Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1927-11-27 / 48. szám
1927. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 389. szerző Jelzi, hogy ezt a hármas tagozást a szentháromságtannal szándékozik összekapcsolni. A szolid és jellegzetes alapvetés után érdeklődéssel várjuk magát a rendszert; de ezt az alapvető kötetet is melegen ajánljuk a rendszeres theologiai studium kedvelőinek figyelmébe. D. Dr. Prőhle Károly. Francke. 1727—1927. Minden nagy életnek megvan a maga titka. Ezt a titkot elhallgatni annyi, mint az érdeklődőket meddő ámulatba ejteni, fogékony lelkeket megtéveszteni. A titok elhallgatásának oka lehet abban, hogy az élet rajzi ró maga sein találta meg azt. De lehet abban is, hogy közönségét nem akarja fárasztani vele. Kivált, ha ez a titok kissé kényes területre visz. Mint például Franckenál is. Francke életének titka ebben a kettőben foglalható össze: megtérés és Isten által való vezettetés. Bengel a szentirás és az imádkozás szere- tetében látta Francke életének kettős nagy titkát. Tehát nem a nagyszerű gyakorlati érzékben, nem is a szívós akaratban, — mint lapos szemű emberek azt látják. Tüzetesebb vizsgálat s az a távlat, melyből halálának 200 éves fordulóján Francke életét szemlélhetjük, lehetővé teszi, sőt kötelezővé a Bengel-féle megállapítás elmélyítését. Francke csodagyermek volt All ez lelki és szellemi életére egyaránt. Még alig tiz éves, mikor három évvel idősebb testvérkéje, Anna a bibliából, Amd »Igaz keresztyénségéből« olvasgat fel neki. Az a vágya, hogy- legyen egy kis kamrácskája, hol zavartalanul imádkozhatik. Egy imádságából kitűnik, hogy életét már ekkor felajánlja teljesen Istennek. Bizonyos, hogy korán kifejlődött nála a Szentirás iránti szeretet. És ez akkor is megmaradt, amikor élete nagy válságokon ment át. Ez a válság összefügg azzal is, hogy nénje, kitől az első vezetést kapta, meghal. A gyermekkor világa, vele a kételkedést nem ismerő hité, mindjobban letűnik. Nincs senkije, aki a további vezetést nyújthatná. Emellett roppant erővel tör elő hatalmas tudásvágya, melyet az e téren elért sikerek még csak fokoztak. A tudás fölénye, mindenhatósága, az elismerés és hírnév, mely nagy tehetségeinek a világ részéről kijár, emelik mind magasabbra a tejét. Ez a fej még sokszor hajol a biblia fölé s a lipcsei »collegium philobiblicum« nevezetes köre nagy lelki tisztelettel csüng rajta, de nem veszik észre, hogy a magiszternek életéből valami hiányzik. Hogy az a fej a szívtől mindjobban távolodik*s a »száz zsáknyi tudással szemben« nem található »egy mustármagnyi hit« sem. Mindez 1687. őszén, egy prédikációra való készülés közben robban ki. János 20. 31. versével kapcsolatban foglalkozik a témával: mi a különbség az élő hit s a csupán emberi, képzelt hit között. Egyszerre csak megáll. Mint villámcsapás hat rá annak konstatálása, hogy neki magának sincs olyan hite, amilyet a prédikációban követelnie kell. Nem tud szabadulni a nyugtalanságtól. Rájön arra, hogy ő, aki annyi bibliatanulmánvt vezetett, voltakép a Szentirás Isteni eredetében nem hisz, sőt magában Istenben sem. Elvonul előtte egész élete s kénytelen magát mindenben elitélni. Többször letérdel, de nem tud imádkozni. Végre a kitűzött vasárnapot megelőző szombaton még egy kísérletet tesz. Újból térdre roskad, kéri megmentetését és lejátszódik életében az a csodálatos folyamat, mely után azzal a bizonyossággal telik meg a szive, hogy Isten őt elfogadta a Krisztus Jézusban nyújtott / kegyelem által. Ettől kezdve béke és nyugalom van nála. Nincs többé kételkedés. Megszűnik az ész és szív egymás elleni nagy tusája. »Ettől kezdve könnyű Vett megtagadni minden istelenséget, a világi kívánságokat, s fegyelmezetten, igazán s Istenben élni ebben a világban. Ettől kezdve állandóan Istenhez szabtam magamat; előlépést, dicsőséget, tekintélyt világi dolognak tartottam; a gazdagságot, s külső világi mulatozást semmire sem becsültem; és mivel korábban bálványt csináltam a tudásból, most a Gamáliel lábainál tanult bölcseséget szemétnek ítéltem a mi Urunk Jézus Krisztus túláradó ismeretéért.« Vannak, akik a megtérésnek nem tulajdonítanak mindvégig nagy jelentőséget. Vannak, akik sokat köszönhettek megtérésüknek, de később náluk maguknál is elhomályosodik az s mert az emberek egy részének ellenszenves, inkább hallgatnak róla. Francke nem tartozott ezek közé. ö tudta, hogy megtérés nélkül nem használt volna neki a fölényes bibliaismeret. Ép azért igyekezett másoknak is ezt tenni átélhe- tővé. Hogy elvben megtalálta-e a helyes utat- módot, felismerte-e, hogy Isten eme felséges kegyelmi tény munkálásában hogyan és menynyien használ fel embereket, — az más lapra tartozik. De az bizonyos, hogy a később megalkotásra kerülő szeretetintézmények Francke szemében nem vo’tak öncél s hogy a megtérés gondolata előtérben állott mindenütt. Aki elolvassa a Canstein-féle bibliák elé irt előszót, nyilván látja, hogy Francke nem valami általános biblia kultúra terjesztését tartja itt szemei előtt. Nem a biblia platonikus, Tart pour Tart szere- tetét. Ugyanez tűnik ki külmissziói munkájából is. Nem a keresztyén máz terjesztése vitte ki Ziegeubaigékat Trankebár szigetére, hanem a legkomolyabb evangélizálás programmja. Hogy az ember felismerhesse a maga teljes romlottságát és birtokba vehesse az uj életet. Ez a nagy titok áll Francke egész élete mögött. Szokás Francke életét és munkáját azokban az Igékben szemlélni, melyek ma is ott olvashatók a Halle-i intézmények főépületének hóm-
