Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1927-11-27 / 48. szám

390.

EVANGÉLIKUSOK LAPJA

1927.

lokzatán: »Akik az Urban bíznak, erejük megújul«. Ez az Ige azonban nem meriti ki a lényeget. Létrejöttét inkább annak a külső momentumnak köszönheti, hogy a főépület helyén egykor a »Sashoz« címzett vendéglő állott. »»Bízott az Urban!« A megállapítás teljesen helyes, de nem ölel fel mindent. Sokkal jobban érinti a lényeget az, hogy Francke élete Isten vezetése alatt folyó élet volt. Az Urban való bizalom sokszor csak kiséretkép szerepel, melyet Tőle függetlenül kovácsolt program- műnk végrehajtásánál igénybe veszünk. Ha a »bizalom« kifejezésénél akarunk maradni, akikor azt Franckénál első sorban úgy kell érteni, hogy bízott Isten vezetésében. Abban, hogy az életünkhöz Ö adja első sorban magát a programme!.

Aki Speuer és Francke közötti különbségek elemzésével foglalkozik, különösen látja, amint a fenti vonás kidomborodik. Francke sokat köszönhet Speuernek. Speuer mozgalma viszont nem vált volna történelmi erejűvé nélküle. A kettő közt mégis nagy a különbség. Uldhorn »Die christliche Liebestätigkeit« c. munkájában ezt a különbséget igen találóan jellemzi: »Speuer nőies, óvatos és túlságosan körültekintő, minden kérdést megfontolgat minden oldaláról, nem mond határozottam igen-t, vagy nern-et s így érzületének minden tisztasága ellenére is az a veszély, hogy kétértelművé lesz. Francke tetőtől-talpig férfias természet; amit igaznak ismert fel, azért a legteljesebb határozottsággal, száll síkra, ugly, hogy fellépésében gyakran kíméletlen. Hogy mit mond a világ, — azt nem kérdezi. »Hogy az udvar mit szívelhet el, mit se’ — írja az őt körültekintésre intő Speuernek — az nem tartozik az én reguláim közé s Istennek szolgája nem is fog aszerint táncolni«. Mindennek ellenére nem elhamarkodó. Mindig megőriz magában egy szinte hideg nyugalmat. Saját mag|a számára nem keres semmit sem, de fellépésének egy bizonyos öntudat ad éles vonást, mely az ellenféllel szemben a szúrósságig fokozódik.

Ezt az ellentétet nem lehet a vérmérséklet, talentum és helyzet-különbözőségével magyarázni. Ennek titka az a tudatos figyelés Isten vezetésére, mely kevés embernél nyilvánult meg oly világosan. És ebben van Francke életének üzenete számunkra. Nem a nép nyomorának meglátása, nem a nagyszerű vállalkozási szeltem, hanem — az Istennel való benső viszony határozott rendezése után — az Istentől való ve- zetettségnek verőfényes és biztos tudatában való élés, — ez az, ami a rádióaktivitás hullámaival árad ki Franckéből s keres kapcsolatot a Róla emlékezőnél.

Ez a vezetettség magyarázza azokat az ellentétes vonásokat, melyeket Francke munkamenetében találunk.

Kicsiségek állanak rendelkezésére, mégis hatalmas koncepciókkal foglalkozik. 1694. vége

felé megragadja őt II. Korinth. S. 8.: »Az Isten pedig hatalmas arra, hogy rátok árassza minden kegyelmét, hogy mindenben mindenkor teljes elégségtek lévén, minden jótéteményben bőségben legyetek«. A segítségért jövőket eddig kénytelen volt üresen bocsátani el. Most, mikor megint jön valaki hozzá, még az nap este, vacsora idejének feláldozásával ir valamit, s a kiadvány jövödelméből épen ki tudta segíteni az illetőt. Mi ez? Leleményesség? Nem. Isten vezetése. És mi volt abban a hét forintban, mellyel a szegény iskolát megkezdte ? A kicsiség megbecsülése s amellett mégis a legnagyobb látásoknak való engedés. Mi sokan vagyunk, akiknek vannak nagy látásaink, de sohasem válnak azok valóra. Miért? Mert a nagyságtól nem tudunk lehajolni a mustármag, az egy talentom, az elgurult drakhma kicsiségéhez. Ma sokan vagyunk, akik jól tudunk kraj- cároskodni, de mindent csak kicsiben tudunk csinálni. Ha sikerült egy harangot felhuzatnunk, vagy kivált, ha egy egész tornyot, akkor már a felhőkarcolók magasságában érezzük magunkat. Megtalpaltatunk néhány lyukas cipőt, felruházunk évről-évre egy tucat gyereket, mert a takarékban van már rá előre fedezet, de hogy mindenestől felvegyük először csak egy gyermek gondját, ehhez hiányzik valami. Kicsi és nagy valójában együvé tartoznak. Francke ezt nagyon jól tudta. Mikor lenézték, hogy az egykor oly hires lipcsei magister néhány külvárosi züllött gyerkőccel vesződik, — nem jött zavarba. Isten vezetése alatt állott s tudta hogy ez a vezetés akkor is több minden egyébnél, ha kicsiségeken vissz keresztül. Mikor az építés megkezdésénél gúnyolták, mint Romulust Remus, — s példálóztak, hogy így, meg úgy, — nem lesz abból semmi, hogy az első években még csak támogatják, de azután tönkre fog menni; — s viszont mikor túl merésznek, nagyzolónak látták, ő akkor is nyugodt volt. Mert tudta, hogy Isten vezetése sokszor nagy dolgokba kapcsolódik bele s végül is Ö elég hatalmas a nagy dolgokra is.

Amásik antinómia Francke életében, amit oly sokan nem tudtak megérteni, az ő bőséges imaélete, s az a roppant agilitás, mellyel a vi- lig előtt fellépett. Egyrészt úgy imádkozott,' mintha minden csak jIstenen fordulna meg, másrészt úgy agitált, ikért, reklámozott, indított adakozásra,, biztosított jövedelmi forrásokat, mintha mindent emberi erővel kellene összeszednie, iEzt is csak azok tudják megtenni, akik Isten vezetése alatt állanak. Hogy imádkozó élete komoly volt, ezt ellenségei is elismerték. Csak azt nem értették meg, hogy aki imádkozik, nagy felelősséget is vesz magára, nem lesz álmodozó, a legjózanabbul engedelmeskedik annak az Istennek, aki az imádságokra sokszor a legreálisabb emberi eszközök megmozgatásával felel.

Nem volt könnyű Franckenak ezen az utón megmaradnia. Az a kor a maga meg|csointoso- dott s így nagyon kevéssé lutheri lutherizmusá-