Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1927-10-30 / 44. szám

1927.

EVANGÉLIKUSOK LAPJA

357.

nek tűnik fel előttünk már maga az, hogy ez a kongresszus egyáltalában létrejött, hogy a kongresszuson egyenlójogu felekként a kölcsönös megértésre és egymás hitének tiszteletben tartására elszánt akarattal tárgyalták a hitnek olyan kérdéseit, amelyek miatt valamikor az egyik párt a másikat máglyára hurcolta.

Jól tudom, hogy a kongresszus mozgalmába egyes csoportok, különösen az anglikánok részéről politikai tendenciák is bele vegyülnek; de mindamellett van az egésznek olyan kétségtelenül komoly vallásos erkölcsi magva is, amely megérdemli azt, hogy vele komolyan foglalkozzunk s ezt annyival inkább megtehetjük, mivel a kongresszusnak most már a lausannei tapasztalatok révén csakugyan megszilárdult prog- rammfeltételeihez tartozik az, hogy annak az egységnek, amelyre a mozgalom törekszik, érintetlenül kell hagynia az egyes történeti típusoknak sajátos karakterét, amelyek a közkeresztyén - ségre nézve is jelentős értékeket képviselnek. Ha az egész mozgalom általában el tud még érni jelentősebb sikereket, meggyőződésem szerint ez csak akkor lesz lehetséges, ha a fökép anglikánusoktól erőteljesen hangsúlyozott egyházszervezeti kérdések háttérbe szorulnak és a mozgalom megelégszik azzal, hogy a hitnek egyes lényeges pontjaira nézve fejezi ki a ke- resztyénség egységét és ebből igyekszik levonni a legszükségesebb gyakorlati konzekvenciákat.

Ennyit lehetőleg röviden a világkonferenciáról általában. Ami már most a konferencián való saját részvételemet illeti, erre vonatkozólag szintén lehető rövidséggel a következőket van szerencsém jelenteni:

1. Miután egyházegyetemünk külügyi bizottságától megbízást kaptam arra, hogy egyházunkat a lausannei konferencián képviseljem, legott bejelentettem az elnökségnek, hogy az egyik programmtételröl ekjadást óhajtanék tartani. Ez azonban, úgylátszik, a jelentkezők nagy száma miatt nem volt lehetséges; de az illető tételnél a központi titkárság a szabad discussió- ban való részvételre jegyezte elő felszólalásomat. Ez a felszólalás a kongresszus 4-ik napján, aug. 6-án, a közös hitvallásra vonatkozó tétel megvitatása kapcsán meg is történt, amint arról a kongresszus jegyzőkönyve is tanúskodik, melybe felszólalásom német nyelven egész terjedelme szerint belekerült. Felszólalásomban mindenekelőtt arra a nagy felelősségre mutattam reá, amelyet a kongresszus magára vállalt akkor, amikor az egységesítés nagy munkájába belefogott, — amennyiben a kongresszus sikere vagy sikertelensége a keresztyénség becsületét és világhelyzetét a legmélyebben érinti. Reá mutattam továbbá egy közös hitvallás szükségére, nehézségeire és elvi lehetőségeire, az utóbbi tekintetben nevezetesen Jézus Krisztus istenemberi megváltói személyére utalva, mint arra a végső és legerősebb kapocsra, mely a nagy eltérések ellenére mindnyájunkat összefűz.

2. A kongresszus teljes ülésein ezentúl nem szólaltam fel, hanem csak figyelmes hallgatóként vettem részt; de annál inkább igyekeztem kivenni részemet azoknak a bizottságoknak, ill. albizottságoknak a munkájából, amelyekre a kongresszus, miként fentebb jeleztem, az egyes programmtételek beható megvitatása végett magát felosztotta. Ezekben az albizottsági ülésekben, amikor úgy láttam, hogy a többi felszólalásokhoz képest tisztán tárgy: szempontból van mondanivalóm, gyakran felszólaltam. Hogy ez a közreműködésem nem volt egészen jelentéktelen, annak bizonyságául legyen szabad megemlítenem azt, hogy az egyik albizottsági felszólalásomat dr. H c r m e l i n k marburgi egyháztörténész a Die Christliche Welt 1927. szeptember 15-i számában (olv. a 839. hasábon) a lausannei világkonferenciáról szóló reterádája során érdemesnek tartotta név szerint regisztrálni. Akkor az Athanasius-féle hitvallással kapcsolatosan a Filioque körül folyt a vita és olyan hangokat lehetett hallani, amelyek a nyugati keresztyénség hitvallásának ezt a részét, mint puszta interpolációt mellékesnek tüntették fel. Ezzel szemben dogmatörténeti alapon reámutattam arra, hogy a nyugati keresztyénségnek s különösen Augusztinusnak szentháromság-tanára nézve a Filioque hozzátételnek organikus jelentősége van s azért a keleti testvérekkel való megegyezést nem a Filioque elejtésével, hanem más úton kell keresnünk.

3. A világkonferencia hivatalos részein kívül résztvettem a lutheránus csoport külön értekezletein, melyeket majd az amerikaiak, majd a svédek, majd a németek hívtak össze. A legelső Ízben tartott lutheránus értekezleten, melyen Kaas Albert báró ur is fek>lvasta az Evangélikusok Lapjának hasábjain megjelent értékes dolgozatát, abban az irányban szólaltam tel, hogy reámutattam a keresztyénség lutheri ty- pusának az egész keresztyénségre nézve centrális jelentőségére és sürgettem azt, hogy az egyházszervezeti kérdéseket egyoldalúan hangsúlyozó anglikán törekvésekkel szemben nekünk lutheránusoknak éppen a hit kérdéseinek feltétlen elsőbbségét kell érvényre juttatnunk és minél inkább tesszük meg ezt, annál jobb szolgálatot teszünk a saját hitvallási állspontunkról a keresztyén egység gondolatának.

4. Résztvettem a lutheránusok és reformátusok közös értekezletén, amelyet a már említett H e r m e I i n k professzor hivott össze a protestáns közös érdekek megbeszélése céljából. Ezen az értekezleten szintén felszólaltam. Kifejeztem abbeli aggodalmamat, hogy a kongresszus tárgyalásain, amelyeken sokszor az. ó egyházi hitvallások jelentősége körül folyik a vita, és nagyon is előtérbe lépnek az egyház- szervezeti kérdések, a reformáció elvi tartalma és nagy jelentősége nem érvényesül eléggé. Ha a protestantizmus nagy egyházai érezhetnek is hajlamot arra, hogy a keletiekkel és az angliká-