Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1927-03-13 / 11. szám
1927. EVANGÉLIKUSOK LAP JA 83. mények. Felfedeztek egy Nymfeumot, ahol sok feliratot és szobormüvet találtak. Napvilágra hoztak négy óriási márvány kockát, amelyek a város piacán álltak s egyik oldalukat az »agora- nomoi« feliratai borítják, másik oldalukon pedig a római kormányzó egy rendeletének a szövege van, amely többek között kifogásolja az Artemisz-kultusz megromlottságát (Kr. u. 44.). Egy hatalmas oszlopot óriási Hermesz-nek faragtak ki. * Elsőrendű fontosságú a Nekropolisz feltárásának megkezdése. Csákányokkal és ásókkal feltúrták a »Hét Alvó« barlangját, amelyet a keresztyének és a mohamedánok másfélezer év óta nagy tiszteletben tartanak. A munkálatot kiterjesztették a barlang közvetlen közelében levő, a sziklából kivágott templom romjaira is. Többheti munkába került az omladék eltávolítása s kiitünt, hogy az egész terület egy ősi keresztyén kultusz összefüggő középpontja. Az efézusi keresztyének számos temetkezési helye a híres szentek sírjainak közelében van nagy, katakomba szerű alakzatban. A Földközitenger világának egyéb katakombáiból ismert majdnem minden sirtipus megtalálható itt is: vályu-szerü sírok ivekkel; fülkékben elhelyezett sírok, több sirüreg egymás feLtt; falazott süly.sz- tett sírok és sok más typus.. A sírokból nagymennyiségű fogadalmi tárgy került elő. Igen érdekesek a lámpák százai, amelyek körülbelül 170 különböző típust mutatnak; vannak közöttük olyanok, amelyek keresztyén alakokat ábrázolnak, másokon Krisztus keresztjének és mono grammjának különböző formái láthatók. Azelőtt a templom romjai alig állottak ki a törmelékhalmazból; most, hogy a templomot majdnem egészen kiszabadították, kitűnt, hogy olyan építészeti típust mutat, amely nagyjelentőségű a templomépítészet történetében. A templom körülbelül 43 méter hosszú, bazilika- tipusu fundamentommal, keleti apszisszal. Lehetséges, hogy ezt a templomot temető templomnak építették a Hét Gyermek és a bibliai szentek tiszteletére, akik külön kápolnákban vannak eltemetve az épület északi szomszédságában. Ezeknek az efézusi katakombáknak e felfedezése annyival is nagyobb jelentőséggel bir, mert Kisázsiában eddig említésre méltó ilyenfajta építkezésre nem akadtak. A keresztyén régészet kétségtelenül nagyon sokat nyer az efézusi katakombák felfedezése révén. A Hét Alvó területének feltárási munkálata az ősszel folytatódik. Végül megemlítésre méltó a Jusztiniánusz császár által épített világhírű Szent János templom sok értékes szobormüvének és egyéb izolált töredékének felfedezése és megmentése. Ezt a templomot, amelynek azelőtt csak téglakupolái állották ki a törmelékből, 1921—22 években egy görög régész kezdte kiásni, de mikor a görögök kénytelenek voltak Kisázsiából kivonulni, az ásatás abbamaradt. Az apróbb szobrok nagyrészét egy régi török mecsetben helyezte el. A háború után a török stb. menekültek a mecsetet lakásnak használták, a lakók egymást váltották fel, s a Szent János-templomból idehelyezett szobrok néhány igen nehéz darab kivételével elkallódtak. Dr. Deissmann ezeket most megtalálta a mecset körüli tanyák falaiban. Néhány vagonra valót sikerült igy megint összeszedni ezekből a iszt-l.tr mé tó creMjékből. Köztük van a Szent János-templom előcsarnokának pótolhatatlan és páratlan felirata. Szerencsétlenségre, a templomnak már feliárt részét a lakosság szétrombolja. Sietni kell tehát a korai bizánci művészet e csodálatos alkotásának feltárásával és meg kell védelmezni a pusztulástól. (Deissmann A. nyomán.) Jegyzet. Az amerikai Lutheran »A lutheranizmus dél- európai bástyái« címen D. Raffay Sándor püspök egy cikkét közli febr. 17 i számában A törté- kezőket írja: Magyarország féldirabolása következőket írja: Magyarors/ág feldirabolás következtében a probstántizmus er je és elevensége nagyon megcsappant. A fennforgó körülmények között maga az állam nyújtott segédkezet, amennyiben az állampénztárból segélyt juttatott és az elgyengült gyülekezeteknek, a földbirtokreform során rendelkezésre álló földekből ingatlant juttatott. A párisi szerződések által megteremtett Magyarország lakosait a világháborút követő gazdasági válság kegyetlen próbára tette s teszi még ma is; éppen úgy a rohamosan növekvő elszegényedés valamint a háborús jóvátétel cimén Magyarországra rótt óriási teher. Csoda, hogy kib.rtuk. Azonban az Ur csodálatos utakon segíti népét és ügyét. A háború után: első években különböző távoli országokban élő testvéreink s mindenekelőtt az Egyesült Államok lutheránusai bő segélyeket küldtek, hogy megmenthessük az éhenha- lástól azoknak a menekülteknek a szerencsétlen családjait, akiket a Versaillesban létesített államok kormányai elűztek otthonukból. Hazánkban Isten kegyelméből valamennyi k?resztyén együtt munkálkodott. Az egyházak félretették és elfeledtek minden versengést; valamen íyi keresztyén egyház békében, összhangban és igazi testvériségben élt együtt. De Lgnagyobb sajnálatunkra ez a keresztyén egyetértés megszűnt, mihelyt a római katholikus egyház nem volt veszélyeztetve. Ekkor, bár nem nyíltan és bevallottan, megindult az ellenreformáció és előre senki sem mondhatja meg, hogy mekkora ká- kárókát fog még előidézni. Annyi bizonyos, hogy sokan már ma is ingadoznak, sokan áttértek a római katholicizmusra és ha katholikus félt vesznek el, sokan kötelezik magukat arra, hogy gyermekeiket a római katholikus vallásban nevelik; és sok esetben a pályázónak pro