Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1927-10-30 / 44. szám
354. EVANGÉLIKUSOK LAPJA evangélikus énekes könyvbe, és az evangélikus imákba. Vajha soha ki ne veszne egyházunkból, hanem mindig megmaradna az Ige és a hit! A Lutheránus Világkonvent Végrehajtó Bizottságának tagjait (arcképüket és életrajzukat múlt számunban hoztuk) az 1923-ban Eisenachban tartott első Lutheránus Világkon- vent választotta meg. Azóta a lutheránus egyházak vezető embereinek nyílt már alkalmuk a találkozásra. így 1925-ben a Gyakorlati Ke- resztyénség Világszövetségének (Life and Work) stockholmi konferenciáján s most augusztus havában a Hit és Egyházszervezet (Faith and Order) Világkonferenciájának lausannei gyűlése- zése alkalmával. Az evangélikus kántorkérdés. Azt szoktuk mondani: »Az iskola az egyház veteményes kertje«. Amilyen elcsépelt ez a mondás, olyan igaz. A magvető ezen veteményes kertben a tanító, a gyermeki lélek felelős gondozója. E magvetőknek, evang. felekezeti tanítóinknak a száma, sajnos, mindig kisebb lesz. Felekezeti iskolánk, úgy látom, válság előtt áll, ha ugyan már bele nem jutott. Osztálytanítót is csak nagy nehezen vagy egyáltalában nem kapunk iskoláinkhoz, kántori adásra pedig, melyért hajdanában valóságos küzdelem folyt, ma egykét tanító pályázik. Ezek is sokszor igen gyenge kántorok, akik azelőtt számításba sem jöhettek volna. Nincs. Az állam szolgálatába állnak, a melynek az új iskolapolitikája folytán sok tanerőre van szüksége. Miért van ez így? Keressük az okát, hogy a nagy bajt orvosolhassuk! Elfogadom azt a megállapítást, hogy »a tanító művész«, aki a gyermek lelkének a hegedűjén játszik, »a gyermeki létekből csal ki Istennek s embernek tetsző melódiákat« (dr. Szigethy Lajos). Jó evangélikus tanító pedig az, akit tanítás közben Jézus lelke hat át; aki »a tanítást nemcsak tudja, hanem át is érzi«. Tudom, hogy ma is vannak nekünk ilyen jó evang. tanítóink, nevelőink! A vallástanitást semmi áron ki nem akarják adni a kezükből. Saját lelkiszükségletü- ket elégítik ki, amikor a tanterv előírásán túlin enőleg; naponta viszik a gyermeket Jézushoz. A jó Isten áldja meg e magvetőket s nemes munkájukat! De hogyan van az, hogy a »jó evangélikus tanítóink« is kacsingatnak az állam felé? Kell itt más oknak is lennie és van is. £s épen ez az, amire teljes nyomatékkai rá akarok mutatni. Ez a kérdés anyagi oldala, amelytől, sajnos, a legideálisabb gondolkozásu tanító sem vonatkoz- hatik el teljesen. Tény az, hogy egyházi, különösen kántor- tanitóink az államiakkal szemben hátrányban Í«J. vannak. Világosan kifejezte ezt s egyben a hátrány mibenlétére is rámutatott a tolna-baranya- somogyi egyházmegye f. évi julius hó 1-én tartott közgyűlése, amidőn a jegyzőkönyv 129. §-a szerint »illetékes hatóságai útján felterjesztést kér intézni a Vkm. úrhoz aziránt, hogy a tanítói, kántori és levitái javadalom méltányos % alapján különittessék el s a tanítói javadalom a kántori és levitái javadalom leszámítása után egészittessék ki a mindenkori fizetési osztálynak megfelelő államsegéllyel«; továbbá a 131. §. szerint, hogy »az állami tanítóknak adott minden néven nevezendő kedvezmény úgyanúgy s ugyanolyan feltételek mellett terjesztessék ki a nem állami tanítóságra is«. Egyházi tanítóink tehát nem élvezik mindazt a kedvezményt, melyet az államiak élveznek, és kántorainknak s illetve levitáinknak kántori s illetve levitái fizetése államsegélyük megállapításánál beszámit- tatik. Ez elien a hivatalos egyháznak mint iskola fenntartónak végre-valahára teljes éré Ilye! tiltakoznia kell, s igen örülök, hogy egyházmegyém megtette a kezdeményező lépést. Tiltakoznunk kell ez elten az igazság és méltányossági szempontjából, valamint evang. egyházunk jól felfogott érdekében. Hiszen az evang. tanító ugyanazon képesítéssel bír, mint az állami, ugyanazon tanítói munkát végzi, ugyanazon egyetemes és nemzeti kultúra s ugyanazon hazafias irredenta eszme 'szolgálatában ődii fel életerejét. Sőt! Tekintette! arra, hogy felekezeti tani- tóink nagy, vagy talán nagyobb' része nemzetiségi iskolában tanít, jóval nehezebb feladat előtt áll, mint a legtöbb állami tanító. Különösen, ha meggondoljuk, hogy a legújabb időkig a kisebbségi tannyelvű iskolák számára sem külön tan- terv, sem speciális tankönyv nem létezett. Igazán méltánytalant hogy felekezeti tanítóink nem élvezik mindazt a kedvezményt, amit az állami tanítók élveznek. Nézetem szerint az államnak a mi tanítóinkat nemhogy mellőznie, hanem sokkal inkább előnyben keltene részesitenie, hiszen az egyház az iskolafenntartás által, ha saját érdekében is, mégis az állam helyett végzi el azt, amire az állam volna kötelezve és ezáltal az államot nagy mértékben tehermentesiti. Mi azonban nem előnyt, csupán egyenlő elbánást kérünk. A kántori illetve levitái járandóságnak a tanítói fizetésbe való beszámítása az államsegély megállapításánál igazságtalan azért, mert ezt a járandóságot az illető kántorok s leviták a tanitói munkájukon felül az egyháznak teljesített külön munkatöbblettel keresik meg. Az a helyzet ma, hogy kántoraink s levitáink tanitói hivatásukon felül dolgoznak, többet, mint — általánosságban szólva — a nem kántorok, mint pl. az állami tanítók is, mégis ezeknél viszonylag kisebb fizetést élveznek. Épen, mivel többet, az egyháznak is dolgoznak, szenvednek anyagi kárt. Ha nem kántorok, akkor is az államsegély többlettel ugyanannyi a fizetésük. Ez non sens. S az államnak nincs joga ahhoz, hogy a felekezeti tanítót ilyen módon »megzsarolja«. Köve
