Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1927-03-20 / 12. szám
nárcius 20. 12. szAm. SztrfcaszlAség : L t B í IY (Koson ■.) KlaJAblvatal: GYŰR. af. kenvent-épület. Kiadja: I LUTHER-SZÖVETSÉG. Alapította : DR. RAFFST SlNDOR püspök. Sicrk«uM*ért IrlclOi NÉMETH KÁROLT e«per«H. Megjelenik hetenként egyszer, vasárnap. Elfllizetésl ér: Egész évre 6 P. 40 fill., léiéire 3 P. 20 mi., negyedévre 1 P. 60 HIÚ Egy szám 16 Ilii Hirdetési árak megegyezés szerint. Postatakarékpénztári csekkszámla: 1290. Isten követői. »Legyetek követői az Istennek, mint szeretett gyermekek: és járjatok szere- tetben, miképen a Krisztus is szeretett minket, és adta Önmagát miérettünk ajándékul és áldozatul az Istennek, kedves jó illatúi«. EL 5, 1. 2. Az ember fejlődés: lehetőségeit Jézusnak parancsolata: »Legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes«, a legmagasabbra értékelte. És a Megváltó, amikor e parancsában a szent Istent az ember Atyjának nevezi, egyszersmind reámutat az ember ama lényegbeli tulajdonságára is, amely ennek a fejlődésnek lehetőségét biztosítja, de egyúttal a fejlődést kötelezővé is teszi: az ember Isten kéjaére van teremtve és akkor valósítja meg lényegét, amikor kiábrázoltatik benne az Istennek szent és dicsőséges képe. Pál apostol a mai leckében Krisztusnak ugyanazon parancsát ugyanazon alapon, de más fordulattal ismétli meg. Az isteni tökéletesség elérése helyett Istennek utánzásáról, követéséről ir, és emlékezteti olvasóit arra a kapocsra, amely őket Istennel elválaszthatatlan kötelékekkel összefűzi. Isten egyfelől a teremtő Isten, aki az embert a maga képére és hasonlatosságára formálta, de egyúttal szerető Atya is, akinek szeretete a teremtményt tovább tökéletesíti. Amint a teremtésben megnyilatkozott Istennek bölcsesége és mindenhatósága, úgy nyilvánvalóvá és kézzelfoghatóvá (1. Ján. 1., 1.) lesz a Krisztusban Istennek.szeretete. Ez a szeretet, amellyel Isten az ó teremtménye, a mennyei Atya az ő gyermeke felé fordul, egyfelől állandóvá és bensővé teszi Istennel való közösségünket, másfelől pedig meghatározza azt a módot is, amely szerint Isten az embert a kitűzött célhoz eljuttatni akarja. Nem az isteni mindenhatóság az, amely az embert a kitűzött célhoz eljuttatni akarja. Nem az isteni mindenhatóság az, amely az embert a bűnből és kárhozatból kiragadja, üdvösséghez, tökéletességhez és örök élethez juttatja, hanem a szeretetnek melege és ereje, amely uj életet szül, s ujitva visz tökéletességre. Pál apostol tehát az embernek erkölcs: tö- kéletesbülését teljesen arra a szeretetre alapítja, amellyel Isten az ember iránt viseltetik. Nem az emberben, mint emberben, mint a természet egyik éló tagjában van meg a jóra való képesség és a tökéletesedésre való képesség. A természeti világ, mint természeti világ erre sehol példát nem nyújt. Az állatok világában találunk olyan egyed: és társadalmi életformákat, például a hangyáknál, a méheknél, amelyek precizitásban és elrendezettségben felülmúlják az emberi élet megnyilvánulásait; ámde még ha elismerjük is, hogy például a méhek sejtepitése tökéletes munka, vagy a hangyák társadalma tökéletesen van m.gszervezve, viszont azt is látnunk kell, hogy a természet világában még ezen fejlett organizmusok életében sem lehet szó tökéletesedésről, fejlődésről. Ha az ember semmiben nem különböznék Istennek egyéb teremtményeitől, ha ugyanúgy volna egy része a teremtett világnak, mint a méh, vagy a vipera, akkor tökéletesedésről nem lehetne szó az ember életében. Akkor élete ösztönszerüen és szinte gépiesen peregne le a bölcső és a koporsó között. Nyilvánvaló tehát, hogy amikor Istennek követésére szólitta- tunk fel és célul az isteni tökéletesség tűzetik elénk, akkor egyúttal utalást kell találnunk életünkben és lényünkben valami olyanra, ami a természet világa felett áll. és akkor látnunk kell azt is, hogy Istennek szeretete egészen különleges tartalommal, irányban és céllal fordul ezen teremtménye: az ember felé. Istennek szeretete az általa teremtett világ irányában megnyilvánul, mint fenntartás és gondviselés; Isten ruházza a liliomot, táplálja a hollóinkat, amelyek hozzá kiáltanak; akarata nélkül még egy veréb sem esik le a háztetőről. Ebben a fenntartó és gondviselő szerzetben részesül az ember is, már annálfogva, mert
