Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1927-10-30 / 44. szám
1927. / EVANOELIKUSOK LAPJA 355. teljék kántoraink és levitáink félreérthetetlen egységben az államtól az állami tanítóval való egyenlő elbánást s álljon az egyház a maga teljes súlyával szolgáinak ezen igazságos és méltányos követelése mögé, hogy célt érjünk; hogy azokat, akik szivük melegével egyházunkat akarják szolgálni, megtartsuk s megnyerjük; hogy ismét úgy legyen, miként hajdanában volt: a kántori állás legyen keresett állás. Kérem azokat, akik a hivatkozott határozatot hozták, hogy ennél meg ne álljanak s ezzel meg ne elégedjenek. Egyházunk érdekében szólok. Ugyancsak egyházi érdekből óhajtom tanítóink fizetésének egységértékelését is szóvá tenni. Itt is örömmel olvastam a tolna- baranva-somogyi egyházmegye közgyűlési jegyzőkönyvének 130-ik §-át, mely szerint »felterjesztést kér intézni a Vkm. úrhoz, aziránt, hogy a változott viszonyok folytán minden évben az augusztus 1. és november 1. közötti helyi átlagárak alapján új egységértékelés rendeltessék el«. Tényleg helytelen dolog az, hogy az évekkel ezelőtt történt értékelés ma is érvényes és érvényben marad mindaddig, mig valamely »nagyszabású« gazdasági eltolódás nem következik be. A gazdasági viszonyok, a terményárak évról- évre változnak. A múlt évi árak pl. jóval alacsonyabbak voltak az értékelésnél annak idején alapul vett .áraknál (70—80.000 koronával is q- ként!), aminek következtében a tanítók nagy kárt szenvedtek. Az egész egységértékelés ilyen módon irreálissá és illuzoriussá válik. Megengedem, hogy az évenkénti újra értékeléstől az illetékes tényezők fáznak, mert munkát jelent számukra, azonban az igazság érvényrejuttatása mindig verejtékkel jár, és kényelmi szempont nem alkalmazható ott, ahol az igazság érvényesüléséről van szó. Évenkénti újraértékelést sürgetünk, hogy az igazsághoz közelebb jussunk. Ami az értékelés alapjául szolgáló árakat illeti, én nem az augusztus 1. és november 1. közötti, hanem — ha nem az egész évi, úgy esetleg — a julius 1. és november 1. közötti helyi átlagárakat ajánlanám. Mert a cél az, hogy helyes középárat nyerjünk, ezt pedig a julius—novemberi terminus adja meg a legjobban. Legalább a mi vidékünkön, de hiszem, hogy másutt is. Mivel ugyanis augusztus hóban már uj gabona kerül nagy mennyiségben a piacra, le szokott szállni a gabona helyi piaci ára, mig júliusban még többnyire tartja magát. Ezért adja meg talán a julius—novemberi terminus jobban a középárat. Végül volna még egy szavam az érték egység megállapításának a módjához. Nem tudom, hogy az illetékes tényezők milyen kulcs szerint dolgoztak. Azt azonban tudom, hogy egyféle kulcs lehetséges csak s hogy az igazságot selvi egyenlőséget kellett volna szem előtt tartaniok. Sajnos, a tapasztalat sokszor mást mutit. A f. évi Néptanítók Lapjában közölt pályázatok adatai alapján egy kis táblázatot mutatok be, mely állításomat fényesen igazolja. A gyülekezet . neve Vallás Népt. Lapj. száma K*y«éR Fizetés*) Baj na rk. XXIX. 105 2240 Pengő -f 26 kát. hold föld (holdanként 2 q búza számítható) Kalaznó ág. h. XXIX. 87 1650 ev. Murga (levita) " XXXVII. 87 1400 n + 0 „ h •i Mezőnyárád i rk. XXIX. 64 1200 .. + 17 „ „ „ Szőny n XXXI. 61 — i* 4 01 » ti „ Bakony8zeg ref. XXI. 40 790 „ + 17 * „ tt Mezőgyán XXV. 37 1350 „ + 2 „ „ tengerivel bevetve, l sértés, 2 te- ” bén tartása, gondozása. Szentgál ti XXIII. 29 1043 „ -f 7 */s„ „ (mely jelenleg 808 P bért hoz) Kunágota rk. XXXI. 28 1943 „ -f f2V*„ O Kommentár ehhez felesleges. Mégis hason- értékelő-gépezetnek melyik csavarja túlerős, litsuk össze pl. az ev. Murgát s Kalaznót egy- avagy túl gyenge, nem tudom. Bizonyos azonmással; mindkettőt a ref. Szentgállal, a rk. Ku- ban, hogy a gépezetet meg kell javítani, ha janágotával s Mezőnyáráddal. Lehetetlen állapot, vitásra szorul. Reá szorul. Az évenkénti ujraérBántó és veszedelmes lehetetlenségek ezek, ame- tékelés rendszerének bevezetésénél több betelyek valóságukkal sötét árnyat vetnek az ev. kintést szeretnénk nyerni ezen gépezet müködékántorkérdésre. Hogy a titokzatosan működő sébe, hogy itt is az igazsághoz közelebb jussunk. »Az igazságtalanság villámot hord kebelé*) Lakás nincs számítva. A termények mai egy- ben« séges helyi napiáron, fuvarköltség levonása nélkül , „ . A u ' értendők. Kalazno. y Zulaut Henrik.