Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1927-02-20 / 8. szám

1927.

EVANQELIKUSOK LAPJA

59.

A lutheránus egyházban az elmélyülés áll előtérben; az eszközök, utak és módok másodren- düek.

A röviden jelzett körülmények egyenesen megkövetelnek egy olyan munkaközösséget, amelynek alapszabályai az Egyetemes Ev. Lutheránus konferencia alapszabályaival megegyeznek. A két első paragrafus igy hangzik: »Az Egyetemes Ev. Luth. Konferencia az evangélikus-lutheránus egyház hitvallásainak alapján áll, amelyek a bibliai üdvigazságokat legtisztábban fejezik ki és azokban látja tárgyalásainak és munkájának szabályát. A Konferencia célja az ev.-lutheránus egyetemes egyház erősítése minden tagjában, hivatalában és munkájában; különösen az evangéliom hitvallásszerü tantisztaságának képviselete és megóvása, a közös egyházi érdekeknek előmozdítása és védelme, a testvéri közösség ápolása és minden egyházi munkának, különösen pedig a keresztyén szeretet munkáinak támogatása.

Ennek a feladatnak nagyon sürgős és intenzív végzésére ma főleg két körülmény kényszerít bennünket. Az unió veszedelme, a felekezeti különbségeknek egy vallásilag közönyös korszak eredményeképpen jelentkező nivellálása nem engedi napvilágra azokat az elrejtett vallásos értékeket, amelyek nem a felszínen vannak. Mindenekelőtt nagyobb aktivitást követel azonban a lutheránizmus egyetemleges helyzete. Mi, Luthernak a reformáció szülőföldjén élő tanítványai nem akarunk hangadók lenni a történelmi adottság alapján, mintha már múltúnk feljogosítana erre. Csak abban az esetben haladhatunk az élen, ha teljesítményeink ma annak megfelelőek.

A Konferencia célját meghatározzák első sorban az alapszabályok. Az ev.-lutheránus egy ház erősítése. Mit követel tőlünk ebben a tekin tetben a Jelen? A lutheránus keresztyéneket első sorban egyazon hit, közös hitvallás fűzi össze Feledhetetlenül tapasztaltuk ezt az 1923. év eisenachi konventen, az 1925. évi oslói kongresz szuson, sőt Stockholmban is az volt a tapasz falatunk, hogy igazi közösség csak ott talál ható, ahol a szeretetközösség legbensóbb meg egyezésen, egy hiten és konfess/ión alapszik Ennek a közösségnek láthatóvá kell válnia. Az Istentől nyert azonos hit megköveteli tőlünk viszonzáskép a szeretetet. A lutheránus zárkózottságról és quietizmusról tanúskodó szót törölnünk kell. A közös hit ébresszen bennünk élő szeretetet először is hitsorsosaink iránt. Benső egységünk közösséget teremtett, amelynek kedvéért az együttmunkálkodásnak lehetségesnek és az eltéréseknek háttérbe szorithatóknak kell lenni. Ahol Luther hite tényleg előtérben áll, ott ez az eset forog fenn. Kötelességünk, hogy erőinkhez mérten dolgozzunk ezért a munka- közösségért, amely az azonos hit és azonos hitvallás köré összpontosul. Akik megegyeznek abban, ami a legbensőbb, azok az életnyilvánulásokban is egyek. Ennek a lutheránus hit- sorsosok közt gyümölcsözőbb érvényesítése érdekében erősítenünk kell a csere-folyamatot. Kell, hogy az egyik egyháznak belső és külső gyarapodása és áldása hasznára váljon a másik hitközösségnek is. Az egyik egyháznak belső és külső ínségét a másik segítheti hordozni. Tagadhatatlan, hogy a nagygyűléseken és a szükebb konferenciákon folytatott tárgyalások, a Konferencia irodalmi tevékenysége és segélyezési akciója már eddig is rendkívül sokat eredményeztek. Azonban, ha a lutheránusok egy egységnek érzik magukat, nem lehetségese akkor egy még nagyobbmérvü csere is? Az egyik egyház vezetői a másiknak több szolgálatot tehetnek. Konferenciák és ünnepélyek értékes alkalmakat nyújtanak a kölcsönös látogatásokra és cserére. Az északi országok lelkészkonferenciáin ez a szokás már meghonosodott, amint arról tavaly személyesen meggyőződhettünk. Most a gyakori lelkészértekezletek alkalmat nyújtanak arra, hogy egy-egy lutheránus theo- logusnak északról délre, nyugatról keletre, vagy megfordítva utazása megismertesse egymással egymásnak sajátosságait és eleven Benyomást ébresszen arról, hogy' Luther örökségét hogyan őriztük meg. A Konferencia igazgatósága kifejezetten kinyilvánítja abbeli készségét, hogy a lutheránus egyházak különböző körei közt a közvetítést vállalja. De ez a csere korántsem szoritkozhatik csupán Németországra; ezen már most is túlvagyunk. Mostani elnökünk személyének köszönhető, hogy a külfölddel való ösz- szeköttetésünk egyre élénkebb lesz. Hiszen a Konferencia elsősorban a lutheránus egységet kívánja munkálni, s a lutheránus egyetemes egyházat óhajtja lehetőleg napvilágra hozni. Amikor már ma is az országos és helyi csoportokon kívül kb. 50 egyesület csatlakozott a Konferenciához, akkor ezt előjelül tekinthetjük arra, hogy a legjobb utón haladunk egy nagy munkaközösség felé, amely felöleli a reformáció talaján álló valamennyi egyesületet.

Nem kevésbbé komolyan kell látnunk ahhoz |is, hogy az országos egyházakban a hitvallásnak nagyobb érvényt szerezzünk. Jóllehet a laikus elem az egyházépités munkájából örvendetes módon kiveszi a részét, a »Pastorenkirche« elleni harcok elfajulásai már hátunk mögött van- Inak. A mai körülmények, éppen nehézségeik [miatt, a lelkészi hivatalt megint vezető helyre I tolják. Amilyen bizonyos az, hogy Luther egyházában az Isten igéjének alapvető jelentősége ‘van, olyan kétségtelen az is, hogy Konferenciánknak kötelessége az ige és a szentségek hivatalának, mint isteni intézménynek vezető szerepét igenleni. Miként már bevezető szavaimban említettem, ma a theológusok közt félreismerhetetlen a Luther felé közeledés. A Konferencia feladata ezt erősíteni, a szolgatársakat a lutheránus egyház még korántsem kimerített gazdagságára f gyelmeztetni, konferenciákat összehívni, amelyek ennek megfelelő