Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1927-12-04 / 49. szám
Xni. évfolyam. 1927. december 4. 49. szám. Kelenföldi evang. lelkész! hivatal Villány i-ut 1. Budapest. USOK LAPIS Szerkesztőség: LÍBÉHY (Meson a.) Kiadóhivatal: GYÚR. ev. konvent-épiilet. Kiadja:! LUTHER-SZÖVETSÉG. Postatakarékpénztári csckkszánla: 1290. ■lapította: OR. RIFFIY SÁNDOR püspök. SurkiüMiirl l«UI6t NÉMETH KÁROLT esperes. Megjelenik hetenként egyszer, vasárnap. ElOlizetési ár: Egész évre 6 P. 401111., félévre 3 P. 20 Ilii., negyedévre 1 P. 60 filU Egy szám 16 üli Hirdetési árak megegyezés szerint. Közösség. „Ugyanazon indulat legyen bennetek egy más iránt Krisztus szerint: hogy egy szivvel és szájjaí dicsőítsétek az Istent és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyját. Azért fogadjátok be egymást, miként Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére.*4 Róm. 15, 5—7. Minden egyesülés szakítással jár. Nem lehet az emberek között tömörülést létesíteni a nélkül, hogy az emberek ne szakítsanak meg fennálló összeköttetéseket, kapcsolatokat. Ezért közösségnek megteremtése mindig harcot is jelent. A szükségszerüleg fellépő harc pedig sokakat megtéveszt, azt a látszatot keltve, mintha az egységesítő törekvések éppen ellenkezőjét eredményeznék a kitűzött célnak, egység helyett széthúzást és meghasonlást idéznének elő. Ez a látszat viszont sok jóakaratu, de szükséges belátással nem rendelkező embert arra a gondolatra csábit, hogy az ütköző pontok kiküszöbölésével, a fennálló vagy felmerülő ellentétek le- tompitásával könnyebben lehetne az emberi közösséget megteremteni. Meg kell szüntetni a különbségeket, s akkor magától előáll az egység. Azonos kultúra, azonos vagyoni helyzet, azonos nyelv, és megvalósul az emberiség szolidaritása. Akik igy gondolkoznak, azok sopánkodnak minden különbségen, eltérésen, ami az emberek életében mutatkozik, amilyenek gazdagság és szegénység, műveltség és tudatlanság; amilyenek a faji, nyelvi, felekezeti különbségek. Kétségtelen, hogy eziek bizonyos tekintetben akadályai az egyesülésnek, a közösségnek, a szolidaritás kialakulásának. Más kérdés azonban az, hogy a közösséget azáltal lehet-e megvalósítani, hogy ezeket a különbségeket lefaragjuk, vagy inkább talán úgy, hogy ezeken felülemelkedünk, s a magaslatokon ragadunk meg egy olyan erőt, amely a fajokat, nyelveket, felekezeteket, gazdagokat és szegényeket, tudósokat és tudatlanokat egyesíteni bir. Az apostol az utóbbi meggyőződést vallja. »Krisztus befogadott minket az Isten dicsőségére.^ »Fogadjátok be egymást*.. Ez nem jelenti azt, hogy a ; többség elnyeli a kisebbséget. Nem jelenti azt, hogy külsőségekben egyenlővé lesznek, még azt sem jelenti, hogy lelki adományokban, tehetségekben, képességekben azonosak lesznek. Nem kell az egész világot szürkére festeni, hogy az életközösség megvalósuljon. Ne utasítsuk el egymást, no forduljunk el egymástól, hanem forduljunk egymás felé és fogadjuk be egymást. Ámde ez csak úgy történhetik meg, ha valamennyien először Isten tele fordulunk, Istennek dicsőségét keressük. Krisztus Istennek dicsőségét kereste, azért alázatos volt. Nem azért lett hozzánk a bűn kivételével mindenben hasonlóvá, hogy a bűnöknek mélységében találkozva velünk, ott maradjon, hanem hogy a bűnökből bennünket kiemeljen s a szentség világában hozzon bennünket össze. Az Istenhez való viszonynak egyöntetűsége teremti meg azt a lelki harmóniát és közösséget, amelyben egyik ember be tudja fogadni a másikat. Ha az emberekhez való viszonyunkat Istenhez való viszonyunk által engedjük szabá- lyoztatni, akkor nem követeljük majd azt, hogy minden ember a mi képünkre és hasonlatosságunkra alakuljon át, hanem az Istennek képét találjuk meg és szeretjük meg minden embertársunkban. Ez a keresztyén egység, ez a hitbeli egység is harccal jár, de immár nem testtel és vérrel van tusakodásunk, hanem azokkal a hatalmasságokkal, amelyek Isten ellen csatáznak. Erre az egységre nem juthatunk el egyéni életünknek megszentelődése nélkül. Itt elsősorban nem másoktól várunk valamit, hanem önmagunkkal szemben lépünk fel a legmagasabbra fokozott
