Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1927-01-30 / 5. szám
1927. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 43. igen ritka könyv« volt, a zsinatok által megállapított tanok foglalták el, amelyek nem minden esetben fedték a biblia örök érvényű igazságait. A dolog természetéből folyik, hogy a Szentirást még a papok sem ismerhették annak ritka volta miatt s az Igehirdetés a vértanuk, az u. n. szentek legendáinak, Mária életének stb. elmondására s kiszinezésére szorítkozott. Szervezet tekintetében kifejlődött az ószövetségi papság mintájára a papirend s ezzel együtt a klérus és a laikus elem között a Szentirásellenes különbségtétel, a fegyelmezés tekintetében pedig az egyháznak az államhatalommal való szövetkezése folytán igényh-iyétettek az államhatalom gyakran durva, megtorló eszközei. Bár az interdictum s az excommunicatio maguk is hatalmas fegyelmi eszközök az egyház kezében! E korban hiában, hasztalan keressük a Krisztus anyaszentegyházát, tanítás, szervezet, élet és fegyelem mind nélkü’özi a Mester szellemét s az első kér. egyház példáját! A fejlődés nem a tökéletesebb fokra való emelkedés volt. A reformátorok a helytelen irányú fejlődésnek gátat vetettek s igyekeztek az egyház épületét visszahelyezni az egydüli lehetséges alapra: a bibliára. Munkájukon az Ur áldása! Hatalmast unka volt! Koruk szelleme az oka, hogy művük nem tökéletes és nem egyetemes! A reformátorok a kér. egyházat igyekeztek a biblia alapjaira visszahelyezni s abból mindazt eltávolítani, ami a biblia tanításával és szel lemével ellenkezik. E törekvésük azonban nem járt teljes sikerrel. A tanítás dolgában — igaz a Szentirást, az isteni kijelentést tekintették normativumnak, de emellett felállítottak más normákat is a különféle szimbólumokban, amelyekkel kötelező elfogadással magyarázták a kijelentésnek egyes helyeit s emberi tant, a legtöbb esetben egyéni véleményt ékeltek a kijelentés s az egyen gyermeki hite s kinek-kinek csakis a kijelentés által korlátozott vallásos felfogása közé. így csúszott be a reformációnál is az Ige mellé az emberi tan gyakran egyenlő értékkel a különféle confessiókban. Holott erre se az egyház, se a hívek érdekében semmi szűk ség. Mert a dogma semmi szin alatt nem szükséges az üdv elnyerésére, azt se Jézus, se az apostolok nem hangsúlyozzák. Sőt a dogma, mint isteni igazságok, emberi, egyéni értelmezése számtalan esetben a vallásos élet szabad fejlődését gátolja s lelki ballasztot képez. A különféle szimbólumok alkotása és életbeléptetése a reformátorok s azok kor- és munkatársai által okozták a rendkívül heves vallási súrlódásokat s voltak okai annak, hogy az eddig legalább külsőleg egységes kér. egyház külsőleg is számtalan részre, felekezetre szakadt, melyek hosszú évszázadokig heves, ellenséges viszonyban állottak egymással szemben s tették valósággal gúny tárgyává a Megváltónak a szeretet- ről szóló parancsait. Szervezet, élet és fegyelem tekintetében sé volt tökéletes és helyes a reformátorok munkája. Elmondhatjuk, hogy a reformáció korában sem találjuk sehol a Krisztus anyaszentegyházát! Krisztus egyedül!... A fejlődés folytonossága a reformáció folytonosságát sürgeti, mindaddig, amig az elérhető tökéletesség, az ideál megközelítve, vagy elérve nincs. Az ideál pedig az apostoli kér. egyház. Ha mindazon kér. egyházak, amelyek a Jézus Krisztust val ják uru- kuí a tanítás dolgában visszatérnek ő hozzá, hogy egyedül ő legyen követőinek tanítója, világossága, egyedül ő legyen az ut, az igazság és az élet; ha minden kér. egyház szervezetben, életben és fegyelemben a Jézus tanításának szellemét valósítja meg legalább úgy, mint azt az első keresztyének megvalósították: akkor újból egységes lesz a keresztyén egyház az egész világon s akkor elérkezett az egy nyáj és egy pásztor^ áhitva várt ideje. Akkor a keresztyén ember nem fog többé ellenséges szemmel, gyűlölködve, vagy irigykedve némi keresztyén embertársára, mert mindnyájan testvérek leszünk, annak az egv Mesternek követői és tanítványai. Krisztus egyedül!... Kívánjuk az egész keresztyénség reformálását! Kívánjuk az egész kér. egyház teljes visszahelyezését az egyedül lehetséges, az egyedül örök alapra: az Isteni kijelentésre: a bibliában foglalt Isten Igére. Kívánjuk ezt tanítás, szervezet, egyházi és magánélet s egyházi fegyelem tekintetében. 1. A tanítás alapja és normativuma kizárólag a biblia knomikus könyveiben foglalt Isten-Ige legyen. Még pedig abban a szellemben, amelyet Jézus Krisztus az evangéliumban, különösen pedig a hegyi beszédben lefektetett. Az Ige mellett szükségtelennek tartjuk a különféle egyházak különfée egyházi tanítását (dogma). Szükségtelennek azéit, mert azt, hogy mit kell minden embernek hinnie, miképen kell minden embernek Isten tetszése szerint élni: az Isten Igéjében úgy is benne van. A dogmák ennélfogva az üdvösség szempontjából neutrális értékű tanítások. Azok értékét a Biblia nem ismeri el, sőt soha olyanokra nem is hivatkozik. A dogmák mint isteni igazságok emberi, egyéni értelmezése zavarólag hat az Ige tisztán való befogadására. A dogma korlátokat állít ember és ember közé, felekezetekre bontja az emberiséget; különbségeket statuál ember és ember között, holott mindnyájan egy Atyának vagyunk gyermekei. Egy az Alkotónk, egy a Megváltónk, omoljanak le azért a korlátok, melyek egymással szembehelyezik az emberiséget! Volt idő az egyháztörténelem egyes koraiban, midőn a dogma pótolhatatlan lelki táplálék volt, amidőn szükség volt oly normára, amely szerint milliók igazodtak, de ma, amidőn a bibliát minden egyes ember kezébe adhatjuk, ma, amidőn, minden egyes ember az eredeti forrásból meríthet: dogmákra, kivonatokra, emberi értelmezésekre többé szükségünk
