Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1927-02-20 / 8. szám
60 EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1927. irányban dolgoznak s a már meglevő köröket anyaggal és indításokkal ellátni. Mindezen munkának célja a Luther hitén levőknek tömörítése s ennek a hitnek megerősítése és -elmélyítése. Az egyetemes egyház erősödése csak úgy érhető el, ha ez a tömörítés a legszélesebb körökre irányul. Istennek legyen hála, a munka előrehalad. Ami a német lutheránus egyházak történetében eddig nem fordult elő: a lutheránus országos egyházak püspökei és vezérei D. Ihmels püspök elnöklete alatt rendszeres püspöki konferenciákat tartanak. A Konferenciához egyletek és lelkészkonferenciák csatlakoznak, uj helyi, csoportok keletkeznek a bel- és külföldön. A munkához kedvet ád az az Ígéret, hogy Isten az ő ügyére áldását fogja adni. (Ludwig J. drezdai lelkésznek az Alig. Ev. Luth. Konferenz kisgyülésén Erlangenban január 12-én tartott referátumát az Alig. Ev. Luth. Kirchenzeitung nyomán közöljük kivonatosan.) A renaisance vallásos művészete. Az elmúlt karácsonyi német könyvpiacnak talán legérdekesebb és legtartalmasabb kiadványa Preuss J.: »Die deutsche Frömmigkeit im Spiegel der bildenden Kunst« (Berlin, Furcht) c. diszműve, amelyben gazdagon illusztrálva és bő szakirodalommal támogatva az ismert nevű erlangeni egyetemi, keresztyén egyház- és mű- vészettörténetíanár a vallásos lelket kutatja és feltárja az egyes műemlékeken. Mutatóba a renaissance-kor főbb képviselőinek vallásos művészetét ismertetjük a következőkben: A renaissance a középkori, transcendens vallásos léleknek akut szekularizálása. A világ győzelme, a »horno naturalis« diadala ő minden izében. Ez a hellén-római kulturvilággal való benső rokonsága, mely a világban a középkor egyoldalú egyházias felfogásával szemben csupa kozmoszt, harmóniát és szépséget lát. Amint a gótika és a reformáció művészetére minden személyes vallási élménnyé lett, úgy a renaissance előtt minden profán valami, Nála minden napfény, kék ég és olimpiai vidámság, tehát csupa vi’ági nyugalom, földi boldogság, »tranquillitas beata«. Mig a reformáció az istenben, addig a renaissance a világban való megnyugvást hirdeti. Ép azért a renaissance művészete lelkileg tekintve az illuziós optimizmus befejezett és legtökéletesebb típusa. A renaissance harmónia lényege pedig a szépség. A legszebb az emberi test, amelyben szinte csúcsosodik a renaissance művészete, ö a művészet közép- és tetőpontja. A szép lények élén áll a madonna, aki fiának, Krisztusnak háttérbeszoritásával mint anya, szűz, nő és istennő a művészet trónusára emelkedik. Ö képviseli a legtökéletesebb emberiséget, az »örök nőies«-nek képében. Ő a szépnek elvont ideálja, mig a férfi a csúnyának jellegzetes kifejezője. A históriai elem teljesen háttérbe szorul az örök egyenlőnek, a tiszta.fogalomnak, az eszmének javára. Ebben rejlik a renaissancenak a tudománnyal, főleg a filozófiával való rokonsága, aminthogy két legnagyobb mestere: Lio- nardo és Michelangelo csupa theoretikusok. Goethe Faustjával vallja: Das Drüben kann mich vénig kümmern, aus dieser Erde quillen meine Freuden.« Képzőművészete élén áll a festészet. Klasz- szikus hazája Olaszország, ahonnan szinte vég- zetszerüleg: Német, sőt Mátyás királyunk uralkodása alatt Magyarországba is eljutott. Végzetes, hogy annak »foglyaiként« a reformáció művészetének legnagyobb mestere Dürer A. is szerepel. Több művében ő is a renaissance száraz, tanszerü racionalizmusát képviseli, amelynek ura és mestere Erasmus, a tudós fejedelem. Vele együtt ő is nélkülözte a reformáció vallásos mélységeit, német kedélyét, a való élet sze- retetét s az istenben való békességet, mely felette vagyon minden emberi értelemnek. S ugyancsak a renaissance egyoldalú befolyása alá kerül az ifjabb Holbein is. Művészetének lelke humanista és éppen nem vallásos jellegű. Amint Dürer Luther, úgy Holbein Erasmus párhuzama. Dürernél a renaissance boldogtalan szerelem, Holbeinnál ellenben egyenjogú házastárs. Mig Holbein Madonnájában van még valami német vallásosság, addig Krisztusképp már csak egy görög fi’ozófust, Platon szenvedő igaz emberét rajzolja csupán. Nála a renaissance szinte el- fagyasztotta a német művészetet s annak vallásos lelkét. Ószövetségi képei is teljes ellentétei a gótika s a reformáció művészetének, amelyek nem ismerik az istennel s az istenért való lutheri viaskodást. Holbein minden izében modern ember, aki csak a mai napnak és nem a jövőnek s a jövőért él. Ha Luther Erasmus- ról azt mondotta, hogy »nevető tájaktól telt szive« a keresztyénség ellen szól, úgy az Holbein vallásos művészetére is talál. A kér. valláshoz való viszonya szkeptikus és relativista, tehát minden izében világias és profán. Szerencse, hogy a reformáció ellensúlyozta a re- naissance-t és annak világias életstilját. Fényesen igazolja ezt az evang. egyházi ének emelő története s a gazdag épitö vallásos irodalom. De a grafika és az építészet is azt a világias tendenciát mutatja a renaissance művészetében. Hiányzik nála a középkor vallásos engedelmes kegyelete s a protestánníizmus hű és meleg személyes vallásossága. S amint az el- ernyedt hit folyománya a fogyatékos erköicsiség, úgy a renaissance-t is laza erotikus felfogásának a maga bibliai alakjaiban adott kifejezést. Lot leányai, Potifár neje, Delila, Bethsabe, Judith és a megtérése előtti Mária Magdolna az ő kedvelt alakjai. Luthere is inkább Herkules mintsem vallásos reformátor. Plasztikájában is istenek szerepelnek, szentek vagy bibliai alakok, mithológiai legenda, Herkules, Krisztoforusz,
