Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1927-10-09 / 41. szám
332. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1927. rát foglalják magukban. Ezért tart a protestantizmus teljes joggal igényt az egyetemes, közönséges, vagyis — nem római — de ka tholi kus keresztyéns éghez való taríozandóságra. Ezért bántó és fájdalmas reánk, protestánsokra nézve, a műveltek és műveletlenek részéről egyaránt, útón-útfélen, sokszor hallható, a legtöbb esetben tájékozatlanságból eredő megkülönböztetés a »keresztények« (értsd: róm. kathoükusok) és »lutheránusok« vagy »kálvinisták«; szóval protestánsok között. És ezért kellett nékem ezeket, az igazi megértés és egymást megbecsülés érdekében itt most megmondanom és ezzel reámutatnom arra az egységes, közös alapra, amely de facto és realiter megvan.*) Az egység természetesen nem jelent egyféle s é g e t. Mesterséges, természetellenes, vagy éppenséggel erőszakos unióra, egybeolvasztásra, vagy bekebelezésre jobb egyik félnek sem gondolnia. Az emberiség s az egyes nemzetek is felbecsülhetetlen kulturá’is értékeket is veszítenének a keresztyénség eszméinek az egyes történelmi egyházakban végbement s testet öltött egyéni differenciá'ódásának megszűnésével, ame y differenciálódás egyúttal a keresztyén gondolat kimeríthetetlen gazdagságáról tanúskodik. Minden elfogulatlanul gondolkodni tudó készséggel elismerheti, hogy a ka- tholicizmusra és protestantizmusra, a keresz- tyénségnek erre a két főtypusára, az emberiségnek egyaránt szüksége van s mindegyiknek meg van a maga, Istentől rendelt hivatása, melyet hűséggel be kell töltenie. És ez a kettő évszázadokra terjedő harcokban egyaránt meggyőződhetett arról, hogy egymást kölcsönösen legyűrni és megsemmisiteni nem birja. Azért ne is akarja, hanem inkább keresse az egymást megértés és békés egymás mellett élés lehetőségeit. És ha ahhoz a közös alaphoz, amelyre már rámutattam, még hozzávesszük azt a közös imát, amelyet az Úrtól tanultunk és használunk (Mi- atyánk), azt a közös Szentséget, amelyet őha*) A mondottakból önként következik, hogy egyes templomok „történelmi elnevezéseinek tiszteletben tartása“ szintén nem pusztán „az angol türelmes- ség“-ben leli magyarázatát, mert ugvanezt láttuk p. o. a németországi protestantizmus körén bé ül is, ahol ilyen elnevezések: Frauenkirche (Dresden). Marienkirche Christus-Hoiiandskirche, DreifaltUkeitskirche (Berlin). Worms, Kreuzkirche 'Dresden'. Heiligen- Kreuz Kirche ^Augsburg), különösen pedig egyes apostolok 'Johanni-kirche, Panluskirehe, Thomaskirche stb.'i, sőt „szentek“ (St. Katharinen, St. G rtrud, St. Michaelis. Nicolai stb.) utáni elnevezések, főleg nagyobb váró okban, ahol több templom van. nem is csak mint a múltból megtartottak, hanem újabb építkezéseknél is általánosan szobá ban vannak. A hét naDiainak nevében talá'ható pogány ered11 sem mondható a „hihetvén mértékű angol Konservativismus nagvszerü példájának", mert ez ugyancsak megvan a németben is: Sonntag íDies Solis), Montag (Dies Lunae), Dienstag (Dius-Tag, Donnerstag (Thonars-Tag), Freitag, (Frv-Tagi SonnabQ"d (Dies Saturni). De ezt igazán csak mellesleg említem meg. gyott reánk legszentebb örökségkép (kereszt- ség) és azt a közös törvényt és erkölcsi élet- szabályt (Decalogus, hegyi beszéd), amely minden igaz erkölcsnek örökkévaló a’apja, akkor csakugyan találtunk olyan sz'lárd pilléreket, a melyeken mínálunk is, a mi szegény hazánkban is, felépülhetne az a bizonyos, újabban ismét többször emlegetett aranytűd Pannonhalma és Debrecen"*) közölt«, s amelyen aranybetük- kel tündökölne az apostoli szózat: »egy az Ur, egy a Hit, egy a Keresztség, egy az Isten és mindeneknek tyjok, ki mindenek felett vagyon és mindenek által és tibennetek mindenitekben«. (Ef. 4. 5. 6.) Kelet. Teljes névaláírás, a hivatali állás megjelölésével. * Közeleső az a föltevés, hogy a Budapesti Hírlap a fenti cikket, amelyben, mint látható, a lehető legnagyobb objecti vitásra törekedtem, kiváló munkatársára, Nagy Emilre, Magyarország volt igazságügyi miniszterére való tekintettel, nem hozta nyilvánosságra. Ezt meg is lehet érteni. Elvégre is dicsőségnek éppen nem mondható, ha a legmagasabb intelligencia fokán álló emberek ilyen kérdésekben olyan tájékozatlanságot árulnak el, amilyennel lépten nyomon találkozunk. Különben minden szerkesztőségnek szuverén joga, hogy saját ízlése, iránya, programmja szerint válogassa meg és közölje, vagy mellőzze a hozzá'beküldött cikkeket. Ebbe nem lehet kívülről beleszólni. A közlés elmaradásának lehetnek tehát más, mélyebben fekvő okai is, amelyeket nem kutathatunk. Ha persze arra emlékezünk, hogy nevezett lap p. o. Prohárzka Ottokár székesfehérváT püspököt, a halála alkalmával róla irt megemlékezések során, nyíltan és félreérthetetlenül »a modern ellenreformáció lánglelkii szónokának« mondja (Budapesti Hírlap 1927. április 5-iki 77. sz. 4. o. 2. hasáb), de ha Raffay Sándor püspökünk a »vértelen ellenreformációt« emlegeti, ebben bizonyára a felekezetközi béke megbontását látta (erre már nem emlékezem határozottan); Baltha- zár Dezső ref. püspöknekx a Presbyteri Világszövetség budapesti kongresszusán elhangzott erélyes nyilatkozata pedig, amelyben »a felekezetközi helyzet vigasztalan képére, középkori emlékek megújulására, a Iélekhalászás túlkapásaira, a csa’árdság eszközeinek foganatba vételére, a vallási szolgálat helyett az egyháza világit ata'om veszedelmes kísérletére magyar alkotmányunk e’len, az uralkodó helyzet eszes és veszede’mes k'haszná'ására« stb. nyi’tan és férfiasán rámutat, vezető cikkben »a kath. egyház ellen intézett tapintatlan támadás«-nak, szavait »gyülö’ködő és elfonnyadt frázisok«-nak mondja (Budapesti Hirlap 1927. szept. 6-iki, 77. sz. 1. **) A Debrecen szót itt gyűjtőnévként használom a protestantizmus jelzésére.
