Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1927-02-27 / 9. szám
70. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1927. dolgot, mint azt, hogy egy újságcikk kapcsán| a lutheránus theológ-iába beleköt, és felgyü-f lemlett epeváladékát reánk önti, akkor még av »szelíd« Ev. Lapja is kötelességének tartja, hogy ez ellen tiltakozzék. Mivel mi lutheránusok nem voltunk ott, mikor a kálvinisták a keresztyén etikát átépítették, nem tartanám illendőnek, hogy a mi theológiánkat azzal emeljem, hogy a kálvinista theológiát lebecsméreljem. IRODALOM. A Kapi—Papp-féle evang. elemi iskolai Olvasó- és tankönyveket Kapi Béla püspök,| Papp József tanítóképző intézeti igazgató és % több neves tanító átdolgozta az uj, 1925. évi miniszteri tanterv szerint. A íí. elemi osztály számára irt könyv most hagyta el a sajtót s kapható a Franki in-társulatnál. A szerkesztők teljes mértékben érvényesítették a miniszteri tanterv elveit és meghatározásait. Alapul vették az előirt tárgyköröket, felölelték a szükséges anyagot, kifejezték az evangélikus szellemet oly mértékben, amint az a hétéves gyermeknek megfelel. A könyv értékét emelik újabb rajzok Garai Ákostól és Péczelitől. Különösen kifejező az »Erős várunk nekünk az Isten« c. kép. Fiers Elek: Isten pénzügyei. Budapest. A »Szövetnek« kiadása. 1927. — Nem könnyű szabatosan megmondanom, hogy miért nem tetszik nekem az a mód, ahogyan ez a könyvecske a tárgyával foglalkozik s miért tartom azt az Angliából és Amerikából ideszakadt irányzatot, amelynek hatása Fiers munkájában is lépten-lépten-nyomon kiütközik, nem egészségesnek. Idegenszerü és mesterkélt már a szó- használat is: Isten pénzügyei; Mennyei munkaközvetítés a külvárosban; Egy hivő ember legendás pénzügyi sikereinek titka; Megbízhatatlan adós-e Isten? A skót cipész felfedezése síb. Ezek a kifejezések úgy hatnak, mint az amerikai lepedő-újságok ökölnyi betűkkel szedett fő- és alcímei. Nem taláiom meg bennük azt a tisztelő áhítatot, amelyet kötelezőnek érzek, amikor Istenről, gondviselésről, imádságról van szó. Mondhatná valaki, ez csak forma s mint forma figyelemkeltő és szemléltető. Ámde a lényeg is tévelygés: »Minek kutatni, hogy amikor anyagi javakat adok, azokat Isten hogyan adja vissza? Elég annyit tudni, hogy anyagiakban is visszaadja! Sőt a termésnél látott harminc-, hatvan-, százszoros szorzat szerint szokta visszaadni.« Vagy: »Szent Pál írásai kényszerítenek bennünket arra, hogy a vetés-aratás hasonlatát szószerint vegyük s az adakozásnak anyagi visszatérülésére is számítsunk.« Ennek a tételnek bizonyítására, amely szerint az adajgkozás egy jól jövedelmező pénzbefektetés, pél- ódákat is hoz fel: a szerző egyszer minden pénzéi odaajándékozta egy idegen embernek patikaszerre, úgyhogy családjával együtt elsejéig pénz nélkül maradt volna; ámde alighogy hazaért, valaki becsöngetett és valorizálva fizette vissza egy régi adósságát. Megfordítva: egy- szer úgy számította, hogy egy bizonyos célra nem adhat semmit; s Isten nyolc hónapon át bebizonyította, hogy adhatott volna, mert operációkra, gyógykezelésekre havonként költött egy-két milliót; erre adakozni kezdett, hogy szanálja magát »s már három hónap múlva látja, hogy »Isten enyhíti a számára adott számítani leckéket.« Félhozza Müller Györgynek pél- Ifdáját is, aki árvaházakat alapított. Az ember f nem tudja, hogy mi ennek a könyvnek a célja. Arra akar-e megtanítani, hogy miként lehet pénzügyi téren »legendás sikereket« elérni, vagy pedig ilyen formuiárékkai akarja az embereket adakozásra buzdítani? A börziánerek, ha elolvasnák is a könyvet, nem gondolom, hogy tanácsát megfogadják. Az adakozásért pedig az evangéliom azt tanítja, hogy ne tudja balkezünk, mit cselekszik a jobb. Én azt hiszem, Franckenak, Müllernek és sok más hivő keresztyénnek azért volt »legendás pénzügyi sikere«, mert nem állott a Fiers-féle elmélet a'apján s nem nézegette, hogyan sokszoroz Isten. Más dolog Istenben bízni, gondviselésére hagyatkozni, elindulni persely nélkül, saru nélkül az utra s megint más dolog tíz fillért adni, hogy egy pengőt kapjak vissza. Bizony ez az utóbbi művelet nem sorolható Isten pénzügyei közé. Ha pénzről írunk, nem igen szabad elhallgatnunk a munkát. Mert akármilyen uton- módon jut birtokomba a pénz s ennek sokféle módja van, bizonyos, hogy valaki valahol dolgozott érte. Fiers a munkáról ennyit ir: »Van egy feltűnő mondása Jézusnak az Ujtes- támentomban: »Az én eledelem az, hogy annak akaratát cselekedjem, aki elküldött engem. (János 4:34.) Mi eddig ebben a világban úgy tudtuk, hogy a munka erőveszteség, s ime, Jézus azt mondja, hogy az Istenért végzett munka táplálék, tehát nem erőcsökkenés, hanem erőgyarapodás.« Csodálatos, hogy valaki irhát a pénzről s csak annyit tud a munkáról, hogy az erőveszteség. Nem tudom mit gondol a szerző, hogy honnan jön hát voltaképen a pénz, amit ád s a pénz, amit kap? És csodálatos, hogy Jézus mondását nem állítja párhuzamba Pál apostol mondásával, aki igy ir: >xaki nem dolgozik, az ne is egyék.« Megemlékezik a dogmákról is, ilyenképpen: »A reformációban egyoldalúan ünnepük a tiszta tan győzelmét. Pedig ezt a hallatlan diadalt nem lehet megmagyarázni egyedül a tannal.« Kérem: ki magyarázza a reformáció diadalát egyedül a tannal? És miért divat a reformációval kapcsolatban egyet rúgni a tiszta tanon? Tessék meggyőződve lenni, hogy azok a tanok igen komoly és beható munkának eredményei s nagyon jó