Krisztusban való életnek bizonysága az öröm, amely szivünket minden körülmények között eltölti. Mert a Krisztussal való összeforrottságban az isteni gondviselésben való szilárd bizalom eltávolítja mindazt, ami örömünket elhomályosíthatná. Eltávolítja azáltal, hogy ennek a bizalomnak a világosságánál minden más színben tűnik fel, mint a hitetlenség homályában, vagy sötétségében. Nem lehet ugyan megparancsolni valakinek, hogy örüljön, mert parancsszóra sem sírni, sem nevetni nem lehet. Azért az apostol ismételt